Január-májusban az euróban számolt export 1,8, az import 1,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első öthavi kereskedelmi többlet 3,11 milliárd euró volt, 258 millióval több, mint az elmúlt év azonos időszakában – jelentette előzetes adatok alapján kedden ...
Olvass tovább »Titkos adatgyűjtés – Kommerszant: A Kreml cáfolta, hogy a Snowden-ügy miatt elmaradhat Obama látogatása
A Kremlben cáfolták, hogy Washington arra figyelmeztette volna Moszkvát, miszerint a Snowden-ügy miatt elmaradhat Barack Obama amerikai elnök szeptemberre tervezett oroszországi látogatása – közli a Kommerszant című orosz napilap hétfőn.
Olvass tovább »ÁKK: júniusban 38 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapír-állomány
Júniusban 38 milliárd forinttal emelkedett a kifejezetten a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, amely a hónap végén 1321 milliárd forint volt – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁAK) Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »Az NFÜ rekordnagyságú uniós forrást fizetett ki 2013 első félévében
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ) 2013 első félévében minden eddiginél több forrást sikerült eljuttatnia a pályázókhoz: ebben az évben a kifizetett támogatások összege június végére már meghaladta a 630 milliárd forintot.
Olvass tovább »NGM: az államháztartás júniusban 162,3 milliárd forint hiánnyal zárt
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya júniusban 162,3 milliárd forint volt, az első hat hónapban a deficit 721,7 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 82,0 százaléka – közölte előzetes adatait hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Olvass tovább »Csak 2 százalékát nem használták fel a 2011-es SZÉP-kártyás juttatásoknak
Az MKB SZÉP-kártya birtokosai a 2011-es keretnek mindössze 2 százalékát nem használták fel, így csak 5 millió forintot kellett visszautalni a korábbi befizetéseket teljesítő munkáltatóknak – közölte az MKB Bank hétfőn.
Olvass tovább »A héten kiderül, mekkora teret ad az MNB-nek az infláció
Megismerhetjük a legfrissebb hazai inflációs adatot a héten. Valószínű a 2 százalékot fogja alulról súrolni a szám, amivel teret ad majd az újabb kamatcsökkentésre. Amerikában megindul a gyorsjelentési szezon; a péntek már fontos nap lesz a JP Morgan és a ...
Olvass tovább »Külföldre tekintgetnek a magyar kkv-k
Az Oxford Economics készített egy tanulmányt a világ számos országának kkv-iról, és a hazai kis-és középvállalatokat is megkérdezte. Mint kiderült, a magyar kkv-szektor többsége, a régiós országokhoz képest magasabb arányban van jelen, és szerez bevételt külföldről.
Olvass tovább »E-útdíj – A fuvarozók a rendszer átmeneti leállítását kérik
A fuvarozók a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását kérik, mert az, tapasztalataik szerint rosszul számláz, és ezzel megkárosítja a vállalkozókat – jelentette be Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) főtitkára sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.
Olvass tovább »OECD: májusban már nem romlott a magyar konjunktúramutató
Hat hónapnyi csökkenés után májusban már nem romlott tovább a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített magyar konjunktúramutató.
Olvass tovább »Opten: rekordszámú cég szűnt meg az első félévben
Rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon az első félévben: a cégbíróságok mintegy 16 ezer céget töröltek a nyilvántartásból, ami az előző félévinél 7,1 százalékkal, az eddigi rekorder félévnél, 2010 második felénél pedig 3,4 százalékkal több – közölte az Opten ...
Olvass tovább »IPOSZ: a mikrovállalkozásokra külön politikát kellene alkalmazni
A mikrovállalkozásokra és az önfoglalkoztató egyéni vállalkozókra külön politikát kellene kidolgozni és alkalmazni – mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke az MTI-nek.
Olvass tovább »Sok jogszabály módosul az új Ptk. miatt
Sok jogszabály módosul a jövő év március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) miatt, változás lesz például, hogy ingyen lehet majd hozzájutni csoportosított céginformációhoz, a volt cégvezető pedig kötelezhető lesz arra, hogy a csődeljárás során ki nem elégített követeléseket ...
Olvass tovább »Trafik – NFM: nincs jogi lehetőség az érvénytelen pályázati anyagok megőrzésére
A dohánytermék-kiskereskedelmi koncessziós pályázatokon a jogosultságot nem nyert, illetve érvénytelen pályázati anyagok megőrzésének sem jogi, sem szakmai indoka nincs – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szombaton az MTI-vel.
Olvass tovább »Henkel: az elmúlt öt évben 20 milliárd forint összegű beruházás Magyarországon
Az elmúlt öt évben 20 milliárd forint összegű beruházást hajtott végre Magyarországon a düsseldorfi székhelyű Henkel konszern, amely másfél éven belül újabb, milliárd forintban számolva kétszámjegyű beruházást tervez az országban.
Olvass tovább »Végrehajtói kamara: a devizaadósok kérhetik a végrehajtás felfüggesztését
A Kúria csütörtöki, az árfolyamrésre vonatkozó döntése alapján a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara arra hívja fel a devizaadósok figyelmét, hogy a végrehajtást elrendelő bíróságtól kérhetik a végrehajtás felfüggesztését, és ez nem jelent számukra többletköltséget – közölte a pénteken a kamara ...
Olvass tovább »Amerikai kongresszusi képviselő méltatta a magyarországi változásokat
A magyarországi változásokat és Orbán Viktor miniszterelnök munkáját méltatta az Egyesült Államok kongresszusi képviselője pénteken Budapesten.
Olvass tovább »MKIK: csökkent a munkanélküliek száma a második negyedévben
Az idei második negyedévben jelentősen, mintegy 42 700-zal csökkent a munkanélküliek száma az első negyedévhez képest, ami főként szezonális hatásoknak tudható be – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) pénteken az MTI-vel saját becslésére ...
Olvass tovább »Devizahitelek – Elutasította egy hitelszerződés érvénytelenítését a Debreceni Ítélőtábla
Jogerősen elutasította a Debreceni Ítélőtábla pénteken egy devizahiteles keresetét, amelyben a hitelszerződés érvénytelenítését kérte, ezzel a bíróság megváltoztatta az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék idei ítéletét – közölte a táblabíróság sajtószóvivője az MTI-vel.
Olvass tovább »Az ÁKK Zrt. eddig három Letelepedési Magyar Államkötvényt értékesített
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) eddig három, egyenként 250 ezer euró névértékű Letelepedési Magyar Államkötvényt értékesített – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Olvass tovább »A magyar gazdaság megítélése egyre optimistább
A magyar gazdaság megítélése egyre optimistábbnak tűnik külföldön is. A forint ismét elérte a kulcsfontosságú kétszáz napos mozgóátlagot, és benézett a 293-as szint alá, az euróval szemben. A pozitívabb amerikai makroadatokra gyengülhet a dollár és vele együtt a forint is.
Olvass tovább »Deviza – Gyengült a forint péntek délelőtt
Kissé gyengítette a forintot pénteken délelőtt a várakozásoknál nagyobb visszaesést mutató májusi ipari termelési adat.
Olvass tovább »Elemzők: ideiglenes az ipari termelés csökkenése, bíztatók a kilátások
Az ING és a TakarékBank szakértője szerint csak ideiglenes az ipari termelés májusi csökkenése, mivel mind a rendelésállományok, mind a bizalmi indexek bíztatók a szektor teljesítményét illetően.
Olvass tovább »KSH: 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés májusban
Májusban 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, az előző havinál 1,3 százalékkal volt kisebb a kibocsátás – jelentette előzetes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Olvass tovább »Milliókat lehet spórolni a forinthitelekkel
Új, vagy meglévő hitel kiváltásához is jó a forinthitelek kamata. Az euró hiteleket csak meglévő hitel kiváltására lehet igénybe venni, viszont sokkal kedvezőtlenebb THM-mel. Érdemesebb a meglévő hiteleket is forinthitellel kiváltani, mert akár milliókat lehet spórolni velük.
Olvass tovább »Piaci kommentár: A Fed szigorít, az EKB enyhít a monetáris politikáján
Jelentősen gyengült az euró és az angol font árfolyama, mert laza monetáris politikára készül az EKB és a BoE. A Fed szigorúbb monetáris politikára készül, ezért a dollár folyamatosan erősödik az eurozóna devizájához képest – Kuti Ákos, vezető elemző körképe.
Olvass tovább »Devizahitelek – Orbán: a fő kérdés, hogy hibás termék-e a devizakölcsön?
Az igazságszolgáltatásnak azt a jogi kérdést kellene vizsgálnia, hogy hibás termékek voltak-e a devizahitelek, és ha igen, hogy válhattak általánossá – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.
Olvass tovább »Bisnode: tisztíthatja a piacot a kft.-k törzstőke-emelése
Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) a jövő évtől 500 ezer forintról 3 millióra emeli a kft.-k legkisebb törzstőkéjét, a tőkeemelési kényszer 374 milliárd forint terhet jelent az ebben a cégformában tevékenykedőknek, viszont eltűnhetnek a piacról a nem működő kft.-k – ...
Olvass tovább »Takarékszövetkezetek – OGY – A gazdasági bizottság támogatta a törvényt módosító indítványokat
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága csütörtöki ülésén egyhangúlag támogatta azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a kormány nyújtott be a múlt héten már elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló, de a köztársasági elnök által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött törvényhez.
Olvass tovább »E-útdíj – Folyamatosan auditálja a flottakövető cégeket az ÁAK
A megtett úttal arányos útdíjrendszerrel kapcsolatban eddig 14 bevallási közreműködőt – GPS-alapon működő flottakövetőt – auditált az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. – olvasható az elektronikus útdíjszedési rendszer (HU-GO) honlapján.
Olvass tovább »Trafik – Minden üzemeltető igyekezett kinyitni július elsején
Mindenki igyekezett teljesíteni a nemzeti dohánybolt megnyitására vonatkozó vállalását, de voltak, akik még nem tudtak megnyitni – mondta Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Olvass tovább »Devizahitel – A kormányfő háza elé indultak a tüntetők
A Kúria épülete előtt tüntetők Orbán Viktor házához indultak csütörtök délután, miután a Kúria érvényesnek ítélte a felperes devizahiteles szerződését – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
Olvass tovább »Az OTP nyerte a devizahiteles pert!
Meglódult az OTP, miután megszületett a Kúria döntése a devizahiteles perben, a bankoknak sikerült elkerülniük a negatív forgatókönyvet, az OTP került ki győztesen a sokat vitatott perben. 14.30-kor, a kamatdöntést követően Mario Dragi szavai meglepetéseket tartogathatnak.
Olvass tovább »Aegon-felmérés: a többség még az államtól várja a nyugdíjat
A leendő nyugdíjasok több mint kétharmada még mindig az állam egyik kötelességének tartja, hogy gondoskodjék az időskori ellátásról is, ám egyre többen vélekednek úgy, hogy a nyugdíjuk előteremtésében aktívabb szerepet kell vállalniuk – állapítja meg az a kutatás, amelyet 12 ...
Olvass tovább »Szinte biztos hogy visszakerül a Richter az MSCI indexbe
Július 10 -én lép életbe a Richter részvényeinek felaprózása, a jelenlegi névértékű papírokkal jövő szerdáig lehet kereskedni, ez tovább javíthatja a Richter likviditását, ami előfeltétele a MSCI indexbe való visszakerülésének. Ma az amerikai tőzsde zárva tart.
Olvass tovább »Magyarországon is aggódhatnak az „agresszív adótervezés”-sel élők
Az adóhatóságok egyre inkább vizsgálják az adóstruktúrák mögött lévő valóságos gazdasági tartalmat: míg eddig főként a kifejezetten jogellenes, törvénybe ütköző adókikerülő magatartások akadtak fenn, most már azokat is megkérdőjelezik, amelyek jogszerű lépésekből állnak ugyan, de fő céljuk az adóelkerülés – ...
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
