Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a hétfői pozitív zárás után.
New Yorkban a DJIA-30 index 0,15 százalék emelkedést, az S&P-500 index 0,25 százalék csökkenést, a Nasdaq Composite index 0,70 százalék csökkenést mutatott a kereskedés kezdetén.
A DJIA index emelkedéséhez elsősorban a McDonald’s várakozás feletti negyedéves eredménye járult hozzá. A gyorsétterem lánc forgalma 5,4 százalékkal nőtt az elemzők által várt 3,4 százalék helyett. A cég részvénye már nyitás előtt három százalékkal emelkedett a tőzsdén kívüli forgalomban.
A General Electric is várakozáson felüli eredményt jelentett a keddi tőzsdei kezdés előtt. Az egy részvényre jutó nyerség 13 cent lett a várt 9 cent helyett. A papír tíz százalékkal erősödött a tőzsdén kívüli forgalomban.
Az S&P-500 indexet elsősorban az Alphabet részvénye nyomta veszteségbe, miután a hétfői kereskedésben napközbeni rekordot állított be. A mutató az év eleje óta már 17 százalékkal erősödött a biztató vállalati eredményeknek és a Fed újból lazítás felé hajló monetáris politikájának köszönhetően. A Fed monetáris tanácsa most kedden kezdi kétnapos monetáris politikai ülését amelytől ismét kamattartást várnak a piacok.
Az olajár emelkedett kedden, részben a Venezuelában éleződő belpolitikai feszültség miatt, részben azért, mert Szaúd-Arábia készségét fejezte ki a termeléskorlátozás folytatására az egész évben az Egyesült Államok nyomása ellenére is. Donald Trump a szankciók miatt kieső iráni olajexport pótlására szólította fel az OPEC-et.
Az amerikai kereskedés kezdetén a WTI nyersolaj ára 1,43 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 64,41 dolláron, a Brent ára pedig 1,19 százalékkal 72,39 dollárra emelkedett. A Brent ára napközben kevéssel 73 dollár felett is járt. A múlt héten a Brent 75 dollár felett állított be hathavi csúcsot.
Az euró jegyzése 0,30 százalékkal áll magasabban 1,1219 dolláron, az arany ára 0,08 százalékkal unciánként 1282,55 dollárra emelkedett.(MTI)
Gazdasagportal.hu Gazdasági és tőzsdei hírek.
