MNB: a folyó fizetési mérleg többlete májusban 317 millió euró volt

Magyarország folyó fizetési mérlegének többlete 2014. májusában 317,0 millió euró volt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn a honlapján.

A jegybank hétfőn visszatért a fizetési mérleg havi adatainak közlésére.
A jegybank azt is publikálta, hogy az áprilisi többlet 518,8 millió eurót tett ki.
Forintban számítva a folyó fizetési mérleg áprilisban 159,4 milliárd, májusban 96,5 milliárd forint többlettel zárt.
Az MNB szerint a havi fizetésimérleg-statisztikai adatközlés célja, hogy a tárgyidőszakot követő lehető legrövidebb időn belül (a tájékoztatási naptárban megjelölt időpontokban) adjon tájékoztatást a felhasználók számára a külfölddel kapcsolatos reálgazdasági és finanszírozási folyamatok alakulásáról.
A jegybanki közleményben felhívják a figyelmet a havi adatokban rejlő korlátokra is. Az MNB közlése szerint a negyedéveshez képest a havi adatok több becslést tartalmaznak, illetve kisebb létszámú a havi adatszolgáltatói kör, ami alapján a jegybank a statisztikát összeállítja.
A havi statisztikákban becslésen alapulnak egyebek mellett az áruforgalom egyes összetevőinek és a szolgáltatások egészének adatai. Ezekre a tételekre a negyedéves KSH adatgyűjtésekből állnak rendelkezésre tényadatok a negyedéves fizetési mérleg összeállításához.
Közölték: a pénzügyi mérleg tételei közül a közvetlentőke-befektetéseknél jellemző leginkább, hogy a csak negyedévente adatot szolgáltató vállalatoktól származó információk miatt jelentős lehet az eltérés a negyedévet alkotó 3 havi adat és a később publikálandó negyedéves adat között.
A folyó fizetési mérleg statisztika szerint áprilisban az áruk és szolgáltatások egyenlege 865,3 millió euró, májusban 658,4 millió euró többlettel zárt.
A pénzügyi mérleg szerint a nettó követelések ez év áprilisában 607,7 millió eurót tettek ki, míg összegük májusban 510,8 millió euróra rúgott.
A közvetlentőke-befektetések egyenlege áprilisban 480,5 millió euró többlettel, májusban 617,4 millió euró többlettel zárt.(MTI)

Scroll To Top