NBC News: csütörtökön megindulhatnak az amerikai rakétacsapások.
Akár csütörtökön megkezdődhetnek a Szíriára mérendő rakétacsapások – közölte kedden honlapján magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva az NBC News hírtelevízió.
Az idézett kormányzati illetékesek szerint a három napig tartó csapássorozat korlátozott lesz, és a katonai fellépés inkább üzenetet hivatott közvetíteni Bassár el-Aszadnak, mint hogy a szíriai elnök erőinek meggyengítését célozná.
Szalim Idrisz tábornok, a Szabad Szíriai Hadsereg parancsnoka az NBC Newsnak nyilatkozva kijelentette: légicsapásokra van szükség ahhoz, hogy Aszadot elrettentsék vegyi fegyverek további bevetésétől.
Az amerikai kormányzat a hivatalos nyilatkozatok tanúsága szerint minden eddiginél közelebb került ahhoz, hogy katonai erővel válaszoljon a szíriai vezetés által elrendelt – Damaszkusz által cáfolt – vegyifegyver-támadásokra.(MTI)