Közvetlenül az iráni atomprogramról folytatott genfi tárgyalások újrakezdése előtt Barack Obama amerikai elnök arra igyekezett rávenni az amerikai szenátus illetékes vezetőit, hogy újabb szankciók bevezetésével ne zavarják meg a diplomaták munkáját.
Olvass tovább »Túljutott a mélyponton az európai autópiac
Második hónapja bővül az európai autópiac, amely úgy tűnik túljutott a mélyponton, októberben 4,7 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, de az adatok túlzott optimizmusra még nem adnak okot – közölte kedden az európai autóipari szövetség ...
Olvass tovább »Romániában is megosztanák a bankokkal a devizahitelesek árfolyamterheit
A magyarországi megoldáshoz hasonlóan Romániában is megosztanák a bankokkal a devizahitelesek árfolyamterheit annak a törvénymódosításnak a kezdeményezői, amelyet különböző pártok Bihar megyei törvényhozói terjesztettek elő a bukaresti parlamentben – közölte Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei ...
Olvass tovább »Még öt évig korlátoznák a románok és a bolgárok bevándorlását a brit konzervatívok
A román és a bolgár munkavállalók nagy-britanniai letelepülését korlátozó, januárban lejáró átmeneti intézkedések további ötévi meghosszabbítását kezdeményezte a kormányzó brit Konzervatív Párt több képviselője.
Olvass tovább »Elfogadta az Európai Parlament az EU hétéves költségvetését
Elfogadta az Európai Unió 2014 és 2020 közötti hétéves periódusra vonatkozó keretköltségvetését kedden délben az Európai Parlament (EP).
Olvass tovább »A Bloomberg felfüggesztette újságíróját, akinek cikke kapcsán öncenzúrával vádolják a hírügynökséget
A Bloomberg felfüggesztette állásából azt az újságíróját, akinek le nem közölt cikke kapcsán nemrégiben öncenzúrával vádolták meg az amerikai hírügynökséget, mivel az írást állítólag politikai okokból nem jelentették meg – írta a The New York Times (NYT) című amerikai napilap.
Olvass tovább »Meredeken csökkennek a diplomás jövedelmek Nagy-Britanniában
Meredeken csökken a diplomás brit munkavállalók reálbére a pénzügyi válság óta a Financial Times keddi kimutatása szerint.
Olvass tovább »Alig észrevehetően javult a ZEW gazdasági hangulatindexe Németországban és az euróövezetben
Alig észrevehetően javult a ZEW gazdasági kilátások megítélését tükröző hangulatindexe Németországban és az euróövezetben – közölte a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet kedden.
Olvass tovább »Adatvédelmi megállapodás megkötését sürgeti Washingtonnal az EU
Az EU sürgeti, hogy kezdődjenek tárgyalások egy átfogó bűnüldözési adatvédelmi megállapodás megkötéséről az unió és az Egyesült Államok között – áll az Európai Unió illetékes képviselőinek, valamint az amerikai igazságügyi és belbiztonsági minisztérium vezetőinek hétfői washingtoni tárgyalásairól kiadott közleményben.
Olvass tovább »Iráni nukleáris program – Kerrynek nincsenek különleges várakozásai
John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy nincsenek különleges várakozásai az iráni atomprogramról a héten újrainduló genfi tárgyalásokkal kapcsolatban. Jelezte, hogy reményei szerint sikerül véglegesíteni egy átmeneti megállapodást a nukleáris programról.
Olvass tovább »Új oldalról támadják az amerikai egészségügyi reform alkotmányosságát
Új oldalról, eljárásjogi szabálytalanságra hivatkozva támadják Barack Obama amerikai elnök egészségügyi reformjának alkotmányosságát, az amerikai alaptörvény értelmében ugyanis az állami bevételekre vonatkozó jogszabályoknak a képviselőházból, nem pedig a szenátusból kell kiindulniuk, ahogy ez az Obamacare néven ismertté vált törvénycsomag esetében ...
Olvass tovább »Ukrán miniszter: Kijev megállapodott Moszkvával a gázszállítások kifizetéséről
Kijev megállapodott Moszkvával a gázszállítmányok kifizetéséről, és Oroszország újra szállít földgázt Ukrajnába – jelentette be hétfőn Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszter.
Olvass tovább »Izrael három éve titokban őrizetbe vette az al-Kaida egyik feltételezett fegyverszakértőjét
Izrael három éve titokban őrizetbe vette az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet feltételezett biológiaifegyver-szakértőjét – derült ki hétfőn nyilvánosságra került dokumentumokból azt követően, hogy a férfi az izraeli legfelsőbb bírósághoz fordult szabadulása érdekében.
Olvass tovább »Egyelőre megállíthatatlanok a lakásárak Kínában
Megállíthatatlannak tűnnek a lakásárak Kínában, októberben 70 nagyvárosból 65-ben havi drágulást is regisztráltak az új otthonok áraiban – derült ki a hétfőn közzétett adatokból.
Olvass tovább »Több mint 1 millió darab új Playstation 4-et értékesített a hétvégén a Sony
Több mint 1 millió darab új Playstation 4-et értékesített a hétvégén a Sony, ami az AMD-re is jó hatással lesz. Jöhet a magáncsőd intézménye, a pénzügyi gondokkal küzdő családok „vagyonfelügyelőt” kérhetnének, akik segítenének beosztani a havi kiadásokat, hiteltartozásokat.
Olvass tovább »Izraeli-szaúdi tervek az Irán elleni támadásra
Izrael és Szaúd-Arábia közösen dolgozik az iráni nukleáris létesítmények elleni esetleges katonai csapás tervein arra az esetre, ha a genfi értekezleten nem sikerül jelentős mértékben korlátozni Irán nukleáris fejlesztési programját – írta a The Sunday Times.
Olvass tovább »Lezuhant egy repülőgép Oroszországban, 50 halott
Leszálláskor lezuhant egy személyszállító repülőgép az oroszországi Kazanyban, Moszkvától 820 kilométerre keletre. A Boeing 737-es típusú gép fedélzetén tartózkodó 50 ember meghalt – közölte vasárnap az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma.
Olvass tovább »Újra támadt az Anonymous Ukrajnában: a hackerek feltörték a vámőrség szerverét
Az ukrán külügyminisztérium elektronikus postája után most az állami vámszolgálat szervereit törte fel az Anonymous nemzetközi hackercsoport – hozta nyilvánosságra vasárnap az ukrán média.
Olvass tovább »Egy rossz megegyezés háborúhoz vezethet
Háborúhoz vezethet, ha a hatok csoportja rossz megállapodást köt Teheránnal az iráni nukleáris programról – figyelmeztetett vasárnap a CNN-nek nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Olvass tovább »Megoldódott a Sydneyben eddig méltatlan körülmények között dolgozó magyarok ügye
Az ausztrál építőipari szakszervezet és helyi magyarok segítségével sikerült megnyugtatóan rendezni azoknak a magyar szakmunkásoknak az ügyét, akik négy és fél hónapja méltatlan körülmények között dolgoztak egy sydneyi raktárbázis építésén – közölte az MTI-vel vasárnap a canberrai magyar nagykövet.
Olvass tovább »Német SPD: a minimálbér és a kettős állampolgárság a nagykoalíció feltétele
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) csak akkor lép kormányra a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel, ha bevezetik az egységesen kötelező minimálbért és kiterjesztik a kettős állampolgárság intézményét.
Olvass tovább »EBRD-elnök: „a kis- és középvállalatok, a pénzügyi és az energiaszektor magyarországi tárgyalásaim középpontjában”
A kis- és középvállalati szférában, valamint a pénzügyi és az energiaszektorban folytatandó további együttműködésről tárgyal a héten Magyarországon az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke.
Olvass tovább »Berlusconi politikai tavaszt hirdetett meg a Forza Italia újjászületésével
Új politikai tavaszt hirdetett meg Silvio Berlusconi szombaton pártja országos tanácsa előtt tartott beszédében, bejelentve a Szabadság Pártja (PdL) végét és a Forza Italia (Hajrá Olaszország, FI) újjászületését.
Olvass tovább »Alfano szerint a mostani olasz kormányt nem szabad megbuktatni
Angelino Alfano, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) volt főtitkára azért nem követi a Silvio Berlusconi újraindította Forza Italiát, mivel az kormánybuktatást és előrehozott választásokat szorgalmaz.
Olvass tovább »A britek 40 százalékának elege van a politikából
A britek 40 százalékának „teljesen elege van” a politikából, és azt fontolgatja, hogy nem vesz részt a következő parlamenti választásokon.
Olvass tovább »Az olasz sajtó Berlusconi és Alfano szakításáról
Árulásnak, pártrobbanásnak és újraindulásnak is nevezték a szombati olasz napilapok a Silvio Berlusconi vezette jobbközép pártban, a Szabadság Népében (PdL) péntek este bekövetkezett szakadást.
Olvass tovább »Nyomozás Sydneyben méltatlan körülmények között dolgozó magyarok ügyében
Nyomozást indítottak az ausztrál hatóságok magyar szakmunkások ügyében, akiket feltehetőleg egy német cég vitt be az országba munkavállalási vízummal, és méltatlan, nem biztonságos körülmények között, mélyen alulfizetve agyondolgoztatja őket – jelentette pénteken az ABC News hírportál.
Olvass tovább »EU-pénzügyminiszterek: nem született megállapodás a bankunióról
Nem született megállapodás az uniós országok pénzügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozásán az európai bankunió második pilléréről, a gyengélkedő bankok szanálására vonatkozó közös szabályozásról.
Olvass tovább »Kína szakít a munkatáborokkal és lazít az egykepolitikán
Kína megszünteti a munkával történő átnevelés intézményét, továbbá könnyít családtervezési politikáján, vagyis engedélyezi azon szülők számára is a második gyermeket, akik közül az egyik egyke – közölte pénteken az állami média.
Olvass tovább »Többezres elbocsátásokra készül a szlovák kormány a közigazgatásban
Több ezer állami hivatalnok munkahelyének megszűnésére van kilátás egy-két éven belül Szlovákiában a kormány által tervbe vett közigazgatási reform részeként – számolt be Robert Kalinák szlovák belügyminiszter megerősítésére hivatkozva weboldalán a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági lap pénteken. A tervezett munkahely-leépítés ...
Olvass tovább »Egymást hitelezik kalákában a gazdasági szereplők
Egymást hitelezik „kalákában” a gazdasági szereplők, ha a bankoktól nem kapnak kölcsönt: a növekvő finanszírozási igénynek köszönhetően új technológiák segítségével folyamatosan növekszik a peer-to-peer (P2P) hitelezés jelentősége a gazdasági életben – írja az Euromoney hírportál.
Olvass tovább »Októberben lassult az euróövezeti infláció
Októberben az előzetes adatoknak megfelelően lassult az infláció az euróövezetben és az EU-ban – közölte pénteken az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala.
Olvass tovább »Az izraeliek több mint kétharmada szerint a hadsereg egyedül is képes megtámadni Iránt
Az izraeliek helyesnek vélik országuk Iránnal szembeni politikáját, és majdnem hetven (68,8) százalékuk szerint a hadsereg képes egyedül is megtámadni az iszlám köztársaságot – közölte a kormányhoz közeli Jiszráél Hajóm (Izrael Ma) című újság pénteken az általa megrendelt közvélemény-kutatás alapján.
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – A CIA megfigyeli a nemzetközi pénzátutalásokat amerikai lapok szerint
Kiterjedt adatgyűjtést folytat a nemzetközi pénzátutalásokról az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy terrorizmusellenes programja során, amely nagyban hasonlít a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nemrég napvilágra került telefon- és internetes megfigyelési tevékenységéhez – jelentették pénteken a The New York Times és ...
Olvass tovább »Kudarcba fulladt a JP Morgan Twitteres kérdezz-felelekje
Kudarcba fulladt a JP Morgan Twitteres kérdezz-felelekje, olyan sok és ellenséges kérdés érkezett, hogy a cég inkább lemondta a válaszadást.
Olvass tovább »Az eurócsoport üdvözli Írország és Spanyolország eredményeit
Üdvözölte az eurót használó országok pénzügyminisztereinek testülete azt a csütörtöki bejelentést, hogy Írország és Spanyolország hamarosan kikerül a nemzetközi pénzügyi védőháló alól.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
