Tőzsdenyitás előtt – Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint - Gazdasagportal.hu

Tőzsdenyitás előtt – Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Miután kedden felülteljesített a BUX index, szerdán enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) – írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.

Felidézte, hogy a nemzetközi befektetői hangulat némileg javult, ami a budapesti kereskedést szintén kedvezően befolyásolja.
A vezető részvények közül az OTP emelkedése ismét megakadt a 11 ezer forintos szint közelében, az első fontosabb támasz 10 300 forintnál húzódik – jegyezte meg.
Felhívta a figyelmet arra: a Mol árfolyamát segítette, hogy erősödnek a spekulációk az üzemanyag-ársapka esetleges kivezetéséről az ellátási problémák miatt, azonban fontos kérdésnek nevezte azt, hogy a későbbiekben hogy alakul a különadó mértéke.
A Richter árfolyama újabb ellenállást tört át, a következő fontos akadály 8500 forint közelében húzódik. A Magyar Telekom grafikonján továbbra is 324 forintnál található támasz, és 345 forintnál ellenállási szint – összegezte.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 191,88 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 45 780,62 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt. A Mol kedden 70 forinttal, 2,57 százalékkal 2790 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 1,06 százalékkal 10 700 forintra csökkent, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,90 százalékkal 332 forintra esett, forgalma 71,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,96 százalékkal 8420 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
(MTI)

Scroll To Top