Véget ért a vírus okozta át- és újraszervezés a cégeknél?

Az elmúlt egy év hullámvasút volt a cégek számára. A járvány három szakasza igen eltérően érintette a vállalatokat cégmérettől és szektortól függően, mára azonban egyre többen látják annak kedvező hatásait is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából. A digitalizáció szerepe a távmunkát elősegítő rendszerek, informatikai eszközök, online kommunikációs platformok aktívabb használata mellett a pénzügyi, az ügyfélszolgálati és az ügyviteli folyamatokban is felértékelődött. 

Az elmúlt egy évben a járvány szinte minden cég életére hatással volt. A K&H nagyvállalati növekedési index kutatása alapján a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező nem-állami nagyvállalatok többségét (70-80 százalékát) mérsékelten érintette a járványhelyzet. A harmadik hullám végére azonban egyrészt fokozatosan csökkent a súlyos veszteséget említők aránya (18-ról 11 százalékra), míg legutóbb már a cégek 14 százaléka kedvező hatásokról számolt be. A nagyobb cégméret egyértelműen kedvezett a kihívásokkal teli időszak átvészelésében, mivel – az átlagos 14 százalékkal szemben – a 10 milliárd forint éves árbevétel feletti cégek több mint negyede (26 százalék) véli úgy egy év után, hogy inkább kedvezően hatott rájuk az elmúlt időszak. Az iparágak között jól láthatóan a kereskedelmi szektort sújtották legkevésbé a megváltozott körülmények, míg a szolgáltató szektorban – az őszi, második hullámot leszámítva – a cégek negyede-harmada küzdött nehézségekkel.

„Jól vették az elmúlt egy év akadályait a hazai vállalatok. Egy évvel az első hullám után 10-ből csupán 1 cég számára okozott súlyos veszteségeket a járvány gazdasági hatása” – összegezte az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

A legtöbb vállalat számára – talán meglepő módon – nem a keresletcsökkenés vagy akár a beszerzési problémák jelentették a fő kihívást, hanem a megváltozott munkafolyamatok és munkarend. „Az elmúlt év az át- és újraszervezés éve volt. Minden második cég a járványhoz igazította munkafolyamatait, amiben a menedzsment és a dolgozók egyaránt kivették a részüket” – mondta el Patrick Van Overloop. Nem elhanyagolható azonban a visszafogott belföldi kereslet hatása, ami a cégek 29 százaléka számára jelentett nehézséget.

Így digitalizáltak a vállalatok

A járványidőszak alatt felértékelődött a digitalizáció szerepe: a cégek kétharmada (66%) használta intenzívebben a technológiai megoldásokat az elmúlt egy évben. A digitális újítások a fővárosban és környékén voltak a legnépszerűbbek: Budapesten és Pest megyében a megkérdezettek 73 százaléka, míg Nyugat-Magyarországon 59, Kelet-Magyarországon pedig 57 százalék használta intenzívebben azokat. A távmunkát elősegítő rendszerek és informatikai eszközök, illetve az online kommunikációs platformok aktívabb használata mellett a pénzügyi, az ügyfélszolgálati és az ügyviteli folyamatok digitalizációjával is éltek a cégek.

 

A K&H nagyvállalati növekedési index kutatásról

A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint, hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 200, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó, nem állami tulajdonú cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés, melyet az Impetus Research készített, 2021. március 16. és 29. között zajlott.

 Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan 3600 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 203 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy másfélmillió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Scroll To Top