Az ukrán válság bebizonyította, hogy továbbra is szükség van a NATO-ra – hangzott el a NATO-ról tartott nemzetközi konferencián, kedden Budapesten.
Olvass tovább »Tag Archives: Ukrán válság
Feed SubscriptionUkrán válság – Brüsszel és Washington együtt követeli az oroszok kivonását Kelet-Ukrajnából
Donald Tusk, az Európai Tanács hétfőn hivatalba lépett új elnöke telefonmegbeszélést folytatott Barack Obama amerikai elnökkel, és ennek során – Tusk közlése szerint – egyetértettek abban, hogy Oroszországnak ki kell vonulnia Kelet-Ukrajnából.
Olvass tovább »Ukrán válság – Benzin is volt a Kelet-Ukrajnának küldött orosz „segélyszállítmányban”
A kamionok mellett 18 benzinszállító tartálykocsi és 4 kísérő jármű is volt abban az orosz segélykonvojban, amely vasárnap érkezett a kelet-ukrajnai szakadár területre – közölte honlapján hétfőn az Unian ukrán hírügynökség az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tájékoztatására hivatkozva.
Olvass tovább »Ukrán válság – Évekig tarthat még az ukrán válság, Ukrajna NATO-tagsága pedig nem kerülhet napirendre
Évekig tarthat még az ukrán válság, Ukrajna NATO-tagsága pedig nem kerülhet napirendre – mondta a német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.
Olvass tovább »Ukrán válság – Orosz elemző: a V4-ek a nagyhatalmak ellentétéből akarnak hasznot húzni
Három V4-es tagállam a nagyhatalmak ellentétéből akar hasznot húzni – vélekedett Ivan Preobrazsenszkij orosz külpolitikai elemző a Vedomosztyi című orosz napilapban közreadott írásában.
Olvass tovább »Ukrán válság – Újabb nevek az EU szankciós listáján
Újabb természetes és jogi személyeket sújtott beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással pénteken az Európai Unió – közölte az erről dönteni hivatott miniszteri tanács sajtószolgálata.
Olvass tovább »Ukrán válság – Moszkva a kapcsolatok helyreállítását sürgeti Kijev és a délkeleti régiók között
Kijevnek mielőbb helyre kellene állítania a kapcsolatokat a szakadár délkelet-ukrajnai régiókkal és azok vezetésével – jelentette ki az orosz külügyminiszter pénteken, miután az Európa Tanács (ET) főtitkárával az ukrán válságról tárgyalt Moszkvában.
Olvass tovább »Ukrán válság – Az energiaipari minisztérium vállalatai „kivonulnak” a szakadár területekről
Az ukrán energetikai és szénipari minisztériumhoz tartozó állami vállalatok „kivonulnak” péntektől a Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területekről.
Olvass tovább »Az orosz jegybank újabb ukrajnai bankok működését tiltotta be a félszigeten
Újabb három ukrajnai pénzintézet működését tiltotta be a Krím félszigeten az orosz jegybank.
Olvass tovább »Oroszország harci repülőgépeket telepített a Krím félszigeti repülőtérre
Oroszország 14 harci repülőgépet telepített a Krím félszigeten lévő belbeki repülőtérre – tájékoztatott szerdán az orosz Déli Katonai Körzet sajtóosztálya.
Olvass tovább »Ukrán válság – Az orosz duma elnöke kiűzetné az Egyesült Államokat a NATO-ból
Az orosz duma elnöke szerint, ha az európai államok kiűznék az Egyesült Államokat a NATO-ból, visszatérne a biztonság és stabilitás Európába.
Olvass tovább »Orosz békefenntartók Kelet-Ukrajnába vezénylését kérik a donyecki szakadárok
Az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaságának (DNR) vezetése kedden azzal a kéréssel fordult Oroszországhoz, hogy küldjön „békefenntartó kontingenst” Ukrajnába.
Olvass tovább »Ukrán válság – A cseh államfő szerint Ukrajnának semlegesnek kellene maradnia
A cseh államfő úgy véli, hogy Ukrajnának nem szabadna belépnie a NATO-ba, hanem Finnország példájára semlegesnek kellene maradnia.
Olvass tovább »Ukrán válság – Franciaország tovább halasztja az első Mistral átadását Oroszországnak
Franciaország kedden bejelentette, hogy „újabb rendelkezésig” elhalasztja az első, Mistral osztályú helikopterhordozó hajó leszállítását Oroszországnak.
Olvass tovább »Vonulnak ki az orosz katonák a szakadárok ellenőrzése alatti kelet-ukrajnai térségből
Az orosz katonák számának csökkenése észlelhető a Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatti kelet-ukrajnai térségben – közölte kedden a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet parancsnoksága, hozzátéve, hogy az orosz fegyveres erők több mint ezer tagja hagyta el Ukrajnát.
Olvass tovább »Ukrán válság – Németh Zsolt: Magyarország elkötelezett a szuverén, független, európai és demokratikus Ukrajna mellett
Ukrajna szuverenitása, függetlensége és területi integritása az egész transzatlanti biztonsági rendszer sarokköve, ezért Magyarország elkötelezett „a szuverén, független, európai és demokratikus Ukrajna mellett” – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn az MTI-nek.
Olvass tovább »Ukrán válság – Putyin: Oroszország nem akarja elszigetelni magát a külvilágtól
Oroszország nem akarja elszigetelni magát a külvilágtól és nem hagyja azt sem, hogy bárki falat építsen köré – közölte Vlagyimir Putyin egy vasárnap megjelent interjúban.
Olvass tovább »Ukrán válság – Nagygyűléssel emlékeztek meg Kijevben a Majdan-tüntetések kezdetéről
Nagygyűlést rendeztek Kijevben pénteken a Függetlenség terén a Majdan-tüntetések kezdetének első évfordulójának napján.
Olvass tovább »USA fenyegetés: nagy pofont kaphat az orosz gazdaság
Még nagyobb árat fizet és elszigetelődik Oroszország, ha tovább élezi a kelet-ukrajnai konfliktust – jelentette ki Joe Biden amerikai alelnök pénteken Kijevben, Petro Porosenko ukrán államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Olvass tovább »Ukrán válság – Aláírták a koalíciós megállapodást, cél a csatlakozás a NATO-hoz
Aláírták a koalíciós megállapodást az új ukrán parlamentben többséget alkotó Nyugat-barát pártok, és a megállapodásban rögzítették Ukrajna csatlakozási szándékát a NATO-hoz – jelentette péntek reggel a kijevi média.
Olvass tovább »Gorbacsov: Putyin Istennek képzeli magát
Mihail Gorbacsov mértéktelen elbizakodottsággal és azzal vádolta csütörtök este Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy Istennek képzeli magát.
Olvass tovább »Ukrán válság – A szakadárok volt védelmi minisztere szerint ő robbantotta ki a kelet-ukrajnai háborút
A donyecki szakadárok volt „védelmi minisztere” egy csütörtöki lapinterjúban elismerte, hogy ő és csapata nélkül nem fordult volna a szeparatista megmozdulás véres háborúba Kelet-Ukrajnában.
Olvass tovább »Ukrán válság – Kommerszant – Szijjártó: Nem akarjuk megismerni az új hidegháborút
Magyarországnak, az Európai Uniónak és Oroszországnak komoly felelőssége van abban, hogy ne váljanak ellenségekké. A fiatal nemzedék nem akarja megismerni az új hidegháborút – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kommerszant című orosz napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
Olvass tovább »Ukrán válság – Nincs esély az ukrajnai konfliktus gyors politikai rendezésére
Nincs esély az ukrajnai válság gyors politikai rendezésére a német külügyminiszter szerint.
Olvass tovább »Ukrán válság – Brit diplomaták segítenek Moszkvának felismerni saját harckocsijait Kelet-Ukrajnában
Mivel Vlagyimir Putyin elnök váltig tagadja, hogy orosz harckocsik vennének részt az Ukrajna keleti részében folyó harcokban, a kijevi brit nagykövetség úgy határozott, „segítséget nyújt” Moszkvának saját katonai járműveinek felismerésében: a diplomaták a külképviselet Twitter-oldalán szerdán nyilvánosságra hozták, milyen jelek ...
Olvass tovább »Ukrán válság – Szanyi: a kormány gondoskodjon Ukrajna gázellátásának biztosításáról
Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán felszólította a magyar kormányt, hogy haladéktalanul gondoskodjon Ukrajna zökkenőmentes gázellátásának biztosításáról, az Európai Bizottsághoz pedig írásbeli kérdést intézett a témában.
Olvass tovább »Ilyen 100 éve nem volt, párbajra hívta ki az ukrán államfőt a luhanszki szakadárok vezetője
Párbajra hívta az ukrán államfőt nyílt levélben a luhanszki szakadárok vezetője, hogy „véget vessenek a háborúnak” Délkelet-Ukrajnában.
Olvass tovább »Ukrán válság – Német lapok: Merkel hevesen bírálja Putyint és a válság terjedésétől tart
Szokatlanul keményen bírálta Angela Merkel Ausztráliában Vlagyimir Putyint, és az ukrajnai válság tovaterjedésének veszélyére figyelmeztetett – így számoltak be német lapok kedden a német kancellár egy Sydney-ben mondott beszédéről.
Olvass tovább »Ukrán válság – Magyarország Szlovákia irányából is feltölthetné gáztározóit a Naftohaz szerint
Magyarország a Szlovákia felé létesített úgynevezett interkonnektoron, kapcsolódási ponton keresztül is feltölthetné gáztározóit – mondta egy brüsszeli konferencián kedd délután Andrij Koboljev, az ukrán állami energiavállalat, a Naftohaz vezetője.
Olvass tovább »Moszkva nem teljesíti a minszki megállapodásokat
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerint Oroszország nem teljesíti a minszki megállapodásokban foglalt legfőbb pontokat, nevezetesen az ellenőrzés helyreállítását a teljes ukrán-orosz határszakaszon, a kelet-ukrajnai szakadárok fegyverellátásának leállítását, valamint az orosz csapatok kivonását Ukrajna területéről.
Olvass tovább »Ukrán válság – Magyar-ukrán-szlovák munkacsoport létrehozását javasolta Petro Porosenko
Magyar-ukrán-szlovák munkacsoport létrehozását javasolta Petro Porosenko ukrán elnök az európai energetikai biztonság erősítése érdekében, új műszaki lehetőségek használatának előmozdítására hétfőn, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében.
Olvass tovább »Ukrán válság – A belügyminiszter szerint küszöbön áll egy nagyszabású orosz támadás Ukrajna ellen
Küszöbön áll egy nagyszabású orosz támadás Ukrajna ellen – mondta Arszen Avakov ukrán belügyminiszter egy hétfőn megjelent interjúban.
Olvass tovább »Áder: Magyarország a jövőben is támogatja és végrehajtja az ukrajnai helyzet miatti szankciókat
Magyarország az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta támogatta és végrehajtotta az uniós, illetve NATO-fórumokon elfogadott szankciókat, és ez a jövőben is így lesz – jelentette ki Áder János államfő vasárnap Pozsonyban.
Olvass tovább »Ukrán válság – Ukrajnába érkezett a hetedik orosz segélykonvoj
Újabb orosz úgynevezett segélykonvoj lépett be vasárnap Ukrajna területére, augusztus 22-e óta immár a hetedik lépte át a két ország közötti határt – jelentették ukrán és orosz médiaforrások.
Olvass tovább »Ukrán válság – Az orosz hadsereg elaknásítja a kelet-ukrajnai Mariupol környékét az Azovi-tengeren
Az ukrán biztonsági szolgálat feltételezése szerint az orosz hadsereg elaknásítja a kelet-ukrajnai Mariupol környékét az Azovi-tengeren.
Olvass tovább »Most lesz hidegháború, vagy nem lesz?
Nem kezdődhet új hidegháború a jelenlegi feszültségek ellenére sem, ugyanis a mostani helyzet jelentős mértékben eltér a hidegháború korszakától – mondta Rácz András, a finn Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa az MTI-nek.
Olvass tovább »