Tőzsdenyitás előtt – Felfelé araszol a hazai részvényindex az elemző szerint

Felfelé araszol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a kedvező nemzetközi befektetői hangulatban – jelezte az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője pénteken az MTI-nek küldött kommentárjában.

Józsa Bence a vezető részvények közül kiemelte a Richtert, amelynek árfolyama rendkívül fontos támasz közelében fordult felfelé, de a további lendülethez a 8400 forintos szintet kellene áttörnie.
Az OTP jegyzése továbbra is a 13 000-14 000 forintos, míg a Mol árfolyama a 2150-2300 forintos sávban oldalaz. A szakértő szerint a Magyar Telekom piacán sincs túl nagy izgalom, a távközlési vállalat árfolyama a 400-416 forintos tartományban mozog.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,50 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 43 784,89 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,09 százalékkal 2214 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,66 százalékkal 13 670 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 410 forint maradt, forgalma 364,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,67 százalékkal 8310 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top