Az elnökválasztást november 3-án tartják – jelentette ki Mark Meadows, Donald Trump amerikai elnök kabinetfőnöke vasárnap a CBS televíziónak adott interjújában.
A CBS Szemben a nemzettel című heti politikai vitaműsorában Meadows hangoztatta: az elnöknek „soha nem állt szándékában bármely választást is elhalasztani”. A levélben történő szavazás miatt, amelyet a demokrata párti politikusok szorgalmaznak, a választási eredmények késedelmet szenvednek, mert a posta „egyszerűen nincs felkészülve a bonyolítására” – tette hozzá.
Jason Miller, Donald Trump belpolitikai tanácsadója a Fehér Házban, hasonló álláspontot fejtett ki vasárnap a Fox televízióban. „A választások november 3-án lesznek és az elnök azt akarja, hogy a választások november 3-án legyenek” – fogalmazott.
Trump felvetését republikánus és demokrata párti vezető politikusok egyaránt elutasították. Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője például úgy fogalmazott: „a kongresszus története során még soha nem fordult elő, sem háborúk, sem gazdasági válságok idején, de még a polgárháború idején sem, hogy a szövetségi törvényben rögzített választás idejét elhalasztották volna, és most is meg fogjuk oldani, hogy november 3-án is megtarthassuk.” Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök arra emlékeztetett, hogy ilyen ügyben döntést egyébként csakis a kongresszus hozhatna.
A szövetségi pénzügyminisztérium egyébként a héten beleegyezett abba, hogy a kormányzat tízmilliárd dolláros kölcsönt nyújtson az Egyesült Államok eladósodott postai szolgálatának, amely – éppen anyagi gondokra hivatkozva – a levélszavazás lebonyolításának várható nehézségeire figyelmeztetett. A posta élén idén május óta a republikánus Louis DeJoy személyében új vezető áll.(MTI)