Tőzsde – Erős kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexemelkedéssel, rekordszinten nyitottak pénteken az amerikai értékpapírpiacok, köszönhetően a válság kezdete óta legalacsonyabb októberi munkanélküliségi rátának.

A DJIA-30 index 0,40 százalékkal, az S&P-500 index 0,49 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,45 százalékkal emelkedett a kezdéskor.
A DJIA index több mint 1 százalékos, az S&P index másfél százalékos, a Nasdaq index 3 százalékos nyereséget halmozott már fel a héten a várakozáson felüli harmadik negyedévi vállalati eredménybeszámolóknak köszönhetően.
A pénteki pozitív lendületet a nyitás előtt publikált kedvező októberi foglalkoztatási adatoknak tulajdonítják tőzsdei elemzők. A foglalkoztatás a vártnál nagyobb mértékben nőtt, a munkanélküliségi ráta pedig a koronaválság kezdte óta a legalacsonyabbra csökkent.
Az olaj ára emelkedett pénteken. Az OPEC+ csütörtöki döntése alapján az eredeti terveknek megfelelően napi 400 ezer hordóval fogja növelni termelését decemberben annak ellenére is, hogy a nagyobb olajfelhasználó országok ennél nagyobb növelést szerettek volna kicsikarni. Az olaj ára azonban ezzel együtt is mintegy háromszázalékos veszteségben jár a hét eleje óta. Az árcsökkenést az amerikai készletek növekedése idézte elő.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI ára 1,54 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 80,02 dolláron, a Brent ára 1,13 százalékkal emelkedett 81,45 dollárra.
Az arany spot ára 0,62 százalékkal áll magasabban unciánként 1802,87 dolláron, az eurót 0,20 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1531 dolláron.(MTI)

Scroll To Top