Tőzsde – Felülteljesítő volt a magyar piac tegnap

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX gyakorlatilag stagnált: 3,61 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 18 663,34 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Egyenletesen eloszló, közepes forgalom mellett nullában zárt a magyar piac, minden papírban minimális elmozdulás volt. Az OTP napi maximumon zárt, de még így is lejjebb, mint pénteken, az Egis emelkedni tudott egy kicsit – mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője. Hozzátette, a magyar piac még így is felülteljesítette a nyugat-európai és a tengerentúli börzéket, ahol 1 százalék körüli mínuszok vannak. Nemcsak a részvénypiac tartotta magát, a forint is erősödni tudott hétfőn. A kereskedő szerint a piac az amerikai költségvetési vitát figyeli, a politikai alkudozás eredményére vár, ennek következménye a világ piacain tapasztalt általános esés.
A Mol 45 forinttal, 0,28 százalékkal 15 905 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,14 százalékkal 4350 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,33 százalékkal 306 forintra esett, forgalma 410,2 millió forint volt.
A Richter 15 forinttal, 0,39 százalékkal 3825 forintra gyengült, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 1,8 milliárd forintos forgalom mellett 200 forinttal, 0,73 százalékkal 27 700 forintra nőtt.
A BUMIX 1132,79 ponton zárt hétfőn, ez 8,27 pontos, 0,74 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában csak a napraforgó ára változott, októberre 600 forinttal, 85 400 forintra csökkent, decemberre pedig 1000 forinttal, 87 000 forintra emelkedett.
A repce márciusi ára továbbra is 109 000 forint.
A malmi búza változatlanul 45 900 forintba, a takarmánybúza pedig 45 000 forintba kerül decemberre.
A takarmánykukorica novemberi ára továbbra is 40 500 forint.
A takarmányárpa decemberi ára 47 000 forint maradt.(MTI)

Scroll To Top