Londoni elemzők csökkentik olajár-előrejelzésüket

Jelentősen csökkentették az idei évre szóló átlagos olajár-előrejelzéseiket szerdán londoni iparági szakelemzők, a globális nyersolajellátás szempontjából kulcsfontosságú térségekben a korábban vártnál nyugodtabb geopolitikai környezet miatt.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays – amely rendszeres olajpiaci helyzetértékeléseket is összeállít – szerdán ismertetett új prognózisában közölte, hogy a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta idei egész éves hordónkénti átlagárára adott becslését az eddigi 125 dollárról 112 dollárra, a nyugati félteke irányadó alaptípusa, a West Texas Intermediate (WTI) 2013-as átlagárára szóló prognózisát 108 dollárról 95 dollárra módosítja.
A Barclays londoni szakelemzői szerint a globális olajpiac keresleti és kínálati alapfolyamatai a következő hónapokban kiegyensúlyozottak lesznek. A ház azzal számol, hogy a világgazdasági szintű kereslet az idén 1,1 százalékkal növekszik, és átlépi a napi 90 millió hordót, de a cég szerint az ellátási oldal felkészült ennek a növekménynek a különösebb piaci stresszhelyzetek nélküli kezelésére.
A Barclays szakértői szerint továbbra is Irán “a legfontosabb geopolitikai sztori” olajpiaci szempontból, és az Iránnal kapcsolatos fejlemények gyakorolhatják a legnagyobb hatást az olajárakra. Úgy tűnik azonban, hogy Barack Obama amerikai elnök, miután sikeresen letudta újjáválasztási kampányát, teljes körű diplomáciai offenzívába kezdett az iráni nukleáris fejlesztéssel kapcsolatos viszály békés rendezése érdekében, és az amerikai kormányt “továbbra sem tölti el túl nagy lelkesedéssel” egy újabb közel-keleti fegyveres konfrontáció lehetősége.
Ha az Obama-kormánynak sikerül diplomáciai egyezségre jutnia Iránnal, az jelentősen csökkentené az olajárakra rakódó politikai kockázati prémiumot. Ha azonban a tárgyalások lefulladnak, és ennek nyomán felhívások hangzanának el a Teheránnal szembeni jóval keményebb fellépés végett, az az idei év második felében ismét felfelé ható nyomást gyakorolna az olajárakra – áll a Barclays szerdai londoni elemzésében.
Az iráni nukleáris fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos konfliktus esetleges újbóli kiéleződését – és főleg a tengeri nyersolajszállításban alapvető szerepet betöltő Hormuzi-szoros iráni lezárásának lehetőségét – más nagy londoni házak is komoly árfelhajtó kockázatnak tartják.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) – a világ egyik legnagyobb gazdaságelemző csoportja – nemrégiben összeállított prognózisában közölte, hogy alapesetben valószínűtlennek tartja a Hormuzi-szoros lezárását, mivel Irán ezzel saját magának okozná a legtöbb kárt.
A cég szakelemzői szerint azonban teljesen mégsem kizárható egy ilyen lépés, és bár a Hormuzi-szoros iráni lezárása esetére az Egyesült Államok hitet tett a zárlat feltörésére, ez több hétig is eltarthat, komoly fennakadást okozva az olajszállításokban.
Mindezek alapján az EIU londoni szakértői azt jósolták, hogy időlegesen akár 200 dollár közelébe is felszökhet a nyersolaj hordónkénti ára a Hormuzi-szoros iráni lezárása esetén. (MTI)

Scroll To Top