Több mint 250 milliárd forintnyi uniós és piaci támogatást juttatott el mintegy 18 ezer magyar, mikro-, kis- és középvállalkozásnak április végéig az MV-Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt. a cég csütörtöki közleménye szerint.
Olvass tovább »Elkészült a jegybank Alapokmánya
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön bemutatta a jegybank „belső alkotmánynak” nevezett Alapokmányát; Balog Ádám alelnök a sajtóbeszélgetésen közölte azt is, hogy június első hetére elkészítik a részletes társadalmi felelősségvállalási koncepciót.
Olvass tovább »Varga Mihály: a 2,5 százalékos idei növekedés sem elérhetetlen
A csütörtökön közölt első negyedéves GDP-adat azt támasztja alá, hogy 2014 egészében a kormány által a korábban vártnál magasabb, 2,5 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedés sem elérhetetlen – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter doorstep sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Olvass tovább »Megemelt aukciós értékesítés jelentős hozamcsökkenéssel 3, 5 és 10 éves kötvényekből
Többszörös túljegyzésre megemelt összegben értékesített 3, 5 és 10 éves államkötvényeket csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mind az előző aukciónál, mind a másodpiaci referencia hozamnál lényegesen alacsonyabb aukciós átlaghozamon.
Olvass tovább »Bezár az iWiW
Bezár 2014. június 30-án a magyar közösségi oldal, az iWiW – közölte az oldalt üzemeltető Origo Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
Olvass tovább »Elemzők: 2,5-3 százalék közötti mértékben is bővülhet idén a gazdaság
Az idei első negyedéves, meglepően magas, 3,5 százalékos GDP-növekedés tükrében 2014-ben 2,5-3 százalékkal is bővülhet a magyar gazdaság – vélekedik az Erste és a Buda-Cash elemzője.
Olvass tovább »Díjazták az energiatudatos vállalkozásokat
Különleges, minden vállalkozás számára nyitott szakmai konferenciát rendezett az MVM Partner ZRt. – az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. leányvállalata – a budapesti Öbölház Rendezvényközpontban 2014. május 14-én. Az eseményen az idén tavasszal lezárult „A vállalkozások energiatudatosságáért” pályázat eredményét is ...
Olvass tovább »A GDP 3,5 százalékkal nőtt az első negyedévben
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 3,5 százalékkal nőtt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt első gyorsbecslése szerint.
Olvass tovább »EP-választás: Ma délutánig még kérhetik törlésüket a névjegyzékből az uniós állampolgárok
Csütörtökön 16 óráig még kérhetik az Európai Unió Magyarországon lakóhellyel rendelkező, nem magyar állampolgárai, hogy töröljék őket a magyarországi névjegyzékből, mert mégis az állampolgárságuk szerinti ország európai parlamenti (EP-) listájára kívánnak szavazni.
Olvass tovább »Június 10-ig lehet pályázni trafikok működtetésére az ötödik pályázati körben
Megjelent a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló új nyilvános koncessziós pályázati kiírás, a pályázatokat június 10-én éjfélig lehet benyújtani – közölte az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Olvass tovább »UniCredit: megduplázódott Közép- és Kelet-Európa háztartásainak pénzügyi vagyona
Megduplázódott Közép- és Kelet-Európa háztartásainak GDP-arányos nettó pénzügyi vagyona 2004-től 2013-ig, megközelítve tavaly a 780 milliárd eurót az UniCredit elemzése szerint.
Olvass tovább »Londoni elemzők 2 százalék feletti magyar GDP-növekedést várnak az első negyedévre
Valószínűleg jóval 2 százalék feletti ütemben nőtt a magyar bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévben is éves bázison – jósolták a csütörtökön esedékes első becslés előtt londoni pénzügyi elemzők.
Olvass tovább »NFM: hatszorosára nő a távhőszektor támogatása 2014-2020 között
Az eddiginél hatszor több, összesen hatvanmilliárd forintnyi támogatásra pályázhatnak a távhőszektorban tevékenykedők a következő 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakban – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) környezeti és energiahatékonysági operatív programokért (KEHOP) felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
Olvass tovább »A Nokia bővíti magyarországi kutatás-fejlesztési központját
A vállalat 150 szoftverfejlesztő mérnököt keres Magyarországon, melyhez az állam vissza nem térítendő támogatást biztosít
Olvass tovább »Az állami vagyongazdálkodás nem öncél
Az állami vagyongazdálkodás nem öncél, hanem szükséges a kormány gazdasági és társadalmi célkitűzéseinek megvalósításához – hangsúlyozta Székács Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára szerdán a Napi Gazdaság „A jó gazda – állami vagyongazdálkodás a gyakorlatban” című ...
Olvass tovább »Cetelem: először javult az európaiak hangulata a válság kitörése óta
A gazdasági válság kitörése óta először javult a lakosság gazdasági várakozásokkal kapcsolatos hangulata Európában a Cetelem bank felmérése szerint, amelyből kiderül az is, hogy 12-ből 8 országban bizakodóbbak az emberek, mint tavaly, s várhatóan többet is költenek majd. Az elemzés ...
Olvass tovább »Felelős nemzeti vagyongazdálkodásról és állami vállalatok versenyképességéről tárgyaltak a szakemberek
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és több állami vállalat szakembere tartott előadást a Napi Gazdaság „A jó gazda – Állami vagyongazdálkodás a gyakorlatban” elnevezésű konferenciáján. A szakmai találkozón szó esett a társaságok eredményeiről, az állami megtakarításokról és a közszolgáltatás jó példáiról is.
Olvass tovább »EBRD: leállíthatja Kelet-Európa növekedését az ukrajnai válság
Súlyos hatást gyakorol az orosz-ukrán válság a két ország gazdaságára, de lelassíthatja, sőt kedvezőtlen forgatókönyvek megvalósulása esetén le is állíthatja a szélesebb kelet-európai térség egészének gazdasági növekedését is – áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szerdán Londonban ismertetett ...
Olvass tovább »Budai Gyula: a választás tétje a néppárti többség
A május 25-ei európai parlamenti (EP-) választás tétje, hogy többséget szerez-e a parlament néppárti frakciója – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Dombóváron.
Olvass tovább »KSH: a beruházási index 2005 óta tavaly nőtt először
A magyarországi beruházások volumenindexe csaknem hét évi stagnálás, illetve visszaesés után tavaly nőtt először ismét 2005 óta, 2013-ban éves szinten már 7,2 százalékos volt a növekedés – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusban kiadott jelentésében, amelyben a 2003-2013. közötti ...
Olvass tovább »Pénztárgépek: Több mint 2,8 milliárd forint átvállalását kérték az államtól
Összesen több mint 68 ezer pénztárgép után, több mint 2,8 milliárd forint összegben nyújtottak be nyilatkozatot az előleg, illetve vételár állam általi átvállalására a visszavont engedélyű pénztárgépek, illetve az előlegekkel eltűnt vállalkozás miatt pórul járt kereskedők – tudta meg az ...
Olvass tovább »Csökkent az üzemanyagok ára
Csökkentette bruttó 4 forinttal a benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A mérsékléssel a benzin literenkénti átlagára 406-407 forintra, a gázolajé 414-415 forintra esett. A Mol a múlt héten már kétszer csökkentette az ...
Olvass tovább »Londoni elemzők: folytatódhat az MNB-kamatcsökkentés
Az újabb inflációs meglepetés lehetőséget ad a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a monetáris enyhítési ciklus folytatására, és bár nem vehető bizonyosra, hogy az MNB – legalábbis kamatcsökkentések formájában – él is ezzel a lehetőséggel, azonban legalább egy-másfél évig nem várható ...
Olvass tovább »Csányi, Bige, Gattyán, ők a leggazdagabb magyarok
Csányi Sándor 15 milliárddal, 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, ezzel egymás után negyedszer lett a leggazdagabb. Őt Bige László követi 145 milliárddal, míg a harmadik helyen a netes pornóból meggazdagodott Gattyán György áll. Neki 135 milliárdja volt 2013-ban.
Olvass tovább »MVH: még két napig igényelhetnek támogatást a fiatal gazdák
Két napjuk maradt a gazdáknak a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához nyújtott támogatás igénybevételére, a kérelmeket május 1-15. között lehet benyújtani – hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) kedden.
Olvass tovább »A Stadler készítheti a világ első alacsonypadlós, egyszintes nagy sebességű motorvonatát
A Stadler Rail Csoport építi meg a világ első egyszintes, alacsonypadlós nagysebességű vonatát, amely az Alpokon keresztül, észak-déli irányban vezető nemzetközi hálózaton jár majd – közölte a vasúttársaság az MTI-vel kedden.
Olvass tovább »MNB: továbbra is mérsékelt inflációs környezetre utalnak az inflációs alapmutatók
Változatlanul mérsékelt inflációs környezetre utalnak az MNB kedden közölt inflációs alapmutatói.
Olvass tovább »Külföldi sajtó Magyarországról: Francia, német, szlovák, román és orosz média
A francia Le Figaro a magyar kormányfő és Brüsszel viszonyáról, a román Adevarul és az orosz Pervij Kanal a külhoni magyarok autonómiájával kapcsolatban közölt kommentárt, a felvidéki Szabad Újság a következő kormányzati ciklusról írt, míg a német Deutschlandradio Kultur a ...
Olvass tovább »Ilyen még nem volt: Defláció Magyarországon!
Negatív fogyasztói árindexet láthatunk áprilisban, éves összevetésben 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, az élelmiszerárak fél százalékkal csökkentek, a háztartási energia 10 százalékkal mérséklődött. Év végére 2 százalék lehet a fogyasztói árdrágulás.
Olvass tovább »Deloitte: válság előtti szinten a befektetői bizalom
Az idei év tavaszára a 2003-2007-es időszakban tapasztalható szintre javult a befektetői optimizmus a kelet-közép-európai régióban, a Deloitte befektetői bizalmi indexe már a harmadik egymást követő félévben nőtt, amire 2009 vége óta nem volt példa – állapítja meg a Deloitte ...
Olvass tovább »Sikeres első évet zárt a Lidl a magyar beszállítókért program
Több magyar terméket forgalmaz a Lidl és több magyar beszállítóval működik együtt, mint egy évvel korábban. Emellett a magyar termékek forgalma is csaknem 20 százalékot emelkedett Magyarország legdinamikusabban fejlődő diszkont áruházláncában. A 2013 márciusában indult „Lidl a magyar beszállítókért” program ...
Olvass tovább »Orosz hústilalom: Érzékenyen érinti a korlátozás az érintett magyar cégeket
Komoly problémát okoz az MTI-nek nyilatkozó magyarországi húsipari cégeknek, hogy május 14-étől átmenetileg megtiltotta termékeik bevitelét Oroszországba az ottani állat- és növényegészségügyi felügyelet, a Roszszelhoznadzor. Többen kifogásolták azt is, hogy az intézkedést az orosz hatóság nem indokolta.
Olvass tovább »Londoni elemzők: áprilisban stagnáláshoz közeli lehetett a magyar infláció
Valószínűleg nem sokat mozdult áprilisban az éves összevetésű magyarországi infláció az egy hónappal korábban mért 0,1 százalékos tizenkét havi ütemről – jósolták a keddi inflációs adatismertetés előtt londoni pénzügyi elemzők.
Olvass tovább »NAV: sok a hibás szja-bevallás
Sok a hibás szja-bevallás, a május elejéig benyújtott dokumentumok mintegy 18 százaléka bizonyult hibásnak; a számítási hibát és hasonló elírást az adóhivatal javítja, a személyhez kötött adatok korrigálásához azonban az adózó közreműködése szükséges – közölte az MTI kérdésére a Nemzeti ...
Olvass tovább »MSZP: átfogóan ás gyorsan kell rendezni a devizahitelesek helyzetét
Az MSZP támogatja a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, ugyanakkor a devizahitelesek helyzetének átfogó és gyors rendezését szorgalmazza.
Olvass tovább »OTP: akár 500 ezren is kaphatnak munkáltatói lakáscélú támogatást
Az OTP Bank számításai szerint körülbelül 500 ezer kedvezményezettje lehet a munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatásnak. A hitelintézet elindította a támogatás folyósításához kapcsolódó szolgáltatását – közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
