Újabb történelmi mélypontra, 0,10 százalékponttal 2,4 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács keddi ülésén.
Olvass tovább »A Tej Világnapját ünnepli a Lidl és a Tej Terméktanács
A Tej Világnapja alkalmából megerősíti együttműködését a Tej Terméktanács és a Lidl Magyarország. A megállapodás további erősítésének célja, hogy elősegítsék a hazai tejtermelő gazdák termékeinek szélesebb körű megismertetését.
Olvass tovább »A kkv-k helyzete továbbra is kiemelt figyelmet érdemel
A kis- és középvállalkozások (kkv) helyzetének javítása továbbra is kiemelt kormányzati figyelmet érdemel a foglalkoztatásban betöltött szerepük alapján – mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke a szövetség közgyűlésén Budapesten.
Olvass tovább »Határozott növekedést várnak a kockázatitőke-piac szereplői
Összességében igen pozitív várakozásokkal tekintenek a következő évekre a hazai kockázatitőke-piac meghatározó szereplői. Álláspontjuk szerint az ukrajnai válság csak igen korlátozottan és rövid távon befolyásolja a kelet-közép-európai (CEE) régióban zajló befektetéseket. Miközben arra figyelmeztetnek, hogy Magyarországon a KKV-szektor kormányzati ...
Olvass tovább »EP-választás: Az elnökség lemondását helyeslik az MSZP-ben, de a választmány döntése még nem borítékolható
MSZP-s politikusok helyes döntésnek tartják a pártelnökség lemondásának felajánlását, a szombati választmányi ülés kimenetele ugyanakkor hétfői nyilatkozataik alapján nem jósolható meg.
Olvass tovább »Jelentősen nőtt a Magyarországon át Ukrajnába irányuló gázszállítás
Ukrajna május 23-ától 42 százalékkal napi 3,689 millió köbméterre növelte gázbehozatalát Magyarországon keresztül – közölte a magyar FGSZ Földgázszállító Zrt.-re hivatkozva az UN angol nyelvű ukrán gazdasági hírszolgálat hétfőn.
Olvass tovább »Mesterházy: nyár közepére lehet új elnöksége az MSZP-nek
Július közepére lehet új elnöksége az MSZP-nek, ha a választmány elfogadja a jelenlegi vezetők lemondását – mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Olvass tovább »A termőföld 11 százalékkal drágult tavaly
Országos átlagban 11 százalékkal, hektáronként 695 ezer forintra emelkedett tavaly a termőföld ára – közölte az OTP Jelzálogbank hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »Nielsen: mennyiségben is nőtt az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma
Kétévi csökkenés után újra nőtt mennyiségben is az élelmiszer- és vegyiáru-kiskereskedelem forgalma Magyarországon, az idei első negyedévben 1,6 százalékkal több árut adtak el a boltok, mint tavaly január-márciusban – közölte a Nielsen piackutató vállalat hétfőn.
Olvass tovább »MNB-ajánlás: a jegybank költségplafont vár el a nyugdíjbiztosításoknál
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki az átlátható költségszerkezetű és konstrukciójú, értékálló, az ügyfelek számára előnyös nyugdíjbiztosítási termékek hazai elterjedése érdekében – tudatta a jegybank a honlapján, hétfőn.
Olvass tovább »Ötszázezredik látogatóját fogadta a Paksi Atomerőmű látogatóközpontja
Félmillió látogató fordult meg az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 1995 óta működő Tájékoztató és Látogatóközpontjában, az ötszázezredik látogatót, egy budapesti középiskolást hétfőn Hamvas István vezérigazgató köszöntötte.
Olvass tovább »EP-választás – Molnár: a DK a legerősebb ellenzéki párt Budapesten
Molnár Csaba DK-alelnök szerint a vasárnapi EP-választás azt mutatja, hogy jelenleg a Demokratikus Koalíció (DK) a legerősebb ellenzéki párt Budapesten. A párt megválasztott EP-képviselője sikerként említette, hogy országos viszonylatban ők a legkiegyenlítettebb támogatottságú baloldali párt.
Olvass tovább »EP-választás: A frissített adatok szerint is az Európai Néppárt áll az élen
A hétfőn frissített és a vasárnap éjjeli számokhoz képest valamelyest módosított – de még mindig nem végleges – adatok szerint is a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt nyerte meg az európai parlamenti (EP-) választásokat.
Olvass tovább »Nőtt a kényszerértékesített lakóingatlanok száma az első negyedévben
Az első negyedévben a jelzáloggal, 90 napon túli tartozással terhelt 118 595 lakóingatlanból 4783-at jelöltek ki a bankok kényszerértékesítésre és ezekből 2148 kelt el, az értékesített lakóingatlanok száma jelentősen emelkedett az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Magyar Nemzeti ...
Olvass tovább »A K&H megháromszorozta piaci részesedését az új lakáshitelek piacán
A K&H Bank egy év alatt megháromszorozta, 4,5-ről 13 százalékra növelte piaci részesedését az újonnan kihelyezett lakáshitelek piacán – közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel.
Olvass tovább »EP-választás: Megérkezett a külképviseleti voksokat tartalmazó első urna az NVI-be
Hétfő reggel nem sokkal 10 óra után megérkezett az első, külképviseleti voksokat tartalmazó urna a Nemzeti Választási Irodába (NVI).
Olvass tovább »OGY – Az új kormányszerkezetről dönthet a parlament
Az Országgyűlés mai egynapos ülésén törvényben sorolhatja fel a júniusban alakuló harmadik Orbán-kormány minisztériumait.
Olvass tovább »GKI: májusban romlottak a gazdasági várakozások
Másfél éves, látványos emelkedés után májusban kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke; a GKI által az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint ezúttal az üzleti és fogyasztói várakozások is romlottak.
Olvass tovább »EP-választás: Mandátumszerzők pártonként
A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,99 százalékának összeszámlálása után az Európai Parlament magyar képviselői pártonként:
Olvass tovább »EP-választás: Hat magyarországi párt szerzett mandátumot
A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,99 százalékának összeszámlálása után a pártokra leadott szavazatok száma a következő:
Olvass tovább »EP-választás – Hat magyarországi párt szerzett mandátumot
A vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előzetes adatai szerint, a szavazatok 99,99 százalékának összeszámlálása után a pártokra leadott szavazatok száma a következő:
Olvass tovább »EP-választás – SMS: újra kell gondolni az EU koncepcióját
A Seres Mária Szövetségesei (SMS) párt szerint „az Európa-szerte nagyon alacsony” európai parlamenti választási részvétel hátterében elsősorban a pártok iránti közömbösség áll
Olvass tovább »Gyurcsány: egy mandátum a kötelező minimum
Egy mandátum elérése a kötelező minimum a Demokratikus Koalíció (DK) számára az európai parlamenti választáson – mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök vasárnap Budapesten újságíróknak.
Olvass tovább »Jávor: egy mandátum biztosnak látszik
Jávor Benedek szerint az internetes sajtóban megjelent információk, illetve az Együtt-PM szavazóköri delegáltjai révén szerzett részinformációk bizakodásra adnak okot, és
Olvass tovább »Szanyi: az alacsony részvétel miatt az eredmény nem fogja tükrözni a választók akaratát
Az MSZP európai parlamenti (EP-) listavezetője szerint az alacsony részvétel miatt az EP-választás eredménye nem fogja hűen tükrözni a magyar választópolgárok akaratát.
Olvass tovább »EP-választás – Politológus: kisebb pártok is számíthatnak jó eredményre
Kiszelly Zoltán szerint a magyarországi részvételi adatok alapján akár kisebb pártok is jó eredményre számíthatnak a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson, mert Budapesten – ahol a legmagasabb volt a részvétel – több szavazójuk van.
Olvass tovább »EP-választás – Elemző: erős kritikának számít a választók távolmaradása
Erős kritikának számít az alacsony részvételi arány az idei európai parlamenti (EP-) választáson – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője vasárnap, kora este az M1 választási műsorában.
Olvass tovább »NVI: minden szavazókör bezárt, megkezdődött a szavazatok számlálása
Az ország mind a 10 386 szavazóköre bezárt este 7 órakor, a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdtek az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán leadott voksok megszámlálásához
Olvass tovább »A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei a 21. héten
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Olvass tovább »Részvételi arány – 2 órával a zárás előtt , 17 órakkor – 24,06 százalék
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 17 óráig a szavazásra jogosultak 24,06 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Olvass tovább »EP-választás – Részvételi arány – 15 óra – 19,53 százalék
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 15 óráig a szavazásra jogosultak 19,53 százaléka adta le szavazatát a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Olvass tovább »EP-választás: A Jobbik problémának tartja az alacsony részvételt
A Jobbik szerint probléma, hogy a 13 órás adatok szerint csak a választópolgárok 15,9 százaléka ment el szavazni az európai parlamenti (EP-) választáson, ezért voksolásra biztatják szimpatizánsaikat.
Olvass tovább »EP-választás – Részvételi arány – 13 óra – főváros – 21,11 százalék
A vasárnapi európai parlamenti választáson 13 óráig a szavazásra jogosultak 21,11 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Olvass tovább »EP-választás – Joseph Daul: Junckert vagy Schulzot kell jelölni az Európai Bizottság elnökének
Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke felszólította az uniós tagországok állam- és kormányfőit, hogy az európai parlamenti (EP-) választás eredményének megfelelően a néppárt vagy az európai szocialisták csúcsjelöltjét, Jean-Claude Junckert vagy Martin Schulzot jelöljék az Európai Bizottság élére.
Olvass tovább »EP-választás: Semjén: fontos a magas részvétel
Semjén Zsolt szerint minél magasabb a részvétel az EP-választáson, annál inkább hitet tesz a magyar nemzet amellett, hogy nem közömbös számára, mi történik Európában.
Olvass tovább »EP-választás: Pecsét nélkül nem érvényes a szavazólap
Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak vasárnapi választásán a szavazatszámláló bizottságoknak a szavazólapot a választópolgár jelenlétében le kell pecsételniük, a pecsét nélküli szavazólap érvénytelen. Az azonban, ha a bélyegzőlenyomat esetleg nem az erre kijelölt helyre kerül, nem teszi érvénytelenné a ...
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
