Albérlet-támogatási programot indít az új élet kezdéséhez az Egyszülős Központ

Lakhatási programot indít az Egyszülős Központ azoknak az egyedülállóvá vált szülőknek, akiknek anyagi nehézséget jelent az albérletbe költözés során keletkező kezdeti költségek előteremtése – közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.

Az albérlet-támogatással – két havi kaució és kettő-négy hónap bérleti díj formájában – havonta maximum bruttó 150 ezer forint/hó összegig nyújtanak támogatást az új élet kezdetéhez – írta az Egyszülős Központ.
Hozzátették: a lakhatás az egyik olyan terület, ahol eddig nem tudtak segítséget adni, ezért tartják nagy lépésnek a programot.
A válást követően nemcsak érzelmileg kell rendezni az életet, hanem a mindennapokat is újra kell tervezni, és immár egyedül, szűkösebb anyagi lehetőségekkel új otthont adni a gyerekeknek – mutatott rá a szervezet.
Tapasztalataik szerint vannak olyan egyedülálló szülők, akiknek ez a helyzet „szinte lehetetlen küldetésnek számít”, hiszen nem elég az aktuális havi bérleti díjat kifizetni, de rendelkezni kell a plusz kéthavi bérleti díjnak megfelelő összegű kaucióval is.
Az egyedülálló szülők mintegy 25 százaléka a nagyszülőkkel él, sokan barátoknál, ismerősöknél, családtagoknál laknak, mert nem tudnak önálló lakhatást biztosítani a családjuknak – hívta fel a figyelmet az Egyszülős Központ.
Kifejtették: az érintett rászoruló családok a programban lehetőséget kapnak, hogy a támogatási időszak alatt anyagilag megerősödjenek, így utána „megálljanak a saját lábukon”, és önerőből fedezzék a lakhatási költségeiket. A programban legalább 25 család részére tudják biztosítani az újrakezdést – közölték.
Az albérlet-támogatás feltételei – a központ honlapja szerint – az aktív Egyszülős Kártya, bejelentett munkahely, közjegyző által jóváhagyott bérleti szerződés, a család egy főre jutó havi nettó jövedelme pedig nem haladhatja meg a 120 ezer forintot.
A támogatási kérelmek elbírálása a jelentkezési határidő – június 18. – után kezdődik. A további részletek megtalálhatók az egyszulo.hu honlapon.
A pesti Egyszülős Központ 2018. májusában nyílt, az elmúlt öt évben a központ több mint hetvenféle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el, 2022 márciusában pedig megnyílt a második Egyszülős Központ Budán, a Déli pályaudvar mellett – emlékeztetett az intézmény.(MTI)

Scroll To Top