Tőzsde – Emelkedésre számítanak az elemzők hétfőn

Kisebb emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.                      

                                                                                                       

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője elmondta: fontos makrogazdasági hírek nem várhatók, és az amerikai tőzsde is zárva lesz hétfőn, így kis forgalomra és kis elmozdulásra számít. Az elemző a múlt hét második felében tapasztalt esés korrekciójaként kisebb emelkedést vár a hazai tőzsdén.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese szintén kiemelte: az amerikai tőzsde zárva tartása miatt eseménytelen kereskedés várható. A szakember szerint a hazai tőzsde enyhe pluszban nyithat. A nap folyamán kicsi lesz a forgalom, „kivárós a kereskedés”, a részvényindex a plusz-mínusz félszázalékos sávban mozoghat – mondta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,80 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 18 822,96 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt. A Mol ára 35 forinttal, 0,20 százalékkal 17 455 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 41 forinttal, 0,85 százalékkal 4760 forintra esett, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,51 százalékkal 392 forintra gyengült, forgalma 631,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 265 forinttal, 0,77 százalékkal 34 480 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 91,6 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,32 százalékkal 18 830 forintra csökkentette értékét. (MTI)

Scroll To Top