Izraelben maximálják a bankárok sikerdíját

Izraelben az állami bankfelügyelőség új szabályozása maximálja a bankárok jövedelmét, sikerdíjuk ezentúl nem haladhatja meg fizetésüket – írta a The Marker, az izraeli Háárec című lap gazdasági melléklete szerdán.

Dudu Zaken, Izrael legfőbb bankfelügyelője kedden kijelentette: a bankárok fizetésének emelésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemzetközi szabályozásokat és a közvélemény nyomását, és „reméli, hogy a bankok felelősségteljesen fognak dönteni” e kérdésben közgyűléseiken. Zaken az európai bankrendszerrel összhangban, 2014. január elsején kívánja életbe léptetni az új szabályozást.
Az általa beterjesztett új szabályok plafont határoznak meg a banki vezetőknek adható juttatások, prémiumok, bónuszok és részvények mennyiségében: az összes sikerdíj együtt sem haladhatja meg az állandó fizetés összegét, illetve az alapbér 200 százalékáig egyszeri esetekben, kiemelkedő, az igazgatóság által bizonyított eredményességjavulás alapján adható különleges extra díjazás.     „Ezek a változások a nemzetközileg elfogadott, legfejlettebb normákhoz igazítják az izraeli bankrendszert” – közölte Zaken.
Az új szabályozásban nem határoztak meg a bankároknak maximálisan adható alapfizetést, így elvileg felemelhetik a béreiket, de Zaken reméli, hogy felelősen viselkednek majd és nem kerülik meg ily módon az új szabályokat.
Megtiltják az olyan sikerdíjak osztását is, amelyeknek egyetlen feltétele, hogy az illető továbbra is az adott banknál dolgozik, mert ezzel az előre meghatározott összeggel Zaken szerint a banki vezetők nem bizonyítják kiváló munkavégzésüket.     Ha ez a szabály életbe lép, akkor a Bank Leumi tizenöt vezetője egy nekik ígért harminc millió sékeles (1,7 milliárd forintos) részvénycsomagtól esik el, amiért mindössze csak maradniuk kellett volna a bank alkalmazásában.
Zaken kritikusan értékelte, hogy több bank szándékosan különösen csekély eredményt írt elő a milliós vezetői sikerdíjak fejében, hogy azok teljesítése mindenképpen garantált legyen. (MTI)

Scroll To Top