Tőzsdenyitás előtt – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az elemző szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte: csúcsközelben járt a BUX, miután kedden folytatódott az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén. A szerdai kereskedés kisebb elmozdulásokkal, iránykereséssel indulhat, a nemzetközi befektetői hangulat enyhén pozitív.
Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP-re érdemes figyelni, hamarosan tesztelheti a 18 ezer forintos csúcsot, amelynek áttörése esetén újabb tér nyílhat felfelé. A Mol jegyzése fontos ellenállási zóna fölé került az elmúlt napokban, a következő fontosabb szint 2450 forint közelében húzódik. A Richter piacán is folytatódott az emelkedés, sikerült a 8800 forintos szint felett zárni, amennyiben ezt meg tudja tartani, folytatódhat a pozitív irányú mozgás. Az HSBC 9000 forintról 9100 forintra emelte a Richterre vonatkozó 12 hónapos célárfolyamát, az ajánlás változatlanul tartás. A Magyar Telekom árfolyama a 430 forintos támasz felé vette az irányt, amely fontos szint.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 367,09 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 51 969,67 ponton zárt kedden. A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2424 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,62 százalékkal 17 850 forintra nőtt, forgalmuk 9,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,26 százalékkal 431 forintra csökkent, forgalma 170,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 1,66 százalékkal 8860 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top