Tőzsde – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül elsősorban az OTP mozgását érdemes figyelni, amennyiben a bankpapír árfolyama tartósan a 16 ezer forintos szint alá kerül, folytatódhat a csökkenés. A Mol jegyzése továbbra is a 2350-2400 forintos szintek között mozog, a Richter pedig meghatározó támasz közelében. A Magyar Telekom a 425 forintos szintre “tapadt fel” – tette hozzá az elemző.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,81 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 47 423,61 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2378 forintra csökkent, 397,5 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,81 százalékkal 15 960 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 425 forintra erősödött, forgalma 17,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,44 százalékkal 7905 forintra nőtt, a részvények forgalma 388,1 millió forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top