Kína is a nyugati erők támadása ellen száll harcba. A szíriai konfliktusban érintett valamennyi felet visszafogottságra és nyugalomra intette a kínai külügyminiszter, a kínai média pedig közben kommentárokkal figyelmeztet: a katonai beavatkozás visszaüthet, a jogszerűsége nem igazolható.
Olvass tovább »Szíria – Az Orosz kormányzat szerínt további vizsgálatok kellenek és nem támadás
Az Orosz kormányzat szerínt további vizsgálatok kellenek és nem támadás. Feltétlenül meg kell engedni, hogy az ENSZ-ellenőrök befejezzék Szíriában a vegyi fegyver bevetésével kapcsolatos vizsgálatot – hangoztatta az orosz külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint Genagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes az ENSZ-főtitkárával lezajlott találkozóján.
Olvass tovább »Szíria – Éleződik az Orosz – Nyugat ellentét
Nincs egységes álláspont az ENSZ-en belül, a Szíriai kérdésben. Oroszország ellenzése miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán nem tűzte napirendjére azt a brit határozattervezetet, amely azt sürgette volna, hogy a testület ítélje el a szíriai kormányt az általa állítólag végrehajtott vegyifegyver-támadás ...
Olvass tovább »Szíria – A döntés Obama kezében
Obama még nem döntött a támadásról, de el akarja rettenteni Damaszkuszt. Barack Obama amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy még nem hozott döntést a Szíria elleni katonai csapásról, de rámutatott, hogy a fontolgatott „korlátozott akció” célja a Damaszkusz elrettentése lenne attól, ...
Olvass tovább »Németeknek is megtetszett az Orbán-i út?
A német kormány is nagy hangsúlyt szeretne fordítani az államadósságuk csökkentésére, ami jelenleg a GDP 80 százalékát teszi ki, tudhattuk meg a ma bemutatott pénzügyminisztérium és a gazdasági minisztérium közös elemzéséből. Az előrejelzés szerint a következő négy évben mintegy 10 százalékponttal csökkenhet ...
Olvass tovább »Szíria – A NATO teljes támogatásukról biztosítják az ENSZ folyamatban lévő vizsgálatát Szíriában
Közleményben ítélték el a szíriai vegyifegyver-támadást a NATO tagjai szerdán.
Olvass tovább »Szíria – Készenlétbe az izraeli légvédelem
Izraelben üzembe helyezik az összes védelmi rakétarendszert. Izraelben, a várható Szíria elleni katonai csapás előtt, készültségbe helyeznek minden védelmi rakétarendszert – közölte az izraeli katonai rádió szerdán.
Olvass tovább »Szíria – Özönlenek a szíriai menekültek Szicílába
Szíriai menekültek százai érkeznek a dél-olaszországi partokra. Huszonnégy óra alatt közel félezer, többségében szíriai menekült érkezett Szicília szigetére, ahol menekültáradattól tartanak a Szíriával szembeni esetleges katonai csapás miatt.
Olvass tovább »Az angoloknál is felmerült a kötvény visszavásárlás leállitása
A briteknél is fenyeget a quantitative easing visszavonása, a BoE monetáris tanácsa 2,5 százalékos inflációs célig tartaná a jelenlegi laza kondíciókat, Mark Carney ezzel együtt az előremutató irányjelzés eszközéről beszél a brit parlament előtt.
Olvass tovább »Izraelben maximálják a bankárok sikerdíját
Izraelben az állami bankfelügyelőség új szabályozása maximálja a bankárok jövedelmét, sikerdíjuk ezentúl nem haladhatja meg fizetésüket – írta a The Marker, az izraeli Háárec című lap gazdasági melléklete szerdán.
Olvass tovább »Harmadik negyedévben 0,4 százalékkal nőtt a német gazdaság és további növekedés várható
A német gazdasági növekedés folytatódását várja a DIW. A harmadik negyedévben 0,4 százalékkal nőtt a német gazdaság az előző negyedévhez képest és további növekedés várható – közölte szerdán a berlini DIW gazdaságkutató intézet.
Olvass tovább »Szíria – Orosz szakértők: Aszadot megbüntetik, de nem távolítják el
Bassár el-Aszad szíriai elnököt megbüntetik, de nem távolítják el helyéről – fejtik ki orosz elemzők a damaszkuszi rezsim elleni készülődő nyugati katonai csapásról a szerdai orosz sajtó és internetes elemző oldalak által közölt véleményükben.
Olvass tovább »Szíria – Egyre világosabb, hogy katonai válaszlépés fogja követni azt, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvert használt.
Egyre világosabb, hogy katonai válaszlépés fogja követni azt, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvert használt a saját népe ellen. Az Európai Unió tagállamainak egységes álláspontot kell képviselniük a katonai beavatkozással kapcsolatban – hangsúlyozta Guy Verhofstadt, az európai liberálisok európai parlamenti ...
Olvass tovább »Törökországba sem hisznek a befektetők, történelmi mélypontra gyengült a líra
A szíriai konfliktus, és a QE3 miatti tőkekivonás történelmi mélypontra küldte a Lírát „Félholdra” verték a török lírát (TRY), a jegybank még a szavak szintjén sem védte meg devizáját, az euróval és a dollárral szemben is történelmi mélypontra gyengült a kurzus. ...
Olvass tovább »Szíria – Nyugati beavatkozás ellen, Irakot emlegetik emlékezésképpen a Kínaiak
A szíriai vegyifegyver-használatot az Egyesült Államok és a szövetségesei a rezsimváltás törvénytelen elősegítésére kívánják felhasználni, amivel csak olajat öntenének a tűzre az amúgy is „durva és összetett” konfliktusban – állapította meg a kínai központi pártlap, a Zsenmin Zsipao szerdai kommentárjában.
Olvass tovább »Szíria – Amikor szírek csapnak oda
A Syrian Electronic Army vállalta a felelősséget a hackertámadásokért. A szíriai kormányhoz közel álló hackereknek esett áldozatul kedden a New York Times, a Twitter és Huffington Post, a média cégek átmenetileg elveszítetek az ellenőrzést weboldalaik felett.
Olvass tovább »A várt növekedés helyett romlott a GfK szeptemberi német fogyasztói hangulatindexe
A várt növekedés helyett romlott, de csúcsközelben maradt szeptemberben a német fogyasztói hangulatindex – közölte szerdán a német GfK gazdaságkutató intézet.
Olvass tovább »Szíria – Egy lehetséges Amerikai támadás esetén megnő az esélye hogy Amerika és Izrael azonal terrorcselekmények központjává váljon
Ha a Fehér Ház úgy dönt, hogy katonai csapásokkal torolja meg a szíriai kormány által állítólag elrendelt vegyifegyver-támadásokat akkor az Egyesült Államoknak és Izraelnek újabb terrorcselekményekre kell felkészülnie, – írta keddi számában a The Washington Times.
Olvass tovább »Szíria – A vegyifegyver-támadással kapcsolatos hírszerzési jelenéseket hoznak nyilvánosságra a héten.
Washingtonba bejelentették még a héten nyilvánosságra hozzák a hírszerzési jelentést a gáztámadásról. Még a héten közzéteszik az amerikai hírszerzés által az augusztus 21-i szíriai vegyifegyver-támadásról készített jelentés nyilvánosságnak szánt változatát – jelentette ki kedden Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
Olvass tovább »Facebook tőbb országban is folyamatosan szolgáltat adatokat a nyomozati szerveknek
38 ezer Facebook-felhasználó iránt érdeklődtek a világ országai az első fél évben. Az első fél évben 38 ezer felhasználó adatai iránt érdeklődtek 74 ország nyomozati szervei, a Facebook a kérések 60 százalékát teljesítette – derül ki a Facebook kedden közzétett Global ...
Olvass tovább »Szíria polgárháború – Vitathatattlan Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimének a felelősége a vegyifegyver-támadás miatt
Kétségtelenül az Aszad szíriai elnök rezsime a felelős a múlt heti Damaszkuszi vegyifegyver-támadás miatt, ezért a szíriai kormányt felelősségre kell vonni – jelentette ki kedden Joe Biden amerikai alelnök.
Olvass tovább »Szíria – Csütörtökre várható az amerikai támadás az Aszad rezsim ellen
NBC News: csütörtökön megindulhatnak az amerikai rakétacsapások. Akár csütörtökön megkezdődhetnek a Szíriára mérendő rakétacsapások – közölte kedden honlapján magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva az NBC News hírtelevízió.
Olvass tovább »Szíria – Harckészültségben az USA Földközi-tengeri hadiflottája
Négy amerikai romboló vár parancsra a Földközi-tengeren, A Földközi-tenger keleti medencéjében négy bevetésre kész romboló, valamint meg nem nevezett számú tengeralattjáró várja Barack Obama elnök Szíriával kapcsolatban meghozandó döntését – írta keddi számában egy amerikai katonai tisztségviselőre hivatkozva a The ...
Olvass tovább »Szíria – Obama parancsára vár az USA hadserege
Az amerikai hadsereg felkészült a katonai fellépésre. Az amerikai hadsereg készen áll egy esetleges Szíria elleni katonai akcióra, ha Barack Obama amerikai elnök elrendeli az augusztus 21-i feltételezett vegyifegyver-támadás miatt – mondta kedden Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter a BBC ...
Olvass tovább »Szíria – A kormányhadsereg korszerű orosz légvédelmi rakétarendszerekkel venné fel a harcot a nyugati erőkkel szemben.
Az orosz fegyverek megnehezíthetnek egy nyugati beavatkozást. Szíria rendelkezik korszerű orosz légvédelmi rakétarendszerekkel, s bár az ország védelmi rendszere a polgárháború két éve alatt meggyengült, e fegyverek megnehezíthetik a Nyugat számára az iraki vagy líbiai forgatókönyv alkalmazását – vélekedtek kedden ...
Olvass tovább »Berlusconi az olasz tőzsde mumusa
Megingatta a milánói tőzsdét Berlusconi pártja. Jelentős csökkenéssel fejezte be a hétfői kereskedést az olasz tőzsde. Berlusconi pártja a nagykoalícióból történő kilépéssel fenyegette meg a kormánykoalíció tagjait, amennyiben a mentelmi bizottság megfosztja a volt elnököt szenátusi tisztségétől. Szíria sötét felhőket hozhat.
Olvass tovább »Sziria – Egyre kegyetlenebb eszközökhőz fordul az Aszad rezsim
Az amerikai diplomácia vezetője szerint Szíriában a vegyi eszközök nagyszabású és válogatás nélküli bevetése történt, amit „erkölcsi szemérmetlenségnek” minősített. A vegyi fegyverek szíriai bevetése tagadhatatlan és megbocsáthatatlan – jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn Washingtonban.
Olvass tovább »Sziria – Tagadhatatlan, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be
Fehér Ház: kevés a kétség, hogy a szíriai kormány vetett be vegyi fegyvereket. Tagadhatatlan, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be, és kevés a kétség afelől, hogy ezt a szíriai kormány tette – jelentette ki hétfőn Washingtonban Jay Carney, a Fehér Ház ...
Olvass tovább »CBRE: világszerte drágulnak a kiskereskedelmi ingatlanok
A világ öt legnagyobb városa közül New Yorkban, Londonban és Tokióban is emelkedtek a kiskereskedelmi ingatlanok bérleti díjai az idén a második negyedévben, Budapesten jövőre kis mértékű díjnövekedést várható – közölte a CBRE globális ingatlan tanácsadó hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »Rájár a rúd a „rémhírterjesztő” kínai bloggerekre
Őrizetbe vettek egy kínai újságírót, aki nemrégiben leleplezőnek szánt információkat tett közzé mikroblogján egy állami hivatal egyik vezetőjéről – közölte a pekingi rendőrség saját mikroblogján a hétvégén.
Olvass tovább »Vedomosztyi – Moszkva behozatali korlátozásokkal fenyegeti Kijevet
Moszkva a mezőgazdasági és kohászati termékek behozatali korlátozásával büntetheti Ukrajnát, ha az csatlakozik az európai uniós (EU) szabadkereskedelmi övezethez – írta a Vedomosztyi című orosz napilap hétfőn az orosz-ukrán kormányzati tárgyalásokra időzítve.
Olvass tovább »Emelkedik Amerikában a tőzsde, rossz adat jött ki
Újabb rossz adat a QE program kitolása mellett. 3 havi emelkedést követően negatívba fordult a tartós cikkek rendelésállományának mutatója, a gyenge júliusi számokra a részvénypiacok emelkedéssel, a tízéves amerikai kötvényhozamok csökkenéssel reagáltak. Az adat távolabbra tolhatja a Fed QE3 programját.
Olvass tovább »Szíria – Bonino szerint ezerszer meg kell gondolni egy szíriai katonai beavatkozást
Fegyveres beavatkozás helyett az ENSZ Biztonsági Tanácsának alternatív lépéseit sürgette a szíriai helyzet megoldására az olasz külügyminiszter hétfőn a Radikális Rádióban.
Olvass tovább »Berlusconi hírzárlatot rendelt el pártjában
Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke hétfőn közleményben utasította pártja politikusait arra, hogy ne nyilatkozzanak a sajtónak. Berlusconi így kívánta csökkenteni a jogerős bírósági ítélete miatti belpolitikai feszültséget.
Olvass tovább »Szíria – Lavrov: a vegyi támadás körüli hisztéria egyik célja a genfi tanácskozás előkészítésének megakadályozása
A Damaszkusz keleti külvárosában történt vegyi támadásról szóló hírek, az ezzel kapcsolatosan kezdődő hisztéria egyik célja a szíriai politikai rendezést szolgáló Genf-2 konferencia előkészületeinek megakadályozása lehet – közölte hétfői rendkívüli tájékoztatóján az orosz külügyminiszter.
Olvass tovább »Benzin áremelésre felkészülni
A szíriai konfliktus drágább benzint hozhat. Drágulás jöhet a benzinkutakon, a szíriai konfliktus áll az olajárak emelkedése mögött, „short” irányú spekulációkon semmiképp se gondolkozzunk, akár a 111 dolláros hordónkénti árat is érinthet ma a jegyzés. Ameddig a konfliktus fennáll, a ...
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
