Letartóztatták Trump volt tanácsadóját, Steve Bannont, csalás miatt vádat emeltek ellene

Letartóztatták Donald Trump amerikai elnök egykori belpolitikai tanácsadóját, Steve Bannont, csalás megalapozott gyanúja miatt vádat is emeltek ellene – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR).

Bannon és három másik ember ellen interneten elkövetett pénzügyi csalás miatt emeltek vádat New Yorkban. Adománygyűjtési akcióval ugyanis mintegy 25 millió dollárt (több mint 7,3 milliárd forintot) csaltak ki emberektől a vádhatóság szerint.
A korábbi tanácsadó és három társa – Brian Kolfage, Andrew Badolato és Timothy Shea – nonprofit szervezetet hozott létre, és Falat építünk címen 2018-ban közösségi finanszírozási kampányt hirdetett az amerikai-mexikói határon építendő fal költségeire.
A vádlottak „több százezer adományozót károsítottak meg, és kihasználva a határon építendő fal finanszírozása iránti érdeklődésüket, hamisan azt a látszatot keltették, hogy az adományokat a fal építésére fordítják” – fogalmazott csütörtökön kiadott közleményében Audrey Strauss, New York megbízott kerületi ügyésze.
Az összeget az egyik vádlott, Brian Kolfage által létrehozott bankszámlára gyűjtötték, és annak egy részét, mintegy 350 ezer dollárt (több mint 102 millió forintot) Kolfage – a kezdeményezés kitalálója és elindítója – luxuséletmódjának finanszírozására fordították. A többi pénz hollétéről a nyomozók egyelőre nem nyilatkoztak.

Philip Bartlett, a vizsgálatot vezető nyomozó csütörtökön újságíróknak azt mondta: „a vádlottak nemcsak hazudtak az adományozóknak, hanem hamis számlákkal és bizonylatokkal próbálták meg fedezni bűncselekményeiket, fittyet hányva a törvényességre”.
Hozzáfűzte: vád alá helyezésük figyelmeztetés, hogy senki nem áll a törvények felett, „sem rokkant háborús veterán, sem milliomos tanácsadó”.
Bannon bűntársait is őrizetbe vették. Pénzügyi csalás és pénzmosás miatt emeltek vádat ellenük. A bűncselekmények büntetési tételei egyenként akár húsz évig is terjedő börtönbüntetések.
Donald Trump a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: nem tudott Bannon ügyleteiről, kirúgása óta nem állt kapcsolatban az egykori tanácsadóval.
Csütörtökön délután a 67 éves Steve Bannon megjelent a manhattani bíróságon, és ártatlannak vallotta magát a bűnügyben; 5 millió dolláros (csaknem 1,5 milliárd forintos) óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Közben a Fox televízió – az ügyészségi dokumentumokra hivatkozva – közölte, hogy Bannon 1 millió dollárt (mintegy 293 millió forintot) tett zsebre és költött el a saját céljaira az összegyűlt adományokból.
Steve Bannon a 2016-os elnökválasztás idején Donald Trump kampánymenedzsere volt, majd hét hónapig tanácsadóként dolgozott a Fehér Házban. Az elnök 2017 nyarán bocsátotta el.(MTI)

Scroll To Top