Ukrán válság – Jobbik: a krími referendum a népek önrendelkezésének diadala

A Jobbik a népek önrendelkezésének diadalaként értékeli a hétvégi krími népszavazást.

Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt: noha mindkét fél részéről tapasztalható volt bizonyos nyomásgyakorlás, legitimnek és eredményesnek tartják a referendumot. Mint mondta Oroszország reményt és erőt adott minden kisebbségnek a jogaiért vívott küzdelemben, a referendum pedig rámutatott az Egyesült Államok és az Európai Unió kétszínűségére, mert a népek önrendelkezését, az emberi és kisebbségi jogokat csak akkor támogatják, ha geopolitikai érdekeik úgy kívánják. Ezt jól mutatja Koszovó példája is – tette hozzá.
Az ellenzéki politikus bírálta a magyar Külügyminisztérium vonatkozó nyilatkozatait amiatt, hogy a tárca az EU és az USA álláspontját visszhangozza. Úgy vélte: a Külügyminisztérium Ukrajna területi integritását félti és Oroszország elleni szankciókat követel, miközben nemzetközi porondon Oroszország küzd az Ukrajnában élő kisebbségek – köztük a magyarok – jogaiért. Ez Magyarország kötelessége lenne – emelte ki, tévhitnek nevezve, hogy az európai integráció jelentené a magyar kisebbségek jogainak védelmét.
Gyöngyösi Márton leszögezte: a Jobbik kormányra kerülése esetén korrigálni fogja az egyoldalú euroatlantizmust, s helyette a magyar nemzeti érdekeken alapuló külpolitikát fog képviselni. A párt ennek prioritásai közül első helyre helyezi a Kárpátalján élő magyar és ruszin kisebbségek területi autonómiája melletti kiállást – szögezte le.(MTI)

Scroll To Top