Tőzsdenyitás előtt – Iránykereséssel nyithat a tőzsde

Enyhe negatív korrekció, iránykeresés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán – jelezte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.

Kiemelte: a Richter a 8800 forintos szint áttörése esetén rövid időn belül elérheti a 9000 forintos ellenállást.
Az OTP továbbra is a 13 ezer és 14 ezer forintos szintek között „sávozik”, nem várható, hogy innen kimozdulna a következő napokban – jegyezte meg Varga Zoltán. A Mol hasonló mozgást végez a 2150 és a 2300 forintos tartományban – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 556,93 pontos, 1,27 százalékos emelkedéssel, 44 268,77 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt. A Mol 28 forinttal, 1,26 százalékkal 2192 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,72 százalékkal 13 640 forintra erősödött, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,73 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 268,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 315 forinttal, 3,72 százalékkal 8775 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top