Tőzsde: a portugál hírek mozgatták a piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,75 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 17 854,11 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta: az egyik legnagyobb portugál pénzintézet gondjai bizonytalanságot keltettek, ennek hatására a BUX is esésbe kezdett a nap folyamán. A portugál bank problémája azonban izoláltnak tűnik, így a kereskedés végére megnyugodott a piac, az OTP pluszban is tudott zárni.
A portugál Banco Espirtio Santo (BES) május óta nehéz helyzetben volt, mert kiderült, hogy könyvelési rendellenességek vannak a tulajdonosi holdingvállalatánál. Csütörtökön a BES részvényárfolyama zuhanni kezdett, mert a befektetők megtudták, hogy a holdingvállalathoz tartozó Espirito Santo International elhalasztotta néhány befektetési értékpapírja után járó hozam kifizetését.
Sőre Balázs hozzátette: a csütörtöki eséshez az is hozzájárult, hogy az amerikai, illetve a nyugat-európai tőzsdéken profitrealizálás indult, ami a hazai börzén is éreztette hatását, de komoly pánik nincs a piacon.
A Mol 80 forinttal, 0,70 százalékkal 11 375 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4146 forintra erősödött, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,29 százalékkal 346 forintra esett, forgalma 717,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 81 forinttal, 1,88 százalékkal 4224 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1450,62 ponton zárt csütörtökön, ez 37,17 pontos, 2,50 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a malmi búza, a takarmánybúza, a takarmánykukorica és a napraforgómag elszámolóára is változott csütörtökön.
A malmi búza augusztusra 200 forinttal 47 000 forintra drágult, szeptemberre maradt 47 000, decemberre 48 000 forint.
A takarmánybúza elszámolóára augusztusra és szeptemberre is 100 forinttal csökkent, így 43 900, illetve 44 400 forintba kerül a termény. Decemberre változatlanul 46 700 forint.
A takarmánykukorica novemberre 300, decemberre 400 forinttal lett olcsóbb, 43 500, illetve 43 900 forint az ára.
A nagy olajtartalmú napraforgómag októberre 2350 forinttal olcsóbb lett, 87 500 forint az ára. Novemberre 2100 forinttal 88 500 forintra, decemberre pedig 1300 forinttal 90 500 forintra csökkent az elszámolóár.
A takarmányárpa augusztusra maradt 42 500, szeptemberre pedig 43 000 forint.
A nagy olajtartalmú repce elszámolóára sem változott, augusztusra továbbra is 93 700, szeptemberre 94 100, jövő márciusra pedig 97 000 forint.(MTI)

Scroll To Top