Erősödik Donald Trump amerikai elnök támogatottsága a Rasmussen amerikai közvélemény-kutató csütörtöki adatai szerint.
Olvass tovább »Biden elfogadta az elnökjelöltséget, azt ígéri, kivezeti Amerikát a sötétségből
Joe Biden volt amerikai alelnök pártja konvenciójának záróbeszédében csütörtök este elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét, és azt ígérte, hogy kivezeti Amerikát „a sötétségből”.
Olvass tovább »Letartóztatták Trump volt tanácsadóját, Steve Bannont, csalás miatt vádat emeltek ellene
Letartóztatták Donald Trump amerikai elnök egykori belpolitikai tanácsadóját, Steve Bannont, csalás megalapozott gyanúja miatt vádat is emeltek ellene – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
Olvass tovább »A Facebook törölte a QAnon-mozgalom több száz felhasználójának fiókját
A Facebook szerdán törölte a QAnon-mozgalom több száz felhasználójának fiókját, arra hivatkozva, hogy a csoport összeesküvés-elméleteket népszerűsít.
Olvass tovább »Kamala Harris hivatalosan is a Demokrata Párt alelnökjelöltje lett
Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltállító konvencióján szerda este a párt „nagyágyúi” mondtak beszédet, és hivatalosan is Kamala Harris lett az alelnökjelölt.
Olvass tovább »Trump felvetette, hogy Gettysburgben mondja el az elnökjelöltségét elfogadó beszédét
Donald Trump amerikai elnök felvetette, hogy a történelmi emlékeket idéző Gettysburgben mondja el az elnökjelöltségét elfogadó beszédét.
Olvass tovább »Mnuchin védelmébe vette Trump elnöki rendeleteit
Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter egy vasárnapi televíziós interjúban védelmébe vette Donald Trump elnök rendeleteit, mondván, azok célja az amerikai munkavállalók támogatása.
Olvass tovább »Amerikai elhárítás: Peking és Teherán Trump, Moszkva Biden meggyengítésén dolgozik
Peking és Teherán Donald Trump amerikai elnök, Moszkva pedig Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje meggyengítését szeretné elérni – jelentette ki William Evanina, az amerikai Országos Elhárítási és Biztonságpolitikai Központ (NCSC) igazgatója egy péntek délután nyilvánosságra hozott közleményében.
Olvass tovább »Koronavírus – Megszakadt az egyeztetés az új gazdaságélénkítő csomagtervről az amerikai kongresszusban
Pénteken délután megszakadt az egyeztetés az új gazdaságélénkítő csomagtervről az amerikai kongresszusban, elemzők arra számítanak, hogy Donald Trump amerikai elnök rendelettel orvosolhatja a helyzetet.
Olvass tovább »Az EU átfogó vizsgálatot indít a Fitbit felvásárlása ügyében
Az Európai Bizottság átfogó vizsgálatot indít a Fitbit aktivitásmérő okosórát gyártó cég és a Google amerikai internetes óriásvállalat által tavaly novemberben kötött felvásárlási megállapodás ügyében – közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos kedden.
Olvass tovább »Trump kabinetfőnöke: az elnökválasztást november 3-án tartják
Az elnökválasztást november 3-án tartják – jelentette ki Mark Meadows, Donald Trump amerikai elnök kabinetfőnöke vasárnap a CBS televíziónak adott interjújában.
Olvass tovább »Rupert Murdoch fia távozott a Fox televíziót is tulajdonló médiavállalat igazgatóságából
Rupert Murdoch amerikai médiamogul kisebbik fia, James Murdoch távozott a Fox televíziót és The Wall Street Journal című napilapot is tulajdonló News Corp. igazgatóságából.
Olvass tovább »Donald Trump felvetette a novemberben esedékes elnökválasztás elhalasztását
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön felvetette az alkotmány értelmében november elején esedékes elnökválasztás elhalasztását, azt hangoztatva, hogy a koronavírus-járvány miatt előtérbe került levélszavazás visszaélésekre adna lehetőséget. Több befolyásos republikánus törvényhozó azonnal elutasította Trump felvetését.
Olvass tovább »Amerikai törvényhozók szerint túl nagy hatalomra és befolyásra tett szerint a négy legnagyobb internetes cég
Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy a hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég – az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook -, legalábbis több amerikai törvényhozó osztotta ezt a vélelményt a ...
Olvass tovább »A fertőzöttek száma 17 millió, a halálos áldozatoké 667 ezer a világon
A világon 17 029 155 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 667 011, a gyógyultaké pedig 9 948 163 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.
Olvass tovább »Súlyos vonatbaleset történt Arizonában
Súlyos vonatbaleset történt szerdán Arizonában: kisiklott egy tehervonat, több vagon lángba borult, és a híd, amelyen a vonat áthaladt, beomlott.
Olvass tovább »Koronavírus – A megfertőződöttek száma 16,7 millió, a halálos áldozatoké 660 ezer a világon
A világon 16 682 030 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 659 374, a gyógyultaké pedig 9 711 187 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli adatai szerint.
Olvass tovább »A Twitter átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump legidősebb fiának fiókját
A Twitter kedden átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump legidősebb fiának a fiókját, mert megítélésük szerint ifjabb Donald Trump megsértette a médium szabályzatát.
Olvass tovább »Chris Liddell az Egyesült Államok jelöltje az OECD főtitkári posztjára
Chris Liddell az Egyesült Államok jelöltje a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkári posztjára – jelentette be a Fehér Ház helyi idő szerint péntek délután.
Olvass tovább »Trump négy rendeletet írt alá gyógyszerárak csökkentéséről
Donald Trump amerikai elnök négy rendeletet írt alá gyógyszerárak csökkentéséről pénteken a Fehér Házban.
Olvass tovább »Joe Biden 2000 milliárd dolláros klímavédelmi tervet terjesztett elő
Joe Biden, az amerikai demokraták várható elnökjelöltje 2000 milliárd dolláros klímavédelmi tervet terjesztett elő kedden, a delaware-i Wilmingtonban újságíróknak nyilatkozva.
Olvass tovább »Kína szankciókkal sújt egy amerikai fegyvergyártót tajvani fegyvereladása miatt
Kína szankciókkal sújtja a Lockhead Martin amerikai fegyvergyártó céget, amiért részt vett az Egyesült Államok és Tajvan közötti, legutóbbi fegyverszállítás ügyletben – számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.
Olvass tovább »A Pentagon hiperszonikus fegyverek hordozására képes vadászgépeket rendelt a Boeing gyártól
Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől – közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat.
Olvass tovább »Több amerikai milliomos a gazdagokra kiszabott adók emelését sürgeti
Több amerikai milliomos nyílt levélben a gazdagokra kiszabott adók emelését sürgette, de nemcsak az amerikai, hanem a világ kormányainál annak érdekében, hogy az így befolyó összegből megsegíthessék a koronavírus-járvány által sújtott, szegény sorsú embereket.
Olvass tovább »Fidelity: Amerikai választások járvány és recesszió idején
Az USA piacainak jövőjét mérlegelő befektetőkre két egymással ellentétes erő hat: a Covid-19 által előidézett recesszió és az elnökválasztási időszak. A Covid-válság sebessége és mindent átható következményei egész marék homokot szórtak Donald Trump eredeti, a nagyon erős gazdaságra alapozott kampánystratégiájának ...
Olvass tovább »Donald Trump: az amerikai-kínai viszony súlyosan károsodott
Az amerikai-kínai viszonyt a koronavírus-válság „súlyosan károsította” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, útban Floridába a repülőgépen vele utazó újságíróknak.
Olvass tovább »Elemző: George Floyd halála radikalizációhoz vezetett az Egyesült Államokban
Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője szerint George Floyd rendőri brutalitás miatt bekövetkezett halála az amerikai társadalom radikalizációjához vezetett.
Olvass tovább »Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép a WHO-ból
Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéből, a WHO-ból – jelentette kedden amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több amerikai médium is, köztük a The Wall Street Journal című lap.
Olvass tovább »A Facebook és a WhatsApp ezentúl nem ad információkat a hongkongi felhasználókról
A Facebook és a WhatsApp ezentúl nem ad információkat a felhasználóiról a hongkongi hatóságoknak – jelentette be hétfőn, egymástól függetlenül kiadott közleményében a két internetes közösségi médium.
Olvass tovább »Külföldi diákok nem tanulhatnak tovább olyan amerikai egyetemen, ahol csak online oktatás folyik
Külföldi diákok az ősztől nem tanulhatnak tovább olyan egyetemeken, amelyeken a koronavírus-járvány miatt csak online oktatás folyik; vagy elhagyják az Egyesült Államokat, vagy átiratkoznak személyes oktatást folytató egyetemekre – jelentette be hétfőn az amerikai bevándorlási hivatal (ICE).
Olvass tovább »Donald Trump a héten újabb választási nagygyűlésre készül, ezúttal New Hampshire államban
Donald Trump amerikai elnök a héten újabb választási nagygyűlésre készül, július 11-én szombaton New Hampshire államban – jelentette be vasárnap Hogan Gidley, Trump kampányának országos szóvivője.
Olvass tovább »Szakértő: gazdasági érdekek miatt Trump sokáig bagatellizálta a járványt
Gazdasági érdekek miatt hosszú ideig bagatellizálta a koronavírus-járvány súlyosságát Donald Trump amerikai elnök – vélekedett Magyarics Tamás Amerika-szakértő szombaton az M1 aktuális csatornán.
Olvass tovább »A Twitch felfüggesztette Trump csatornáját, a Reddit pedig törölte egyik támogatói csoportjának oldalát
A Reddit internetes közösségi portál gyűlöletkeltő tartalmakra hivatkozva hétfőn törölte Donald Trump egyik támogatói csoportjának oldalát, az online videóközvetítéssel foglalkozó Twitch pedig hasonló okból felfüggesztette az amerikai elnök hivatalos csatornáját.
Olvass tovább »Az amerikai alelnök a fiatalok hanyagságával magyarázza a járvány fellángolását
A fiatal korosztály hanyagságának tulajdonította a koronavírus-járvány fellángolását Mike Pence amerikai alelnök vasárnap a CBS televíziónak adott interjújában.
Olvass tovább »Gorombaságnak minősítette a Twitter Trump egyik bejegyzését
A Twitter kedden ismét megjelölte, ezúttal gorombaságnak minősítette az amerikai elnök egyik bejegyzését.
Olvass tovább »A vártnál jobban teljesít az amerikai gazdaság júniusban
Májushoz hasonlóan a vártnál jobban teljesített az amerikai gazdaság júniusban is az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató felmérésének tanúsága szerint.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
