Tőzsde – Vegyes kezdés az amerikai tőzsdéken

Bizonytalan tendenciával, csekély elmozdulással nyitottak kedden a főbb amerikai tőzsdeindexek.

A DJIA-30 index 0,14 százalékkal csökkent, az S&P-500 index 0,07 százalékkal emelkedett, a Nasdaq Composite pedig 0,19 százalékkal erősödött a keddi nyitásban.
Az S&P-500 és Nadaq Composite indexek hétfőn emelkedéssel rekordon zártak, a DJIA-30 index viszonyt csökkent.
Az ázsiai tőzsdék vegyesen fejezték be a kereskedést kedden, az amerikai tőzsdék nyitásakor pedig a főbb európai árfolyamindexek veszteséget mutattak, a páneurópai és euróövezeti gyűjtőindexek 0,25 százalékkal álltak mínuszban.
Kedden elsősorban a nagy technológiai cégek negyedéves eredménybeszámolóira figyelnek az amerikai tőzsdei befektetők.
A Tesla részvénye a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban közel három százalékkal gyengült a hétfői egy százalékot meghaladó emelkedés után. A Tesla 438 millió dolláros rekordnyereséget ért el az első negyedévben, és rekordszámú autót is értékesített, az egy évvel korábbinak a dupláját, 185 ezret. A Tesla az idén 50 százalékkal tervezi növelni eladásait a tavalyi félmillió darabhoz képest.

A Microsoft és at Alphabet a keddi tőzsdei zárás után teszik közzé első negyedéves eredménybeszámolójukat, a többi nagy, az Apple, a Facebook és az amazon.com pedig a hét többi napján.
Az S&P-500 index tagvállalatainak nyeresége az idei első negyedévben közel 35 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbit elemzői becslések szerint.
A nagy technológiai cégek negyedéves eredményei mellett a hét másik nagy eseménye a tőzsdei árfolyamok alakulása szempontjából a Fed kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán kihirdetésre kerülő eredménye lesz. A piac nem számít a gazdaságösztönző célú laza monetáris politika kamatfeltételeinek módosítására, tájékoztatót várnak viszont a Fedtől az inflációs kilátásokról és az eszközvásárlási program keretfeltételeiről.
Az olajár emelkedett kedden az előző napi csökkenés után. A Brent ára 0,45 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben az amerikai piacok nyitásakor hordónként 65,32 dolláron, a WTI ára pedig 0,65 százalékkal emelkedett 62,31 dollárra. A Brent ára 66 dollár felett is járt kedden nap közben.
Az eurót 0,02 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2080 dolláron, az arany spot ára 0,18 százalékkal csökkent unciánként 1784,62 dollárra.(MTI)

Scroll To Top