Az autóipari vállalatok egyre több mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási funkciót telepítenek Magyarországra – mondta Szijjártó Péter hétfőn Biatorbágyon a Ford új logisztikai központjának átadásán.
A külgazdasági és külügyminiszter az eseményen beszélt arról is, hogy a koronavírus-járványban a nemzeti érdek alapján hozott védekezési intézkedések mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból sikeresek voltak.
Kiemelte, hogy Magyarországon ma megközelítőleg annyian dolgoznak, mint a járvány előtt, tavaly újabb beruházási rekord született és százmilliárd euró fölé emelkedett az export.
Felidézte: az autóipar a magyar gazdaság gerincét jelenti, a magyar ipar kibocsátásának 30 százaléka innen származik. Magyarországot kezdetben gyártóhelynek tekintették az autóipari vállalatok, majd egyre több mérnöki, fejlesztési és végül szolgáltatási funkció is érkezett az országba – tette hozzá, megjegyezve, hogy a Ford mára 624 magasan képzett, fiatal magyar mérnököt és közgazdászt foglalkoztat.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak még szorosabbra fűzése történik. Hozzátette: 1700 amerikai vállalat több mint 100 ezer magyar embernek ad munkát, és az idén év elején 8 százalékos növekedést mértek a magyar-amerikai kereskedelmi forgalomban.
A Ford most átadott regionális alkatrészközpontja 15 közép-kelet-európai országot szolgál ki, a 10 ezer négyzetméteres modern raktárközpont a cég mintegy 3 milliárd forintos beruházásával jött létre.
Yiannis Tavanidis, a Ford of Europe regionális igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy az újonnan alapított biatorbágyi központ a Ford első Gyors Regionális Alkatrész Központja Európában, amely jelenleg 55 ember számára biztosít munkalehetőséget.
A Ford egyre növekvő magyarországi beszállítói hálózattal rendelkezik, jelenleg több mint 40 vállalat és 69 ezer munkavállaló gyárt és szállít részegységeket a Ford üzemei számára.(MTI)