Tőzsde – A Mol és az OTP részvényei húzták a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,32 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 48 117,93 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy főleg a Mol és az OTP teljesítményének köszönhetően tudott pozitív tartományban zárni hétfőn a magyar részvénypiac.
Kifejtette, mindkét részvényre pozitív hírek érkeztek. A Mol részvényeire vonatkozó kilátását a Fitch Ratings hitelminősítő pénteken piaczárás után negatívról stabilra módosította, ez a kedvező hír árazódott be a hétfői kereskedésben. A Mol árfolyamának emelkedését segítette az is, hogy az OPEC+ csoport a hétvégén az olajkitermelés visszafogásáról döntött, fontos tétel, hogy Szaúd-Arábia júliusban napi 10 millióról 9 millió hordóra csökkentette a várható nyersanyag kibocsátását. Mindez az olajárak növekedéséhez vezetett, ami segítette a Mol árfolyamát. Az OTP célárfolyamát pedig a JP Morgan befektetési bank 14 100 forintról 14 900 forintra emelte, az ajánlást felülsúlyozásra módosította a korábbi semlegesről.
Megjegyezte, a globális részvénypiac vegyes hangulatú volt, ennek ellenére a BUX jól teljesített köszönhetően a Mol és az OTP teljesítményének.
A Mol 50 forinttal, 1,72 százalékkal 2956 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,55 százalékkal 11 030 forintra nőtt, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,48 százalékkal 411 forintra csökkent, forgalma 218,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,40 százalékkal 8690 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3286,20 ponton zárt hétfőn, ez 15,22 pontos, 0,46 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.(MTI)

Scroll To Top