Tőzsde – Tegnap se forgalom, se elmozdulás a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,05 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 18 655,33 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője elmondta: kedden alacsony volt a forgalom a budapesti piacon, és szűk sávban mozgott a BUX. Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államokból délután érkező makroadatok sem befolyásolták a kereskedést, és a Mol árfolyama sem mozdult el: kedden előző napi záróárán fejezte be a kereskedést.
A Mol Nyrt. hajnalban tette közzé első féléves eredményeit: 52,3 milliárd forint nettó eredményt ért el az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 74,4 milliárd forinttal. A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az idei második negyedévben 20 milliárd forint volt a nettó eredmény, szemben az első negyedévi 32,3 milliárd forinttal, illetve a tavalyi második negyedévi 0,5 milliárddal.
Szatmári Tamás elmondta: a Richter árfolyamának jót tett a „tizedelés”: a részvényfelaprózás óta megnőtt a gyógyszerpapír likviditása, és kedden is erősödni tudott.
A Mol ára nem változott, 16 300 forintot ért, 853,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 1,22 százalékkal 4470 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,24 százalékkal 326 forintra erősödött, forgalma 463,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,13 százalékkal 3735 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 65,7 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,48 százalékkal 20 900 forintra esett.
A BUMIX 1006,32 ponton zárt kedden, ez 7,49 pontos, 0,74 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a határidős terményárak közül a malmi búzáé nem változott, a takarmánybúzáé szeptemberre 100 forinttal 43 600 forintra emelkedett. A takarmánykukorica elszámolóára 700 forinttal 44 500 forintra csökkent decemberi lejáratra, a többi határidőre a hétfői szinten maradt.
Csökkent a napraforgó ára is: októberre 1000 forinttal 88 000 forintra, míg a novemberi ár változatlanul 89 000 forint. A repce szeptemberre 1500 forinttal lett drágább; az új ár 95 500 forint, míg jövő márciusra 800 forinttal 96 500 forintra csökkent az elszámolóára.(MTI)

Scroll To Top