Jó nemzetkőzi hangulatban a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,35 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 18 092,90 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.
Králik István, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek elmondta: az erősödés elsősorban a nemzetközi folyamatoknak köszönhető. Enyhül a szíriai feszültség, ami megnyugtatta a piacokat, és jelentős emelkedést hozott a tőzsdéken. A BUX is követte a nemzetközi mozgásokat kedden.
A szakértő szerint ugyanakkor a Richter gyengülését az okozhatta, hogy a közép-kelet-európai régiós CECE index szeptember 20-i átsúlyozása negatívan érinti a papírt. Mindazonáltal az OTP-t erősíthette, hogy az átsúlyozás a bankpapír számára pozitív lesz. A devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatban még mindig nagy a bizonytalanság, de a jelenlegi információk szerint valószínűleg a bankok számára legkedvezőtlenebb megoldások elkerülhetőek, ami pozitívan érinthette a befektetőket – tette hozzá Králik István.
A Mol 180 forinttal, 1,13 százalékkal 16 100 forintra erősödött, 581,5 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 119 forinttal, 2,88 százalékkal 4249 forintra nőtt, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,94 százalékkal 316 forintra emelkedett, forgalma 364,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,63 százalékkal 3630 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 295,2 millió forintos forgalom mellett 235 forinttal, 1,16 százalékkal 20 060 forintra esett.
A BUMIX 985,07 ponton zárt kedden, ez 3,81 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.(MTI)