Erősödik Donald Trump amerikai elnök támogatottsága a Rasmussen amerikai közvélemény-kutató csütörtöki adatai szerint.
Az intézet naponta méri az elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden népszerűségét, és azt állapította meg, hogy egyetlen nap alatt 4 százalékpontot emelkedett Trump támogatottsága.
Az elnököt szerdán reggel a megkérdezettek 47 százaléka támogatta, csütörtökön pedig már 51 százaléka. A felmérést a kutatók azt követően készítették, hogy a demokraták virtuális elnökjelölt-állító konvencióján beszédet mondott Hillary Clinton korábbi külügyminiszter, aki 2016-ban a demokraták elnökjelöltje volt, Barack Obama egykori elnök és Kamala Harris kaliforniai szenátor, aki szerda esti felszólalásában fogadta el az alelnökjelöltséget.
A Fox televízió elemzője, Dan Bongino úgy értékelte a Rasmussen-jelentést, hogy a demokraták konvenciójának első három napja nem lelkesítette fel az amerikaiakat, illetve nem a demokraták és Biden iránti rokonszenvüket növelte.
A napokban a Trumppal nyíltan nem rokonszenvező CNN hírtelevízió is felmérést készített, amely azt mutatta, hogy csökken Biden előnye Trumppal szemben. A televízió az elnökjelölt-állító konvenció első napján hozta nyilvánosságra közvélemény-kutatása eredményeit, s azt állapította meg, hogy júniusban jelentős mértékben apadt Biden elfogadottsága, és erősödött Trump népszerűsége.
Az úgynevezett ingadozó, tehát nem többnyire republikánus vagy demokrata párti jelöltre szavazó államok közül tizenötben még kisebbre, alig 1 százalékosra csökkent a különbség, egyelőre Biden javára. Ezeken a helyeken a demokrata párti elnökjelöltet a megkérdezettek 49, az újraválasztására készülő jelenlegi elnököt pedig a 48 százaléka látná szívesen a Fehér Házban.
A felmérések szerint a férfiak és a független – tehát egyik pártnak sem elkötelezett – szavazók kezdtek inkább Trumphoz húzni.
Beszédében Trump a többi között kijelentette: „Joe Biden öt évtizedet töltött Washingtonban, és elárulta a scrantoniakat, Joe Biden nem barátja Pennsylvaniának”. Biden a pennsylvaniai Scranton városában született.
Trump ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy meglátása szerint a Demokrata Párt radikális baloldali befolyás alá került, s maga Biden is a radikálisok „bábja”.(MTI)