Egy nagyszerű Richter eredménnyel lettünk ma reggel gazdagabbak, a befektetők bizalmat szavaztak a gyógyszer papírnak. A gyorsjelentés számai kimondottan jól sikerültek, a tisztított üzemi eredmény a tavalyi évhez képest több mint 100 %-kal növekedett.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q3: Emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter
Emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter Gedeon Nyrt., a gyógyszergyár a kedvező harmadik negyedéves eredmények után stagnáló árbevételt vár 2015-ben, míg egy negyedévvel korábban még 0-2 százalék közötti euróban számolt visszaeséssel számolt.
Olvass tovább »A valaha volt legnagyobb veszteségét könyvelte a Tesla
A várakozásokat ugyan meghaladta a Tesla árbevétele, azonban a veszteség még a vártnál is nagyobb lett, az eddigi legnagyobb, negyedéves alapon. Visszavágták az idei évre vonatkozó várható eladási volument is – Varga Botond, az Equilor üzletkötőjének értékelése.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q3: A Richter nyeresége 20,9 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben
A Richter Gedeon Nyrt. 6,85 milliárd forint nettó nyereséget ért el 2015. harmadik negyedévében, ami 20,9 százalékkal meghaladja a múlt év azonos időszakit.
Olvass tovább »Hajnalban érkezik a Richter gyorsjelentése, íme a várakozások!
Holnap piacnyitás előtt publikálja negyedéves számait a társaság. Üzemi eredmény tekintetében komolyabb bővülésre számíthatunk, de nettó profit soron visszaesés várható a gyenge pénzügyi eredmény miatt. Vegyük meg a Richtert a gyorsjelentés előtt.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q3: A héten megkezdődik a magyar gyorsjelentési szezon
A héten megkezdődik a magyar gyorsjelentési szezon. Szerdán, piaczárás után teszi közzé a Magyar Telekom számait, itt a javuló makrogazdasági környezet némileg ellensúlyozhatja az általános árbevétel-csökkenési tendenciát – Kiss Mónika, Equilor.
Olvass tovább »Alig lépett tőzsdére, máris itt az első Ferrari gyorsjelentés
Gyorsjelentés 2015 Q3: Kiterítette lapjait az Apple
Gyorsjelentés 2015 Q3: Ma az Apple jelentése lophatja el a show-t!
Gyorsjelentés 2015 Q3 – Nem sikerült teljesítenie a várakozásokat a Yahoo-nak
Gyorsjelentés 2015 Q3 – Erősödő szembeszélben a Netflix
Gyorsjelentés 2015 Q3: Megérkezett az Intel és a JP Morgan gyorsjelentése
A héten jelentenek az amerikai bankóriások
2015 Q3 negyedéves gyorsjelentés időpontjai az USA-ban és Európában
Ma az Alcoa gyorsjelentésével kezdetét veszi a gyorsjelentési szezon
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Alcoa, elstartol az amerikai gyorsjelentési szezon
Gyorsjelentés 2015 Q2 – FHB: 1,491 milliárd forint adózott veszteség
Az FHB Csoport 1,491 milliárd forint konszolidált adózott veszteséggel zárta 2015 második negyedévét, ami hatvan százaléka az első negyedévinek; az első félév egészét tekintve a veszteség 5,295 milliárd forint lett, csaknem a duplája a tavaly ilyenkorinak – derül ki az ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – PannErgy: 58 millió forint konszolidált nettó veszteség az első félévben
A PannErgy Nyrt. 58 millió forint konszolidált nettó veszteséget ért el 2015 első félévében, 107 millió forinttal kedvezőbb az előző év azonos időszakának 165 millió forintos veszteségénél – tette közzé a társaság szerdán a BÉT honlapján.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Nyereséges volt a CIG Pannónia az első fél évben
Nyereséges volt a CIG Pannónia Életbiztosító 2015 első fél évében, a társaság 589 millió forint adózás utáni eredményt ért el, míg tavaly ugyanebben az időszakban 186 millió forint nyeresége volt – közölte a biztosító társaság kedden.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Danubius Hotels: 1,186 milliárd forint adózott nyereség a második negyedévben
A Danubius Hotels Nyrt. a második negyedévben 1,186 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 35 százalékkal marad alatta a tavalyi második negyedévinek, ugyanakkor az első fél évben 206 millió forint volt a nyeresége a tavalyi első fél évi 738 ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Kiemelkedő negyedéves eredményekről számolt be az OTP
Gyorsjelentés 2015 Q2 – Szenzációs negyedév a Masterplasttól
Hatszorosára, 1,8 millió euróra (mintegy 540 millió forintra) nőtt a Masterplast Nyrt. nyeresége az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – OTP: 38,2 milliárd forint adózott nyereség a második negyedévben
Az OTP Bankcsoport a második negyedévben 38,2 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben a bázisidőszak 153,1 milliárd forintos veszteségével, amely meghaladja az elemzői várakozásokat, a hathavi adózott eredmény pedig 40,1 milliárd forint a tavalyi első félévi 147,3 milliárd ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Még mindig az orosz és az ukrán leány a téma az OTP-nél
Gyorsjelentés 2015 Q2 – Két nagy papírunk is rendkívül jó számokkal rukkolt elő
Gyorsjelentés 2015 Q2 – A kereslet élénkülése a legjobbkor jött a Magyar Telekomnak
Gyorsjelentés 2015 Q2 – Telekom: jó esély, hogy az éves célkitűzések a felső határon teljesüljenek
A Magyar Telekom második negyedévi erős teljesítménye összhangban van a társaság stratégiai célkitűzéseivel és idei vállalásaival. A kedvező piaci feltételek is segítették a gazdálkodást – értékelte a társaság negyedéves adatait csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Az elemzői várakozásoknál jobb második negyedév a Magyar Telekomnál
Az elemzői várakozásoknál jobb második negyedéves eredményekről számolt be a Magyar Telekom szerdán, a távközlési szolgáltató nettó eredménye 8,1 százalékkal 12,52 milliárd forintra nőtt, árbevétele 4,4 százalékkal 158,5 milliárd forintra emelkedett a tavalyi év második negyedévéhez képest.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Eddigi legjobb negyedévét zárta a MOL
Gyorsjelentés 2015 Q2 – Várakozáson felül teljesített a Mol a második negyedévben
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2015 második negyedéves eredménye, az előző év azonos időszakához képest 89 százalékkal magasabb, 179,5 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Holnap jelent a MOL, szép számok jöhetnek
Gyorsjelentés 2015 Q2 – Emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter
Emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter Gedeon Nyrt., a gyógyszergyár a kedvező féléves eredmények után nulla és 2 százalék közötti árbevételcsökkenést vár 2015-ben, míg egy negyedévvel korábban még 7-8 százalékos euróban számolt visszaeséssel számolt.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Erős számokat publikált a Richter
Gyorsjelentés 2015 Q2 – Az elemzői várakozásoknál jóval kedvezőbb második negyedév a Richternél
Az elemzői várakozásoknál jóval kedvezőbb második negyedévi gazdálkodásról számolt be a Richter Gedeon Nyrt. csütörtökön, a gyógyszergyár nettó nyeresége 22,46 milliárd forint lett az április-júniusi időszakban, 62,6 százalékkal felülmúlva a múlt év azonos időszakit.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q2 – Kilőtt a Wizz Air részvénye a jó gyorsjelentés hatására
Gyorsjelentés 2015 Q2 – Csökkent a Volkswagen nyeresége a második negyedévben
Csökkent a német Volkswagen konszern második negyedévi profitja éves szinten annak ellenére, hogy eladásait tekintve a cég világelső lett, lekörözve a Toyota és a GM vállalatokat.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
