Rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik – közölte a vállalat menedzsmentje hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »Okostelefonok elleni szoftvertámadások Kínában
Különböző kártékony szoftverek több mint 480 millió támadását regisztrálták okostelefonok ellen 2013 első félévében Kínában, majdnem annyit, mint tavaly egész évben – áll egy kínai biztonsági szolgáltató cég hétvégén kiadott jelentésében.
Olvass tovább »Szigetvári: az MSZP és az Együtt-PM meg fog állapodni a jelöltekbe
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke szerint az MSZP és az Együtt-PM választási szövetség meg fog állapodni a lehetséges egyéni országgyűlési képviselőjelöltekről, valamint a miniszterelnök-jelölt személyéről a két szervezet már harmadik hete folyó tárgyalásain.
Olvass tovább »Visszavándorolt az IMF-hez 2.2 milliárd euró
Az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára videóközleményben mondja el, hogy egy összegben kifizette az állam a nemzetközi valutaalapot. 2,2 milliárd euró értékben Dollárban, Euróban, és angol fontban ment a fizetség, az államtitkár szerint kamat megtakarítás keletkezik
Olvass tovább »A Századvég a Napi Gazdaság új tulajdonosa
Megvásárolta a Napi Gazdaság Kiadó Kft.-t a Századvég Gazdaságkutató Zrt. – közölte a Századvég Zrt. igazgatóságának elnöke hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »Jobbik: több ponton is aggályos a szövetkezeti törvény tervezete
A Jobbik szerint a szövetkezeti törvény tervezete sok ponton aggályos, és lehetővé teszi például az „oligarchák beszivárgását” a mezőgazdasági szövetkezetekbe – mondta a párt országgyűlési képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvass tovább »Mind a gázolaj mind a benzin ára csökken szerdától
Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a dízel literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásból hétfőn az MTI.
Olvass tovább »Lázár és Csányi összecsapásának újabb fejezete
Nincs más választásom, mint tudomásul venni Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának a sajtóban tett, rám nézve „lesajnáló”, lenéző megjegyzését, hiszen „mégiscsak ő az ország első számú uzsorása” – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva.
Olvass tovább »Akciótervet dolgoz ki a kormány annak érdekében, hogy elkerüljük a uniós forrásvesztést
Sürgős akciótervet dolgoz ki, és tárgyal meg várhatóan szerdai ülésén a kormány a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, ...
Olvass tovább »MNB: IMF-hiteltörlesztés miatt csökkentek a költségvetés betétei
Az előző hónap végi IMF-hiteltörlesztések áthúzódó hatása miatt júliusban csökkent a központi kormányzat jegybanknál elhelyezett betétállománya, de csökkent a nemzeti bank külföldi követelésállománya és a bankrendszer likviditása is – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikai mérlegének hétfőn közzétett ...
Olvass tovább »IMF-hitel – MSZP: Ez az egész nem más mint egy költséges kommunikációs blöff
Költséges kommunikációs blöffnek tartja az MSZP az IMF-hitel idő előtti visszafizetését.
Olvass tovább »Világháborús aknát találtak a felrobbant óbudai házban
Egy második világháborús aknát találtak annak az óbudai épületnek a belső udvarán, amelyben robbanás volt múlt szerdán – közölte Petridisz Miklós, a bontási munkák építésvezetője újságírókkal a helyszínen hétfőn.
Olvass tovább »A kormány is tud vég-törleszteni, nem csak a devizahitelesek
Végtörlesztett ma a kormány, a 2008-ban felvett IMF-hitel utolsó részletét is – majdnem egy évvel korábban – visszafizette Magyarország, így körülbelül 2 százalékkal csökken a GDP-arányos mutató. A szerdai GDP-adat hozhat némi volatilitást a forint piacára.
Olvass tovább »Takarékszövetkezetek – Több mint 6800 tag csatlakozott már az ombudsmani beadványhoz
Eddig már több mint 6800 szövetkezeti hitelintézeti tag, takarékok és tulajdonosaik csatlakoztak a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény kapcsán az Általános Jogok Biztosához elküldött beadványhoz – olvasható a Magyar Takarék Blogon.
Olvass tovább »IMF-hitel – A Fidesz szerint a magyar emberek közös erőfeszitésének az eredménye az IMF-hitel visszafizetése
A Fidesz szerint a „bukott baloldal” alkalmatlansága miatt kellett Magyarországnak felvennie az IMF-hitelt, a visszafizetés azonban már a magyar emberek és az új kormány teljesítményét dicséri.
Olvass tovább »Akár bomba is lehetett a felrobbant óbudai házban
Egy „bombához hasonlító” tárgyat találtak abban az óbudai házban, amelynek a felső szintjén robbanás történt a múlt héten – közölte Petridisz Miklós építésvezető hétfő délelőtt az MTI-vel.
Olvass tovább »Vége az „olcsó” IMF hitelnek: Magyarország nem tartozik az IMF-nek
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn átutalta az IMF-hitel még fennmaradt részét – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel. A 2,2 milliárd euró értékű tartozást 3 devizanemben, dollárban, euróban és angol fontban fizette ki a magyar állam.
Olvass tovább »Trafik – Nem fordul az Alkotmánybírósághoz az ombudsman a pályázatok miatt
Nem fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) a trafikpályázatok ügyében az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté ugyanakkor megállapította, hogy a trafikok koncessziós jogának elnyerésére kiírt pályázat és a pályázati eljárás több szempontból sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Olvass tovább »A vártnál jóval gyengébb lett a japán GDP
Gyengélkedik a japán gazdaság, jöhet az adóemelés? A vártnál jóval gyengébb lett a japán GDP, a második negyedéves számok adóemelésre sarkallhatják a kormányzatot. Kedden a Mol, csütörtökön az OTP gyorsjelentése érkezik. Az olajtársaságtól gyenge számokat, a hazai bakháztól erős jelentést ...
Olvass tovább »MSZP: a Fidesz kérjen bocsánatot!
Az MSZP szerint a Fidesz átlépett egy határt azzal, hogy „rasszista alapú gyilkosságok elkövetésével hozta összefüggésbe politikai ellenfeleit”. Az ellenzéki párt bocsánatkérést vár.
Olvass tovább »MSZP szerint a Fidesz sem legyőzhettetlen
Az MSZP szerint a nyírbátori időközi önkormányzati választás azt mutatja, hogy a Fidesz legyőzhető.
Olvass tovább »Független jelölt a nyertes a Nyírbátori időközi választáson
A függetlenként induló Baracsi Balázs János nyerte meg a vasárnap megtartott időközi képviselő választást Nyírbátor 6-os számú választókerületében – közölte a nem jogerős végeredményt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros jegyzője az MTI-vel.
Olvass tovább »Továbbra is sok a kifogásolható gyermekcipő
Továbbra is sok a kifogásolható minőségű gyermekcipő, állapította meg a fogyasztóvédelmi hatóság idei vizsgálata, ezért szükségesnek látják e területen az újabb ellenőrzéseket e termékcsoportnál.
Olvass tovább »Magyar-román kereskedelmi központ épült Csengersimánál
Magyar-román zöldség-gyümölcs kereskedelmi központ épült Csengersimánál; a határ menti mezőgazdasági termelőknek értékesítési lehetőséget teremtő létesítményt augusztus végén nyitják meg – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település közös önkormányzati hivatalának kirendeltség-vezetője az MTI-vel.
Olvass tovább »LMP: az Emmi kezdjen érdemi munkát a szegények, betegek érdekében is!
Az LMP két politikusa szombaton arra szólította fel az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), hogy nézzen szembe a problémákkal a tárgyalóasztalnál, és kezdjen érdemi munkát a szegények, betegek érdekében is.
Olvass tovább »Jobbik: felháborító a KIM magyarázkodása, Navracsicsnak le kellene mondania
A Jobbik szerint megdöbbentő és felháborító az a magyarázat, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) adott a tárca hatáskörébe tartózó feladatok kiszervezésével kapcsolatban, ezért az ellenzéki párt szerint Navracsics Tibornak le kellene mondania a miniszteri posztról. Erről Szilágyi György ...
Olvass tovább »Fidesz: 270 ezer család jut több pénzhez a családi adókedvezmény kibővítésével
Mintegy 270 ezer család jut több pénzhez 2014 januárjától a családi adókedvezmény kibővítése révén – jelentette ki a Fidesz szóvivője szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.
Olvass tovább »MSZP: a kormány meg akarja félemlíteni az embereket
Az MSZP szerint „a kormány nemcsak meglopja, de meg is akarja félemlíteni” a magyar embereket. Török Zsolt, a párt szóvivője ezt arra reagálva közölte szombati, budapesti sajtótájékoztatóján, hogy egy a kormányfőt bíráló zeneszám miatt lemondták a Hétköznapi csalódások nevű zenekar ...
Olvass tovább »Csoportos létszámleépítés az ajkai timföldgyárban
Csoportos létszámleépítést jelentett be pénteken a felszámolás alatt álló Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. felszámolóbiztosa az üzemi tanácsnak – tudatta az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnöke péntek este az MTI-vel.
Olvass tovább »Fidesz: adós maradt az egyenes válaszokkal a Sanoma vezérigazgatója
A Fidesz méltányolja a Sanoma Media Budapest Zrt. reakcióját, ám a kérdések címzettje Szabó György vezérigazgató volt, aki továbbra is adós maradt az egyenes válaszokkal – jelentette ki Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt szóvivője pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Olvass tovább »Ózdi vízkorlátozás – MSZP: a tanulságokat parlamenti keretek között kell levonni
Az MSZP szerint az ózdi vízkorlátozás ügyével kapcsolatos tanulságokat parlamenti keretek között kell levonni.
Olvass tovább »Érdeklődés hiányában elmaradt a Balatoni Hajózási Zrt. közgyűlése
Senki nem jelent meg a Balatoni Hajózási Zrt. pénteki rendkívüli közgyűlésén, ezért a tulajdonosi fórum elmaradt – közölte Halmos Gábor, az önkormányzati tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-vel pénteken.
Olvass tovább »Czerván: a kormány elé kerül a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia
Hamarosan a kormány elé kerül a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek célja, hogy egymillió tonnával emelkedjen az ágazat éves kibocsátása – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken a Baranya megyei Szentlőrincen.
Olvass tovább »Az MSZP a levélben történő szavazás biztonságosabbá tételét szorgalmazza
A levélben történő szavazás biztonságosabbá tétele érdekében négy kezdeményezéssel fordult a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetőjéhez az MSZP – jelentette be Molnár Zsolt fővárosi sajtótájékoztatóján pénteken.
Olvass tovább »Ócsai lakópark – Fidesz: egyedül a bukott baloldal élcelődik a devizahitelesek megsegítésén
Cinikus és felháborító, hogy éppen a devizahitelesek helyzetéért felelős „bukott baloldal” űz gúnyt a kormány szociális családiház-építési programjának keretében kialakított ócsai lakóparkból, mely az adósságaik miatt otthonaikat elvesztett embereken segít – jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteken, Helvécián.
Olvass tovább »Carlos Slimnek beletörhet a bicskája a Telekom Austriába
A világ második leggazdagabb emberének, Carlos Slimnek vállalata, az America Movil nem csak a holland KPN-ben, hanem a Telekom Austriában is jelentős részesedéssel rendelkezik, azonban a töretlen felvásárlási láznak az osztrák állam igencsak keresztbe tehet.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
