Donald Trump amerikai elnök a héten újabb választási nagygyűlésre készül, július 11-én szombaton New Hampshire államban – jelentette be vasárnap Hogan Gidley, Trump kampányának országos szóvivője.
Közleményében Hogan tudatta, hogy a rendezvényt Portsmouthban tartják, a helyi nemzetközi repülőtéren. Ez lesz az elnök első kampányrendezvénye a múlt hónapban az oklahomai Tulsában megtartott nagygyűlés óta.
„Arra számítunk, hogy sok szabadságszerető hazafi eljön a nagygyűlésre és velünk ünnepli Amerikát, a világ történetének legnagyszerűbb országát” – fogalmazott vasárnap Gidley.
A bejelentés után elemzők emlékeztettek arra, hogy több amerikai tagállamban ismét megugrott a koronavírus-járványban újonnan megfertőződöttek száma. A járvány elsősorban Kaliforniában, Arizonában, Texasban, Floridában és Georgiában lángolt fel.
A floridai Miami republikánus polgármestere, Francis Suarez, vasárnap szintén azt mondta, hogy az újraindítás után az emberek „úgy viselkedtek, és éltek társas életet, mintha már nem lenne köztünk a vírus”. Floridában vasárnap több mint 10 ezer új koronavírus-fertőzést regisztráltak.