Lagarde-ügy – Ismét beidézte az IMF főigazgatóját a francia bíróság

Ismét beidézte Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi főigazgatóját, volt francia gazdasági és pénzügyminisztert a francia köztársasági bíróság (CJR) a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében – jelezték pénteken igazságügyi források.

A miniszteri szintű politikusok ügyeivel foglalkozó bíróság szerdán kívánja szembesíteni az IMF-főigazgatót Stéphane Richard-ral, a világ egyik legnagyobb távközlési vállalatának, az Orange-nak az elnökével, aki korábban Lagarde kabinetfőnöke volt a gazdasági minisztériumban. A két közéleti személyiség korábban egymás ellen vallott a bíróságon.
Lagarde 2007-től az IMF élére történő 2011-es kinevezéséig volt gazdasági és pénzügyminiszter. Az ügy 2008-ban nagy belpolitikai vihart kavart, mivel Lagarde – az ügyészség gyanúja szerint – az állam megkárosításával részesítette előnyben Tapie-t.
Az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, a gyanú szerint az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben az állam 2008-ben összesen 403 millió euró (126 milliárd forint) kártérítést fizetett Bernard Tapie üzletembernek, a cég korábbi tulajdonosának, s emiatt az ügyészség csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást. Eddig öt ember ellen emeltek vádat az ügyben. A 70 éves marseille-i üzletembert azzal vádolják, hogy az ő ötlete alapján fordult választott bírósághoz 2007-ben Christine Lagarde akkori gazdasági és pénzügyminiszter annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le a 15 éve tartó pereskedést. A vitatott kártérítési ügy húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor Tapie eladta az Adidast egy francia állami vállalatnak.
A nyomozók azt gyanítják, hogy a francia kormány azért vitte választott bíróság elé a jogvitát, hogy a marseille-i üzletember gyorsabban hozzájusson az államtól követelt kártérítéshez. Felmerült a gyanú: Nicolas Sarkozy így hálálta meg, hogy – a korábban a baloldalhoz közel álló – Tapie őt támogatta a 2007-es elnökválasztási kampányban.
Az ügyészség már vád alá helyezte a döntést kimondó bírót, akiről kiderült: eltitkolta, hogy régi barátság fűzi Tapie-hoz, valamint Stéphane Richard-t és az adósságrendezésre létrehozott konzorcium volt vezetőjét, Jean-Francois Rocchit. 2013 májusi meghallgatását követően Lagarde-ot a bíróság az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti „jogi képviselővel rendelkező tanú” státusba helyezte, s ezzel az IMF-vezér egyelőre elkerülte a vádemelést.
A Le Monde című napilap tavaly júniusban úgy értesült: Lagarde azzal vádolta meg egykori kabinetfőnökét, hogy az aláhamisította az aláírását. Richard viszont azt vallotta, hogy a minisztert az ügy minden részletéről tájékoztatta. Lagarde-ot egyébként már januárban, a legnagyobb diszkréció mellett ismét kihallgatta a CJR – jelezték igazságügyi források.(MTI)

Scroll To Top