Bár a magyar autótulajdonosok döntő többsége szerelőre bízza a meghibásodott gépkocsija javítását és az ehhez szükséges alkatrészek beszerzését, azért egyre nő köztük azoknak a száma, akik ma már tudatosan utánakérdeznek egy-egy részegység típusának, márkájának, beszerzési forrásának. A Bárdi Autó vásárlóinak ...
Olvass tovább »A felhő egyre elterjedtebb, a biztonság viszont továbbra is kihívást jelent a felhasználóknak
Egyre több vállalat helyezi a felhőbe az üzemkritikus működési folyamatait és a legbizalmasabb adatállományait, azonban a felhő alapú megoldásokhoz kapcsolódó biztonsági kihívások továbbra is jelentősek – derül ki az Oracle and KPMG Cloud Threat Report 2019 jelentéséből. Az immár második ...
Olvass tovább »Még nem alkalmazkodtak a kkv-k az új cafeteria rendszerhez
A idei évre vonatkozó cafeteria szabályok elfogadása után érezhetően lecsökkent az ebben gondolkodó vállalkozások aránya. Tavaly év végén már csak 10-ből 5 cég tervezett valamilyen béren kívüli juttatást adni dolgozóinak idén, holott korábban még 10-ből 7 cég vélekedett így – ...
Olvass tovább »Rekordszámú magyar nevezés a régió legnagyobb energetikai startup versenyére
Minden eddiginél több, 27 magyar startup jelentkezett a kelet-közép-európai régió legnagyobb energetikai startup versenyére, a PowerUp! megmérettetésen a régió 24 országának közel 300 startup vállalkozása vesz részt – közölte az MTI-vel a versenyt szervező InnoEnergy csütörtökön.
Olvass tovább »Csökkent a munkanélküliség a 2018. december-2019. februári időszakban
A 2018. december-2019. februári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 168 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt, 0,1 százalékponttal alacsonyabb az előző háromhavi átlagnál – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 15-64 éves munkanélküliek száma 10,5 ezerrel csökkent ...
Olvass tovább »A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei, telitalálat – 2019.03.27
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 27-én megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
Olvass tovább »Áder: minél tovább várunk a klímadöntésekkel, annál nagyobb árat fizetünk majd
Minél tovább várunk a klímaváltozás megfékezése érdekében szükséges döntésekkel, annál nagyobb árat fizet azokért az emberiség – mondta Áder János köztársasági elnök, miután a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) fenntarthatósággal foglalkozó kutatóival találkozott szerdán az egyesült államokbeli Bostonban.
Olvass tovább »Minden korábbi várakozást felülmúlóan teljesített a NOK közösség az elmúlt egy évben.
Töretlen a magyarok bizalma és lelkesedése az innovatív és új lakásvásárlási lehetőség iránt. A számok magukért beszélnek: a szervező cég mostanáig öt kiválasztást tartott, ahol 49 család jutott lakásvásárlási jogosultsághoz.
Olvass tovább »Videoton társ-vezérigazgató: a magas bérnövekedés a versenyképesség romlásával járhat
A közelgő globális gazdasági lassulás mellett a termelékenységet messze meghaladó magyarországi béremelkedési ütem versenyképességi hátrányt okozhat – hívta fel a figyelmet Sinkó Ottó a Videoton társ-vezérigazgatója Székesfehérváron, a Videoton Holding Zrt. által szervezett üzleti fórumon szerdán.
Olvass tovább »Magyarországon a férfiak és a nők keresete között átlagosan 50-60 000 forint a különbség egy felmérés szerint
Magyarországon a férfi és a női munkavállalók átlagos nettó fizetése között a fizikai, illetve az irodai munkát végzők körében is mintegy 50-60 000 forintos különbség van. A fizikai munkát végző férfiak átlagos nettó keresete 224 000 forint, míg a nőknél ...
Olvass tovább »A SEAT elektromos és hibrid autókkal jelenik meg a piacon
A SEAT új elektromos stratégiájának részeként 6, tisztán elektromos és plug-in hibrid változatot dob piacra 2021 elejéig – jelentette be a cég szerdán.
Olvass tovább »Tavaly csaknem 3300 milliárd forint összértékű közbeszerzési eljárást bonyolított le a hatóság
A Közbeszerzési Hatóság tavaly 10 361 eredményes közbeszerzési eljárást bonyolított le, amelyek összértéke meghaladta a 3294 milliárd forintot – derül ki a hatóság beszámolójából, amelyet szerdai ülésén elfogadott az Országgyűlés gazdasági bizottsága.
Olvass tovább »3 tény a fiatalok pénzügyeiről
A K&H Csoport 2010 óta minden tanévben megrendezi pénzügyi vetélkedőjét, amelyen több mint 46 000 diák és több mint 5000 felkészítő vett már részt. A 2018/19-es tanévben pedig ismét rekordszámú, közel 8300 fiatal méri össze tudását a versenyen. Az eltelt 9 ...
Olvass tovább »Magyar falu program – Gyopáros: idén 75 milliárd forintból 18 célterület fejlesztését támogatják
Idén 75 milliárd forintból 18 célterület fejlesztését támogatja a Magyar falu program – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán.
Olvass tovább »Reménytelen lakást venni Budapesten
A togethermoney felmérése szerint Budapest a harmadik azon európai városok rangsorában, ahol nagyon nehéz a fiataloknak saját lakáshoz jutni. Csak Moszkva és Kijev előzi meg. Többek között ezért is volna szükség rendszerszintű bérlakás programra – mondja Balla Ákos ingatlanszakértő.
Olvass tovább »Matolcsy: az MNB elérte középtávú, fenntartható inflációs célját
Az MNB elérte középtávú, fenntartható inflációs célját – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Olvass tovább »Kamatdöntés – Az alapkamat nem változott, de a kamatfolyosó szűkült
A piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén, de a kamatfolyosó szűkítésével megkezdte a monetáris szigorítást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén.
Olvass tovább »Nem változott a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Hozamváltozás nélkül értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Olvass tovább »A Penny Market a magyar tej hiányával indokolja az importot
A Penny Market szerint nem volt elég magyar tej a beszállítóknál, ezért kellett más forrásból fedezni a vásárlói igényeket; a szlovák UHT tej alacsony, 135 forintos ára pedig közleményük szerint a cég üzleti és gazdasági tevékenységéből származó árelőnynek köszönhető, amelyet ...
Olvass tovább »Milyen gyorsan lehet most eladni egy ingatlant?
Habár az eladók az ingatlanpiaci árak alapján sokszor úgy gondolják, hogy a vevők kapkodnak az ingatlanjaikért és bármekkora árat megadnak értük, ez nem egészen így van, ami látszik a tranzakciószámokon is. Igaz ugyanakkor, hogy akadnak olyan lakástípusok és adottságok, melyek ...
Olvass tovább »Itt a vége…
Erőteljes fordulatot vett az amerikai jegybank: idén már nem várható kamatemelés, sőt, a befektetők egyéves időtávon kamatcsökkentést prognosztizálnak. Ez azt jelenti, hogy a Fed elérte a kamatemelési ciklus végét, és ismét a piacok támogatása kerül a fókuszba, ami egyúttal az ...
Olvass tovább »Tejtermelők tüntettek a Penny Market Kft központjánál
Az olcsón árusított szlovák tej miatt tejtermelők tüntettek a Penny Market Kft. alsónémedi logisztikai központjánál kedden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által támogatott demonstráción.
Olvass tovább »Kiderültek az új Huawei P30 okostelefon árai és specifikációi
A héten mutatja be a Huawei a legújabb P30 és P30 Pro és P30 Lite okostelefonjait Párizsban. Ahogy az lenni szokott, még a legnagyobb gyártók sem tudják megfelelően eltitkolni az új készülékek specifikációt, így már a megjelenés előtt minden fontos ...
Olvass tovább »MNB: 640 millió euróra csökkent a fizetési mérlegtöbblet 2018-ban
A tavalyi negyedik negyedévben 349 millió euró deficittel zárt az ország folyó fizetési mérlege az előző negyedévi 243 millió euró mérleghiányt követően. Ezzel a folyó mérleg tavalyi egész éves aktívuma, az első félévi többletnek köszönhetően, 640 millió euróra csökkent az ...
Olvass tovább »ÁSZ: a jegybank szabályszerűen végezte feladatait 2017-ben
Szabályszerűen és szabályozottan végezte feladatait 2017-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint – mondta Pulay Gyula, az ÁSZ felügyeleti vezetője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Olvass tovább »A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 2019.03.24
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Olvass tovább »Migrációs konferencia – Orbán: most kell cselekedni!
Azonnali cselekvésre szólított fel a migráció, a határvédelem és az európai egység ügyében Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.
Olvass tovább »Szakértő: sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások bővítésével
Sokat nyernek a három gyermeket vállaló családok az otthonteremtési támogatások július 1-jétől életbe lépő bővítésével – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Olvass tovább »Heti makronaptár – Kamatdöntés, munkaerőpiaci adatok jönnek a jövő héten
A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank kamatmeghatározó ülése lesz, emellett munkaerőpiaci, kereseti statisztikák is megjelennek.
Olvass tovább »4 tipp a vállalkozás online jelenlétéhez!
Az online jelenlét meglehetősen fontos szinte bármilyen vállalkozás életében, hiszen kiszélesíti a célcsoportot. Segítségével nem csupán a környezetünkben élő potenciális fogyasztókat érhetjük el, hanem akár határokon átívelő közönséget is. Amennyiben eljutunk arra a pontra, hogy eldöntjük: belevágunk az online tevékenységbe, ...
Olvass tovább »Mai számok
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Olvass tovább »Kétszeresére nő a kiberbűnözők által okozott kár a következő három évben egy felmérés szerint
Kétszeresére nő a kiberbűnözők által okozott károk értéke a következő három évben, az ESET IT-biztonsági szakembereinek elemzése szerint amíg 2015-ben 3 ezer milliárd dollár kiadást jelentett világszerte, 2021-ben már 6 ezer milliárd dollárra emelkednek a kiberbűnözés miatti kiadások.
Olvass tovább »Raiffeisen: 23 milliárd forint adózás utáni nyereség 2018-ban
A Raiffeisen Bank 23 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2018-ban – mondta Zolnai György, a bank vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Olvass tovább »Hankook – VDSZ: a sztrájk sikere a megállapodás a Hankooknál
A március 12-én a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában kezdődött sztrájk sikere, hgy megszületett a megállapodás a további béremelésről a dolgozókat képviselő Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) és a gyár vezetése között – mondta ...
Olvass tovább »A Philip Morris International kihirdette a PMI IMPACT második fordulójának nyerteseit:
A Philip Morris International Inc. (PMI) (NYSE: PM) bemutatta azt a 31 projektet, amelyet a PMI IMPACT program második fordulójában választott ki. A PMI IMPACT az illegális kereskedelem és az ahhoz kapcsolódó bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó, független programokat támogató globális ...
Olvass tovább »Erőteljes fordulatot vett az amerikai jegybank
Erőteljes fordulatot vett az amerikai jegybank: idén már nem várható kamatemelés, sőt, a befektetők egyéves időtávon kamatcsökkentést prognosztizálnak. Ez azt jelenti, hogy a Fed elérte a kamatemelési ciklus végét, és ismét a piacok támogatása kerül a fókuszba, ami egyúttal az ...
Olvass tovább »
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
