A Graphisoft Park SE árbevétele 1 százalékkal, nettó nyeresége 15 százalékkal lett alacsonyabb az idei első negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derült ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság negyedéves jelentéséből, amelyet csütörtökön tettek közzé a BÉT honlapján.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2016: Szép eredmények a MOL-tól, de érdemes a technikai képet is megvizsgálni
A MOL negyedéves számai minden soron meghaladták a várakozásokat. A gyorsjelentésre pozitívak lehetnek a reakciók a befektetők részéről, bár kérdés, hogy a mostani negatív piaci hangulat hogyan fogja befolyásolni a grafikont. – tette hozzá Varga Zoltán, az Equilor elemzője.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2016: A vártnál kevésbé csökkent a Mol első negyedéves eredménye
A Mol-csoport eredménye csökkent 2016 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, de így is meghaladta a szakértők által vártat – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken közzétett jelentésből.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2016: Csökkent a Richter nyeresége az első negyedévben
Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége 2016 első negyedévében.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2016: Több mint négyszeresére nőtt a Magyar Telekom nyeresége az első negyedévben
Csökkenő árbevétel mellett, egyszeri tételek miatt több mint négyszeresére nőtt a Magyar Telekom eredménye 2016 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest.
Olvass tovább »Osztalék: Az OTP részvényenként várhatóan 167 forint osztalékot fizet
Várhatóan részvényenként 167 forint osztalékot fizet az OTP.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: Nincs több negatív korrekciós tétel az OTP-nél
Ma hajnalban tette közzé az OTP negyedik negyedéves gyorsjelentését, amely vegyes teljesítményt mutatott. Jól teljesített a magyar és bolgár operáció, de az ukrán és orosz leányok veszteséggel zártak – Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének összefoglalója.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: OTP: elemzői várakozásokat jóval meghaladó, 26,694 milliárd ft nyereség
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jóval meghaladó, 26,694 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a tavalyi utolsó negyedévben, így a csoport éves adózott eredménye 63,171 milliárd forint lett szemben az előző évi 102 milliárd forintos veszteséggel.
Olvass tovább »Osztalék – Telekom: a 2016-os év után akár 25 forint lehet az osztalék
A Magyar Telekom vezetői abban bíznak, hogy a távközlési vállalat tartós növekedési pályán tartható a következő években, a 2016-os év után pedig 25 forintos osztalékot tartanak reálisnak.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: Nőtt a Magyar Telekom nyeresége 2015. negyedik negyedévében
A Magyar Telekom Nyrt. 3,35 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2015. negyedik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 1,54 milliárd forinttal. A negyedéves profit meghaladja az elemzők által várt 2,9 milliárd forintot.
Olvass tovább »Osztalék: A Magyar Telekomnál részvényenként 15 forint osztalékot javasolnak
A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 15 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek – közölte a cég a Budapest Értéktőzsde honlapján szerdán.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: Csökkent az INA vesztesége, 6 százalékkal nőtt a termelés
Csökkent az INA horvát olajipari vállalat vesztesége, a cég szerdai jelentése szerint az összes bevétele tavaly 18,86 milliárd kuna (766,5 milliárd forint) volt, ami 21 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: 500 milliárd forintos leírásról számolt be a MOL (összefoglaló)
Jelentett a MOL, az olajipari vállalat hatalmas, 500 milliárd forintos leírásról számolt be, de összességében kedvező számokat publikált. A zuhanó olajár az egyik oldalon jelentős eredménycsökkenést okozott – Varga Botond, az Equilor üzletkötőjének összefoglalója.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: Mintegy 36 százalékkal növelte tisztított eredményét (EBITDA) 2015-ben a Mol
Mintegy 36 százalékkal, 691,9 milliárd forintra növelte tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) 2015-ben a Mol csoport az előző évi 510,6 milliárd forintról – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: A Graphisoft Park 2,5 millió euró nyereséget ért el 2015-ben
A Graphisoft Park SE 2015-ben 2,5 millió euró adózott nyereséget ért el az előző évi 2,4 millió euró után – derül ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság csütörtökön közölt tőzsdei gyorsjelentéséből.
Olvass tovább »Gyorsjelentés – Rába: csökkent az árbevétel, nőtt a bruttó és az üzemi eredmény
Tavaly 46,154 milliárd forintos konszolidált árbevételt produkált a Rába Csoport, ez 3,7 százalékos csökkenés az előző évihez képest. Ugyanakkor a bruttó eredmény 5,3 százalékkal 9,677 milliárd forintra, az üzemi eredmény 16 százalékkal 2,194 milliárdra, az EBITDA pedig 8,3 százalékkal 4,463 ...
Olvass tovább »Gyorsjelentés előzetes: Az alacsony olajár ellenére is remekül teljesített a Mol tavaly
Az olajár csaknem 40 százalékos esése ellenére is kiemelkedően teljesített a Mol-csoport tavaly a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint.
Olvass tovább »Minden idők legnagyobb számviteli veszteségét jelentheti be a MOL!
A leírások miatt közel 400 milliárd forintos veszteséget jelenthet be a MOL, Szíriában, Kurdisztánban és további lelőhelyeken leírásokat eszközöl a társaság a kitermelésre vonatkozóan. Ha ezt nem vesszük figyelembe, még egész jó eredményeket is láthatunk majd.
Olvass tovább »A Richter árbevétele euróban 5 százalékkal csökkenhet az idén
Euróban számolva mintegy 5 százalékos árbevétel csökkenéssel számol 2016-ban a Richter Gedeon Nyrt. – közölte Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2016.02.09 – Minden soron verte a várakozásokat a Richter
A Richter a várakozásokat meghaladó eredményt közölt 2015 negyedik negyedévére vonatkozóan, az árbevétel, az üzemi eredmény és a nettó profit is bőven a várt felett alakult, az árbevétel-növekedés jelentős volt az EU15 országokban – Kiss Tamás, Equilor.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2016.02.09 – Több mint duplájára nőtt a Richter nyeresége 2015-ben
A Richter Gedeon Nyrt. 2015-ben 54,06 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami több mint duplája az előző évi 24,95 milliárdnak – közölte a gyógyszeripari vállalat kedden.
Olvass tovább »Gyorsjelentés: Csak a rubel ne lenne, holnap jelent a Richter
Holnap, piacnyitás előtt jelenti negyedik negyedéves számait a Richter, bár a vállalat kiemelkedő sikereket ért el 2015-ben, az orosz és ukrán recesszió továbbra is negatívan hat. A rubel gyengeségét ellensúlyozhatják az Esmya értékesítési számai – Kiss Mónika, Equilor.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q3: Megint szenzációs negyedévet zárt az Appeninn
Az Appeninn Holding Nyrt. az első három negyedévben mintegy 890 ezer euró adózott nyereséget ért el, amely közel negyedével magasabb az egy évvel korábbi 718 ezer eurónál – derül ki a cégcsoport által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett ...
Olvass tovább »Gyj 2015 Q3: A PannErgy árbevétele 4 százalékkal nőtt az első három negyedévben
A PannErgy csoport 1,624 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei év első három negyedévében, 4,2 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q3: Ismét nyereséges negyedévet zárt a CIG Pannónia
Ismét nyereséges negyedévet zárt a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., a társaság a harmadik negyedévben 197 millió forint adózás utáni eredményt ért el, míg az előző év azonos időszakában 256 millió forint vesztesége volt – közölte a biztosító a tőzsde honlapján ...
Olvass tovább »Gyj 2015 Q3: Csaknem 20 százalékkal nőtt a Danubius Hotels harmadik negyedévi nyeresége
A Danubius Hotels Nyrt. az idei harmadik negyedévben 4,156 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 19 százalékkal magasabb a tavalyi harmadik negyedévinek, az első kilenc hónapban pedig 4,362 milliárd forint volt a nyeresége, ami 59 százalékos növekedés a tavaly ...
Olvass tovább »A várakozásoknál ugyan erősebb számokat mutat az OTP harmadik negyedéve, de…
Gyorsjelentés 2015 Q3: Egy váratlan tétel rontotta el az OTP gyorsjelentést
A várakozásoknál erősebb harmadik negyedéves egyszeri tételektől tisztított adózott eredményt közölt az OTP reggel, de egy váratlan korrekciós tétel veszteségbe taszította a korrigált adózott eredményt és a negyedik negyedévben újabb ukrán leírás várható – Kiss Mónika, Equilor.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q3: OTP: 3,6 milliárd forint adózás utáni veszteség a harmadik negyedévben
Az OTP Bankcsoport a harmadik negyedévben 3,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 34 milliárd forint nyereséggel, a bank korrigált adózás utáni eredménye 34,6 milliárd forint lett, 3 százalékkal meghaladva az előző évit ...
Olvass tovább »Minden idők eddigi legjobb eredményét érte el a MOL
Gyorsjelentés 2015 Q3: Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol a harmadik negyedévben
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2015 harmadik negyedéves eredménye, az előző év azonos időszakához képest 21 százalékkal magasabb, 198,7 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde ...
Olvass tovább »GYJ 2015 Q3: A Zwack Unicum Nyrt. első féléves bruttó árbevétele 2 százalékkal nőtt
A Zwack Unicum Nyrt. 2015-2016-os üzleti évének első féléves – ez év április 1. és szeptember 30. közötti – bruttó árbevétele 2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – tartalmazza a társaság kedden közzétett gyorsjelentése.
Olvass tovább »GYJ 2015 Q3: A Graphisoft Park az első kilenc hónapban 2,237 millió euró nettó profitot ért el
A Graphisoft Park SE 2015 első három negyedévében 2,237 millió euró nettó profitot ért el, amely 35 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és megfelel a előrejelzéseknek – derül ki az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó európai részvénytársaság szerdán közölt tőzsdei gyorsjelentéséből.
Olvass tovább »GYJ 2015 Q3: Csökkent a Magyar Telekom nyeresége a harmadik negyedévben
Az elemzői várakozásoknak megfelelő harmadik negyedéves eredményekről számolt be a Magyar Telekom szerdán, a távközlési szolgáltató javított idei éves pénzügyi célkitűzésein.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q3: Egy nagyszerű Richter eredménnyel lettünk ma reggel gazdagabbak
Egy nagyszerű Richter eredménnyel lettünk ma reggel gazdagabbak, a befektetők bizalmat szavaztak a gyógyszer papírnak. A gyorsjelentés számai kimondottan jól sikerültek, a tisztított üzemi eredmény a tavalyi évhez képest több mint 100 %-kal növekedett.
Olvass tovább »Gyorsjelentés 2015 Q3: Emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter
Emelte idei forgalom-előrejelzését a Richter Gedeon Nyrt., a gyógyszergyár a kedvező harmadik negyedéves eredmények után stagnáló árbevételt vár 2015-ben, míg egy negyedévvel korábban még 0-2 százalék közötti euróban számolt visszaeséssel számolt.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
