Egyre inkább veszít versenyképességéből Hongkong, a trend visszafordításához Kína különleges igazgatású területének elsősorban a gazdaságra kellene koncentrálnia – véli a kínai vezetés hongkongi ügyekért felelős tagja.
Olvass tovább »Mááriv: A felkelők szerint Izrael Damaszkusz mellett vegyifegyver-központot bombázott
A szíriai lázadók katonai parancsnokságának nyilatkozata szerint az izraeli légierő egy Damaszkusz melletti vegyifegyver-központot bombázott vasárnap hajnalban – írta a Mááriv című izraeli napilap.
Olvass tovább »Juttatásaik visszafizetését kéri a jómódú nyugdíjasoktól a brit szakminiszter
Szociális juttatásaik visszafizetését kérte a jómódú brit nyugdíjasoktól vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit munka- és nyugdíjügyi miniszter.
Olvass tovább »Olaszország – Enrico Letta elfogadta a kormányfői megbízatást
Az olasz kormányalakítással megbízott Enrico Letta, a balközép Demokrata Párt (PD) politikusa szombaton az államfőnek megerősítette, hogy elfogadja a megbízatást – közölte az elnöki palota.
Olvass tovább »Szíria – Obama: a vegyi fegyverek bevetése fordulópont
Fordulópontnak nevezte Barack Obama amerikai elnök, hogy a szíriai kormány csatarendbe állította a vegyi fegyvereket, ugyanakkor rámutatott, hogy az ilyen eszközök bevetésével kapcsolatos hírszerzési következtetések még mindig csak előzetesek.
Olvass tovább »Moody’s: megerősített olasz osztályzat, rontott előrejelzéssel
Megerősítette Olaszország hosszú futamidejű államkötvény-kötelezettségeinek „Baa2” szintű, gyenge befektetési ajánlásúnak számító besorolását a Moody’s Investors Service, amely ugyanakkor jelentősen rontotta az olasz gazdaság teljesítményére adott előrejelzését, és főleg emiatt fenntartotta az olasz adósosztályzat negatív kilátását.
Olvass tovább »Gyorsreagálású amerikai egységet telepítenek Dél-Spanyolországba
Megérkeztek Dél-Spanyolországba annak a gyorsreagálású amerikai egységnek az első tengerészgyalogosai, amely azt a feladatot kapta, hogy szükség esetén amerikai állampolgárokat, kormányzati tisztségviselőket és képviseleteket védelmezzen meg Afrikában, különösen a kontinens északi részén – jelentette pénteken a CNN.
Olvass tovább »Csökkent a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexe
A Michigan Egyetem és a Reuters hírügynökség áprilisi fogyasztói bizalmi indexe nagyobb lett, mint az előzetes adat, de értéke elmaradt az előző havitól.
Olvass tovább »Vedomosztyi: Putyin elégedetlen a kormánnyal, de még kivár
Az orosz államfő elégedetlen a kormánnyal, de még kivár – vonta le a következtetést a Vedomosztyi című orosz napilap Vlagyimir Putyin csütörtöki élő televíziós műsorából.
Olvass tovább »A Citi megveszi az ING térségi letétkezelési üzletágát
A Citi megállapodást kötött az ING közép- és kelet-európai letétkezelési üzletágának megvásárlásáról – közölte a Citi pénteken.
Olvass tovább »Izrael: az Egyesült Államoknak hadművelettel kell ellenőrzés alá vonnia a szíriai vegyi fegyvereket
Az Egyesült Államoknak katonai hadművelettel kell ellenőrzés alá vonnia a szíriai vegyi fegyvereket – jelentette ki egy pénteki interjúban Zeév Elkin izraeli külügyminiszter-helyettes.
Olvass tovább »Szíria – Cameron: „gyűlnek a bizonyítékok” a szíriai vegyifegyver-használatra
Egyelőre „korlátozott, de egyre nagyobb számú” bizonyíték vall arra, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be – mondta pénteken a brit miniszterelnök.
Olvass tovább »Továbbra sem tud kilépni a deflációból Japán
Márciusban sorozatban az ötödik hónapban regisztráltak deflációt Japánban: a magárindex éves összevetésben 0,5 százalékot esett, jelezve, hogy még nem érezhetők a kormány és a jegybank agresszív inflációgerjesztő politikájának hatásai.
Olvass tovább »Csehország bírálja Svájcot a munkavállalás korlátozása miatt
Bírálta a cseh külügyminisztérium, hogy Svájc szerdán további egy évvel meghosszabbította munkavállalási engedélyek korlátozását az európai uniós tagállamokból érkezőknek.
Olvass tovább »Symantec: rohamosan terjed a kiberbűnözés
Tavaly 42 százalékkal nőtt a célzott kibertámadások száma 2011-hez képest a Symantec 18. internet-biztonsági jelentése szerint, ezen belül a kkv-k elleni támadások száma megháromszorozódott.
Olvass tovább »A német kormány felfelé módosította növekedési várakozását
A német kormány felfelé módosította a gazdaság idei növekedésére adott előrejelzését, a csütörtökön bemutatott prognózis szerint Németország bruttó hazai terméke (GDP) a korábban várt 0,4 százalék helyett 0,5 százalékkal növekedhet 2013-ban.
Olvass tovább »Romániai beruházásról döntött a Daimler
Több százmillió eurós beruházással bővíti romániai gyártókapacitását a Daimler.
Olvass tovább »Elkerülte a tripla recessziót a brit gazdaság
Elkerülte az újabb, harmadik recessziót a brit gazdaság, amelynek teljesítménye 0,3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző három hónaphoz képest a brit statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett előzetes becslése szerint.
Olvass tovább »Londoni befektetői felmérés: Kína és Európa a nagy globális kockázat
Kína és Európa jelenti a legfőbb lefelé ható kockázatot a világgazdaságra az egyik legnagyobb londoni pénzügyi szolgáltató csoport csütörtökön ismertetett legújabb befektetői felmérése szerint.
Olvass tovább »Van Rompuy: az EU nem szól bele, mikor fogadja el Csehország az eurót
Az euró bevezetéséről Csehországnak önállóan kell döntenie, az Európai Unió ebbe nem akar beleszólni – jelentette ki Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Prágában.
Olvass tovább »Oroszországból tavaly több mint 500 milliárd rubel ment át offshore cégekbe
Tavaly több mint 500 milliárd rubelt (körülbelül 4124 milliárd forint) mentettek át az orosz vállalatok offshore cégekbe – közölte az orosz Számvevőszék szerdán.
Olvass tovább »A Wall Streetre viszi részvényét az egyesült Fiat-Chrysler
A Fiat New Yorkban tervezi tőzsdére vinni részvényeit, mihelyt megtörtént a fúzió a Chrysler autógyárral – idézi az Automotive News Europe szakmai hírportál a Bloomberg hírügynökség négy, az ügyhöz közelálló forrásra hivatkozó értesülését.
Olvass tovább »A Gazprom megkérdőjelezi az EU-tól való ukrán gázvásárlások jogszerűségét
A Gazprom kételkedik abban, hogy Ukrajna jogszerűen vásárolt földgázt az európai uniós országoktól – közölte az orosz állami gázcég szóvivője szerdán.
Olvass tovább »Napolitano Enrico Lettát bízta meg a kormányalakítással
Giorgio Napolitano olasz államfő szerdán Enrico Lettát, a balközép Demokrata Párt (PD) eddigi főtitkárhelyettesét bízta meg kormányalakítással.
Olvass tovább »Kizárták Ján Slotát a Szlovák Nemzeti Pártból
Kizárta a Szlovák Nemzeti Pártból (SNS) Ján Slotát, a politikai tömörülés egykori elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét szerdán a párt elnöksége
Olvass tovább »Az olasz államfő Enrico Lettát bízta meg a kormányalakítással
Giorgio Napolitano olasz államfő szerdán Enrico Lettát, a balközép Demokrata Párt (PD) eddigi főtitkár-helyettesét bízta meg a kormányalakítással – jelentette be szerdán az elnöki hivatal.
Olvass tovább »A vártnál jobban romlott a német üzleti hangulat
Az elemzők által vártnál jobban romlott áprilisban a német üzleti hangulat – derül ki az Ifo német gazdaságkutató intézet szerdai közléséből.
Olvass tovább »Japán kormányszóvivő: Tokió és Peking a védelmi párbeszéd újraindítását tervezi
Japán és Kína magas szintű védelmi párbeszéd újraindításáról tárgyal – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő, jelezve, hogy a két ország az elmúlt napokban ismét felerősödött feszültségek csillapítására törekszik.
Olvass tovább »Pánikot keltett az AP Twitter-hírszolgáltatása elleni hackertámadás
Hackertámadást követtek kedden az AP amerikai hírügynökségnek a Twitteren megjelenő hírszolgáltatása ellen.
Olvass tovább »Az orosz gazdaság fellendítéséről tanácskozott a gazdasági agytröszt
Az orosz állam költségvetési műveletekkel és infrastrukturális fejlesztéseket szolgáló kötvényekkel támogathatja a gazdaság élénkítését – ismertette kedden a Vedomosztyi című orosz napilap az orosz „gazdasági agytröszt” elképzeléseit, amelyek Vlagyimir Putyin államfő vezetésével hétfőn tartott tanácskozáson hangzottak el.
Olvass tovább »Izraeli tábornok szerint vegyi fegyvereket vetett be Szíriában a kormány
A szíriai kormány vegyi fegyvereket vetett be az országban folyó harcokban – állította az izraeli katonai elhárítás kutató-elemző csoportját vezető Itáj Brun dandártábornok kedden egy tel-avivi biztonsági konferencián.
Olvass tovább »Nem változott áprilisban az euróövezeti összetett BMI
A márciusi végleges adathoz képest nem változott áprilisban az euróövezeti összetett beszerzésimenedzser-index; a szolgáltatási ágazat mutatója kis mértékben javult, a feldolgozóiparé pedig enyhén romlott – közölte a Markit piackutató kedden.
Olvass tovább »Kínai és japán hajók néznek farkasszemet egymással a Kelet-kínai-tengeren
Kínai őrhajók a Kelet-kínai-tengeren végzett rutinjárőrözés közben a Tiaojü-szigetek körüli vizeken japán hajókra bukkantak – közölte a kínai állami óceánügyi hivatal tájékoztatása alapján a Hszinhua hivatalos hírügynökség kedden.
Olvass tovább »Oroszországi beruházásokra kér amerikai vállalatokat az EBRD elnöke
Amerikai vállalatokat kért oroszországi beruházásokra – elsősorban az orosz gazdaság erőteljes energiaexport-függőségének csökkentése érdekében – az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke.
Olvass tovább »Szíria – Enyhítette az EU a Szíria elleni szankciókat
Az EU-országok külügyminiszterei a Szíria elleni, olajiparral kapcsolatos szankciók enyhítéséről döntöttek hétfőn Luxembourgban. ...
Olvass tovább »Az osztrák parlament megszavazta a ciprusi mentőcsomagot
A német után hétfőn az osztrák parlament is jóváhagyta a Ciprusnak biztosítandó uniós mentőcsomagot.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
