Feed Subscription

Belföldi hirek

Az albán gazdasági miniszterrel tárgyalt Szijjártó

Az albán villamosenergia-ipar fejlesztéséről és a közlekedési együttműködés bővítéséről tárgyalt egyebek mellett Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminisztérium parlamenti államtitkára Arben Ahmetaj albán gazdasági miniszterrel Budapesten – tájékoztatta az államtitkár sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t.

Olvass tovább »

Évközben is csökkennek a kgfb díjak

Akik új autót vásároltak az első félévben, 3,9 százalékkal, míg akiknek ekkorra esett a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) váltása, 7,6 százalékkal olcsóbban köthettek biztosítást, mint egy évvel korábban – közölte saját ügyfelei adataira hivatkozva a netrisk.hu online alkusz csütörtökön az ...

Olvass tovább »

Kovács Árpád: elérhető idén a 2,9 százalékos hiány

Az első félévi gazdasági folyamatok és a költségvetés bevételeinek, valamint kiadásainak időarányos teljesítése alapján elérhető 2014-ben GDP-arányosan a 2,9 százalékos EU-módszertan szerinti hiány – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke csütörtökön Budapesten.

Olvass tovább »

NGM: a minisztériumoknál mintegy 40 milliárd forintot zárolnak

A kormányzati kiadásokból elrendelt 110 milliárd forintos zárolásból a minisztériumokra 39,5 milliárd forint kötelezettség vonatkozik, számottevően csökken a rendkívüli kormányzati intézkedések tartaléka, és az intézkedés jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, továbbá vonatkozik az elkülönített állami pénzalapokra és a ...

Olvass tovább »

Közösségi finanszírozással jól lehet kaszálni

Közösségi finanszírozással jól lehet kaszálni

Otthon, gép előtt ülve fektethetünk különféle feltörekvő projektekbe. Beadunk valamennyit, meg sokan mások is, a cég forráshoz jut, fejlesztenek, növekednek, mi meg résztulajdonosként részesedünk a sikersztoriból. Ennyire pofon egyszerű, és ezért is megy nyugaton a crowfunding.

Olvass tovább »

Sziget fesztivál: megdőlhet a látogatócsúcs

Eddig nem látott érdeklődés mutatkozik a 22. Sziget fesztivál iránt, amelyen megdőlhet a látogatócsúcs. Gerendai Károly, az idén egy héttel később, augusztus 11. és 18. között tartandó Sziget fesztivál főszervezője az MTI-nek mindezt azzal indokolta, hogy a jobb programok mellett ...

Olvass tovább »

Növekszik a kereslet a fővárosi irodapiacon

A második negyedévben több mint háromszorosára nőtt a bérbe adott irodák területe az első negyedévihez képest a fővárosban, ezzel együtt a kihasználtság is javult – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) az MTI-vel.

Olvass tovább »

Czibere Károly: az Erzsébet-program Magyarország megújulásának szimbóluma

A harmadik éve zajló, a szociális nehézségekkel küzdő családok felé forduló Erzsébet-program egyfajta szimbóluma Magyarország megújulásának, amely a szolidaritásról és a kormányzati szerep-, illetve felelősségvállalásról is szól – mondta a Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős ...

Olvass tovább »

Újabb adózási kiskaput zárt be az EU

Újabb adózási kiskaput zárt be az EU egy, a múlt héten elfogadott módosítással, eddig ugyanis a vállalatcsoportok mind az anyavállalat, mind a leányvállalat tagállamában kibújhattak az adókötelezettség alól, több milliárd eurós bevételkiesést okozva a nemzeti költségvetéseknek.

Olvass tovább »

Scroll To Top