A megtett úttal arányos útdíjrendszerrel kapcsolatban eddig 14 bevallási közreműködőt – GPS-alapon működő flottakövetőt – auditált az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. – olvasható az elektronikus útdíjszedési rendszer (HU-GO) honlapján.
Eddig 38 cég szerződött az ÁAK-val flottakövetésre. Közülük 14 társaság esett át a kétlépcsős auditáló eljáráson. További 24 cég nem auditált, így azok még nem szolgáltathatnak.
A szerződő cégek korábban is teherautóflották követésével foglalkoztak. A piaci részesedésük attól függ majd, hogy a korábbi fuvarozó partnereik mennyiben választják őket az e-útdíj rendszerben bevallási közreműködőnek, illetve hány új céget tudnak megszerezni. Az ÁAK információja szerint a hét közepén már meghaladta a tízezret azok száma, akik bevallási közreműködőkön keresztül fizették az útdíjat.
A Secret Control GPS Kft. – a szerződött bevallási közreműködők egyike – azt közölte az MTI-vel, hogy az útdíjköteles járművekkel rendelkező ügyfeleik 40 százaléka már fedélzeti egységgel – GPS-követő rendszerrel – számolja el az útdíját.(MTI)