Peking szerint csökken Hongkong versenyképessége

Egyre inkább veszít versenyképességéből Hongkong, a trend visszafordításához Kína különleges igazgatású területének elsősorban a gazdaságra kellene koncentrálnia – véli a kínai vezetés hongkongi ügyekért felelős tagja.

Csang Tö-csiang hongkongi üzletemberekkel való hétvégi találkozóján úgy fogalmazott: a világ minden táján a gazdasági válságból való leggyorsabb és legkedvezőbb kilábalás a cél, ami a versenytársak erősödését hozhatja. Hongkong versenyképessége már most is gyengül, és a folyamat fokozódhat, ha nem helyeződik nagyobb hangsúly a gazdaságra. Csang, az új kínai vezetés harmadik legmagasabb rangú hivatalnoka, tavaly év végén a Kínai Kommunista Párt főtitkárává kinevezett Hszi Csin-pingtől hozzá került a különleges igazgatású területet érintő ügyek vezetése.
A múlt héten Csou Po, a kínai kormány hongkongi a makaói ügyekért felelős hivatalának helyettes vezetője a Csangéhoz hasonló aggodalmainak adott hangot. Csou az ázsiai térség erősödő gazdaságai jelentette növekvő versenyre figyelmeztetett, és megjegyezte, a szárazföldi Kína középső területeinek fejlesztése is új kihívásokat jelenthet. Ahhoz, hogy Hongkong pozíciója és érdekei ne sérüljenek, a lakosságnak együttesen kell dolgoznia az új fejlődési lehetőségek kigondolásán – mondta a hivatalnok.
A megjegyzésekre válaszul a hétfői South China Morning Post hongkongi napilap terjedelmes kommentárjában azt írja: a különleges igazgatású terület versenyképessége koránt sincs veszélyben, az erősebb, mint valaha. A gazdasági válság nemhogy rontott volna, javított besorolásán – véli a lap, többek között a Világgazdasági Fórum rangsorát bizonyítékul felmutatva, mely szerint például a 2008-as 12. helyről tavaly már a 9. helyre erősödött, miközben a szárazföldi Kína még mindig csak a 29.
Az újság több véleményt is egymás mellé állít. Andrew Kvan-jüan demokratapárti szövetség egyik képviselője szerint a megjegyzések figyelmeztetésként szolgálnak, azt sugallják: a következő évek meghatározóak lehetnek Hongkong jövőjét illetően. Johnny Lau Jü-sziu hongkongi Kína-megfigyelő szerint ugyanakkor Peking csak a legutóbbi hónapok általános választójogot illető diskurzusát kívánja tompítani, gazdasági ügyekre terelve a közvélemény fókuszát. (MTI)

Scroll To Top