Egyelőre nehéz előrelátni, milyen hatása lesz a grozniji helyzet destabilizálódásának a kelet-ukrajnai harcok övezetében a fegyveres erők megoszlására, ezért nekünk magunknak kell készen állnunk az orosz agresszió és a terrorista csoportok elleni küzdelemre – jelentette ki csütörtökön Kijevben Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter. Közben az ukrán fegyveres erők vezérkara nyilvánosságra hozta, hogy adataik szerint jelenleg az orosz reguláris hadsereg 6-10 ezer tagja harcol az ukrán katonák ellen az ország keleti részében.
A védelmi tárca vezetője a grozniji eseményeket Oroszország belügyének nevezte. A csecsen fővárosban csütörtökre virradóra fegyveresek vették be magukat a grozniji sajtóházba és egy iskolába. Az épületeket a biztonsági szervek megostromolták, az összecsapásban ukrán sajtójelenések szerint eddig legalább tíz rendőr és nyolc fegyveres halt meg.
„Az ellenség úgy viselkedik, ahogy mi neki megengedjük” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, nincs értelme arra építeni, hogy Groznijban vagy más oroszországi városban történik valami. „Nekünk magunknak kell a saját fegyveres erőinket felkészítenünk arra, hogy bármilyen ellenséggel szemben képesek legyenek védelmet nyújtani, és mi ezen dolgozunk” – szögezte le Poltorak.
Csütörtökön az ukrán fegyveres erők vezérkarának szóvivője, Olekszandr Rozmaznin közölte, hogy adataik alapján a Donyec-medencében jelenleg összesen 32,4 ezer fegyveres harcol az ukrán katonák ellen, közülük 6-10 ezren a reguláris orosz hadsereg, a többi pedig úgynevezett törvényellenes alakulatok tagjai, azaz zsoldosok. Hozzátette, hogy utóbbiak között is „nagyon kevés” az ukrán állampolgár, java részük Oroszországban élő, orosz vagy más nemzetiségű. Pontosabban nem tért ki arra, hogy mennyi az ukrán állampolgárságúak és a külföldiek aránya. Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokról információkat gyűjtő katonai szakértő azonban már hetekkel korábban arányukat kevesebb mint 40 százalékra becsülte, hangsúlyozva, hogy egyre több a szakadár oldalon harcolók között a külföldi, Oroszországban kiképzett zsoldos.
A szóvivő megjegyezte, hogy az ukrán katonák által elfogott fegyveresek között akadtak távoli országokból, például Brazíliából származó zsoldosok is.(MTI)