Magyarországon az ingatlanállomány 30 százaléka több mint 10 éve vagy soha nem esett át kiadós tatarozáson, a falvakban pedig a házak 38 százaléka szorul sürgős felújításra – közölte a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a Fundamenta és az NRC piackutató cég a múlt év végén több mint 1200 ember bevonásával végzett, reprezentatív felmérést a magyarországi ingatlanok állapotáról, a tulajdonosok felújítással összefüggő terveiről.
Az adatok szerint a régen vagy soha fel nem újított ingatlanok 30 százaléka mellett további 30 százalék azoknak a lakásoknak, házaknak az aránya, amelyek legutóbb 4-10 éven belül estek át egy kisebb vagy nagyobb felújításon.
A felújítások közül a válaszadók leggyakrabban a festést, a mázolást, illetve a burkolatok cseréjét említették, a munkálatok 73 százalékában ezeket végeztették el az ingatlantulajdonosok.
A felmérés szerint jóval kisebb mértékben, a tatarozáson átesett ingatlanok kevesebb, mint felében került sor a nyílászárók cseréjére is, és 23 százaléknál volt lehetőség a víz-, gáz- illetve az elektromos hálózatok cseréjére. Sokan indokoltnak tartották a fűtési rendszer cseréjét, korszerűsítését, de ezt megvalósítani csak az ingatlanok 21 százalékában tudták.
A kutatásban részt vevők fele legfeljebb 1 millió forintot vagy annál alacsonyabb összeget tudott költeni otthona felújítására, csupán a megkérdezettek 6 százaléka jelezte, hogy 5 millió forint feletti összeget költött a tatarozásra.
A közlemény idézte Tátrai Bernadettet, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatóját, aki kiemelte 2021 a felújítások éve lehet.