Fidesz: öt éve nem volt ilyen kevés regisztrált álláskereső

Magyarországon 36 hónapja folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint pedig öt éve nem volt ilyen kevés regisztrált álláskereső, számuk egy év alatt 20 ezerrel csökkent – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője Budapesten.

Selmeczi Gabriella közölte: a foglalkoztatást ösztönző adópolitika és a kormányzati programok nagyon jól kiegészítik egymást. Az év első négy hónapjában 58 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. Májusban 515 ezer volt az álláskeresők száma, és minden korcsoportban, férfiaknál, nőknél egyaránt nő a foglalkoztatottság. A foglalkoztatást ösztönző adópolitika és a kormányzati programok nagyon jól kiegészítik egymást – tette hozzá.
Az eurózóna 17 országa továbbra is negatív pályán van, és az EU más tagállamaiban is tovább csökken a foglalkoztatottság. Különösen aggasztó azon országok helyzete, amelyek hasonló pályán ragadtak, mint Magyarország 2010 előtt. A baloldal kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség Magyarországon – hangsúlyozta a szóvivő.
A pénteken nyilvánosságra hozott, legfrissebb Eurostat-adatok szerint Magyarország foglalkoztatásban is jobban teljesít, mint más európai országok. Az ország kilépett a recesszióból, az első negyedévben Magyarországon kívül csak két uniós ország tudott gazdasági növekedést produkálni – mondta Selmeczi Gabriella.
Mint elmondta: Görög- és Spanyolországban 27 százalékos, Portugáliában csaknem 18 százalékos a munkanélküliség. „Magyarország már nem tartozik ebbe a körbe, amióta új vezetése van országnak, egyre biztatóbbak az ország gazdasági teljesítményének adatai” – fejtegette.
Hangsúlyozta: Magyarország pénzügyileg talpra állt, és már nem szorulunk mások segítségére. Mint fogalmazott: a Gyurcsány-Bajnai kormányok alkalmatlanságának árát kamatostul kellett visszafizetni az IMF-hitelek formájában. Hozzátette: stabil az ország költségvetése, ezt is kevés európai ország mondhatja el magáról. A Fidesz bízik abban, hogy június 21-én az Európai Unió kiengedi Magyarországot a túlzottdeficit-eljárásból.
A Fidesz szóvivője reagált Bajnai Gordon pártalapítási kísérletére is. Mint elmondta: a baloldalon csak a névtáblákat cserélik a pártok, de a politikusok ugyanazok maradtak. Álláspontja szerint már a baloldali politikusok is csak szánalmasan nevetgélnek Bajnai Gordonon. Miközben a baloldal egymással küzd, nem foglalkoznak az ország helyzetével – tette hozzá Selmeczi Gabriella. (MTI)

Scroll To Top