Az MNB visszavonta az orgoványi takarék engedélyét, a betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta az integrációs rendszerből az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet – közölte a jegybank az MTI-vel pénteken.
Olvass tovább »Gemius: a diákok 83 százaléka nyitott munkahelyen dolgozna
A diákok 83 százaléka nyitott, diszkriminációmentes munkahelyen szeretne dolgozni, azonban minden második foglalkoztatott találkozott már hátrányos megkülönböztetéssel munkahelyén Magyarországon – derült ki a Gemius piackutató cég pénteken Budapesten bemutatott felméréséből.
Olvass tovább »Engedélyezte a GVH a Central Group és a Sanoma összeolvadását
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Central Group Média Holding Kft. (Central) irányítást szerezzen a Sanoma Budapest Zrt. (Sanoma) felett.
Olvass tovább »Hétfőn jön létre a bankszanálási alap
A parlament pénteken elfogadta a bankszanálási törvényt, az ebben szereplő szanálási alap a törvény hatálybalépésével, azaz hétfőn jön létre, az alapba 10 év alatt 82 milliárd forintot kell feltölteniük a tagoknak.
Olvass tovább »Devizahitelek – Fidesz: a parlament igazságot szolgáltatott a devizahiteleseknek
A parlament igazságot szolgáltatott a devizahiteleseknek, minden jogtalanul elvett pénzt néhány hónapon belül visszakaphatnak – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken újságíróknak.
Olvass tovább »Elfogadták a devizahiteles csomagot
Megszavazta a parlament devizahiteles csomagot, ami semmisnek mondja ki az árfolyamrés alkalmazását, és az egyoldalú szerződésmódosítást. Pontos számokat még nem lehet tudni, a készülő törvényt csak szeptemberben fogják benyújtani. Az Erste 15%-os, az OTP 3%-os mínuszban van.
Olvass tovább »Devizahitelek – Együtt-PM: a törvény csak elodázza a problémák megoldását
Az Együtt-PM szerint a devizahitelesek megsegítésére készített törvény csak elodázza a problémák megoldását.
Olvass tovább »Devizahitelek – Elfogadta a Ház a devizahiteleseket segítő törvényt
Az Országgyűlés elfogadta a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényt a Kúria pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatban.
Olvass tovább »Módosulnak a lakáscélú munkáltatói támogatás feltételei
A lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességére vonatkozó feltételeket is pontosítja a pénzügyi tárgyú törvények módosítása, amelyet pénteken fogadott el az Országgyűlés.
Olvass tovább »Törvény a bankok szanálásáról
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) minden jelentős hitelintézetre és befektetési vállalkozásra egyedi- és csoport szintű szanálási tervet kell készítenie.
Olvass tovább »Jövő héten kezdődik a gyorsjelentési szezon Amerikában, jelentős profitnövekedést várnak
Jövő héten kezdődik a gyorsjelentési szezon Amerikában, hagyományosan az Alcoa jelentésével. A cég tavalyhoz képest valószínűleg duplázott. A korábban jelentő társaságok 12% fölötti profitnövekedést értek el, ami megfelel a 10%-os elemzői várakozásoknak is.
Olvass tovább »Reklámadó – Szigorodtak az adóalap csökkentésének feltételei
Csak akkor csökkenthető az idei reklámadó-alap, ha az adóalany 2013-as üzleti évének adózás előtti eredménye nulla vagy negatív.
Olvass tovább »Devizahitelek – Jobbik: a kormány ne várjon őszig a teljes megoldással
A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy ne várjon őszig a devizahitelesek problémáinak teljes körű megoldásával.
Olvass tovább »Devizahitelek – Újabb ügy érkezett az Európai Bíróságra
Újabb, devizahitelezéssel kapcsolatos ügy érkezett a napokban az Európai Bíróságra, ezúttal a ráckevei járásbíróságtól – közölte pénteken a luxembourgi uniós igazságszolgáltatási testület sajtószolgálata.
Olvass tovább »Lefolytatta a devizahiteleseket segítő törvényjavaslat vitáját az Országgyűlés pénteken
A Kúria jogegységi határozatával összefüggő kérdések
Olvass tovább »Szombattól hét órával hosszabb a hétvégi kamionstop
Július első szombatján életbe lép a nehéz tehergépjárművek meghosszabbított forgalomkorlátozása, a nyári kamionstop szombaton este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
Olvass tovább »Devizahitelesek tüntettek a Parlament előtt
A devizahitelek eltörlését, a hitelesek kártalanítását és a felelősök megbüntetését követelték mintegy ötvenen Budapesten, az Országház előtt pénteken, az Országgyűlés ülésével egy időben.
Olvass tovább »Devizahitelek – A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők tartózkodni fognak a szavazásnál
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők tartózkodni fognak a devizahitelesek megsegítésére szánt törvényjavaslat szavazásánál – ezt Kolber István elnökségi tag közölte pénteken az MTI-vel. Szavai szerint a DK üdvözli a szándékot, hogy kezelni akarják a devizahiteleket, mert bedőlésük az egész ...
Olvass tovább »Devizahitelek – Fodor Gábor: a törvényjavaslat nem szolgálja az emberek érdekeit
A Magyar Liberális Párt (MLP) továbbra is ellenzi a devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatot, mert véleményük szerint az nem szolgálja az emberek érdekét és nem fogja őket hosszú távon segíteni – jelentette ki pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke.
Olvass tovább »Devizahitelek – LMP: kár, hogy négy év késéssel fogadják el a törvénycsomagot
Az LMP véleménye szerint fontos elfogadni a devizahiteleseket megsegítő csomagot, de kár, hogy erre a lépésre csak „látszatintézkedésekkel” eltelt négy év után kerül sor – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
Olvass tovább »KSH: májusban 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés
Idén májusban 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest, a munkanaphatástól megtisztított és kiigazítatlan adatok szerint egyaránt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Olvass tovább »Devizahitelesek figyelem, ma dönthet a parlament a devizahitelesek megsegítéséről
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet a kormánynak a devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatáról, továbbá bevezetheti a kancellári rendszert a felsőoktatásban, valamint módosíthatja a reklámadóról és a termőföldről szóló törvényt is.
Olvass tovább »Orbán: van szufla a magyar gazdaságban
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a gyáravatók alapján úgy tűnik, „van szufla a magyar gazdaságban, és ez reménnyel tölthet el bennünket”.
Olvass tovább »MSZP-tisztújítás – Kunhalmi Ágnes az új budapesti MSZP-elnök
Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselőt választották az MSZP budapesti elnökének.
Olvass tovább »A Reklámtaxi nem folytatja tevékenységét, a Tele5 küzd az engedélyért
A Max Taxit üzemeltető Reklámtaxi Kft. a továbbiakban nem kíván fuvarszervezői tevékenységet végezni, a Tele5 Taxi Kft. által benyújtott dokumentumok pedig nem mindenben felelnek meg a taxirendelet előírásainak – tudta meg az MTI a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) csütörtökön.
Olvass tovább »Szakértők: lassabban nőtt, de tisztább a kiskereskedelmi forgalom
Májusban lassult a kiskereskedelem bővülése, de már látható, hogy az online pénztárgép-rendszer bevezetése kedvező folyamatokat indított el a szektorban – mondták az MTI által megkérdezett szakértők a legfrissebb kiskereskedelmi adatokról.
Olvass tovább »Opel: 68 százalékos növekedés az első félévben a magyar piacon
Több mint ötezer Opelt adtak el az idén az első félévben a magyarországi márkakereskedők, ezzel a márka eladása 68 százalékkal bővült az előző évhez képest, jelentősen meghaladva az összesített újautó- piac 25,9 százalékos növekedését – tájékoztatta az Opel Magyarország az ...
Olvass tovább »Hárommilliárd forintos fejlesztés az Univernél
A Norvég Alap támogatásával 3 milliárd forintból megduplázza paradicsom-feldolgozó kapacitását és megújítja ehhez kapcsolódó technológiáját a kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt.
Olvass tovább »Tovább fehéríti a gazdaságot az NGM új rendelete
Tovább fehéríti a gazdaságot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új rendelete, amely a számlázó programok iránt támasztott követelményeket foglalja jogszabályba – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
Olvass tovább »Jogsértő tájékoztatás miatt bírságolt a GVH
Két vállalkozásra összesen 3,1 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a cégek az Avemar termékekről jogsértő módon állították, hogy alkalmasak betegség gyógyítására, kezelésére.
Olvass tovább »A hétvégén ismét 30 fok körüli meleg várható
A hétvégén is lehet egy-egy zápor, zivatar, megerősödhet a szél is, de ezzel együtt ismét melegszik az idő, akár 34 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Olvass tovább »Norvég alapok – Csepreghy: a norvég fél megtiltotta az EY-jelentés átadását a magyar kormányna
A magyar kormány kezdeményezni fogja a norvég alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodánál (FMO), hogy adja át az EY (korábban Ernst and Young) jelentését, amelyet a nemzetközi tanácsadó cég a norvég alapok 2008-2010 közötti forráselosztásáról készített – ...
Olvass tovább »A Fidesz-KDNP 1167 településen indít polgármester-jelöltet
A Fidesz-KDNP 1167 településen indít polgármester-jelöltet az őszi önkormányzati választáson – jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, a párt országos választmányának ülését követően.
Olvass tovább »A devizahiteles és a reklámadótörvényt is módosítaná a törvényalkotási bizottság
Nem 25 ezer forint, hanem 2,5 millió forint feletti havi reklámköltés esetén terhelné adófizetési kötelezettség a hirdetés megrendelőjét akkor, ha a reklám közzétevője nem nyilatkozik az adókötelezettségéről.
Olvass tovább »Jóváhagyta polgármesterjelöltjeit a Fidesz, Tarlós István a főpolgármester-jelölt
A Fidesz Országos Választmánya jóváhagyta a párt polgármester-jelöltjeit, Budapesten Tarlós Istvánt indítják a főpolgármesteri posztért – hangzott el a választmány csütörtöki ülése utáni sajtótájékoztatón.
Olvass tovább »Bő kétszeres túljegyzés, csökkenő hozam a 12 hónapos dkj aukcióján
Több mint kétszeres túljegyzés mellett újabb rekordalacsony szintre süllyedt a 12 hónapos diszkont kincstárjegy hozama csütörtökön az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) aukcióján.
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
