Mobilszolgáltatókkal és hálózatüzemeltető nagyvállalatokkal dolgozik együtt a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ), az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik legfontosabb partnere – jelentette pénteken az NDR német regionális közszolgálati műsorszóró társaság és a Süddeutsche Zeitung című lap.
Az NDR és a müncheni lap az NSA volt munkatársának, Edward Snowdennek a kiszivárogtatásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a GCHQ szorosan együttműködik egyebek között a British Telecom, a Verizon és a Vodafone mobilszolgáltatókkal, valamint a Level 3, az Interroute, a Viatel és a Global Crossing hálózatüzemeltető társaságokkal.
Egy 2009-es dokumentum szerint a brit szolgálat és a magáncégek a digitális kommunikáció megfigyelése céljából közösen üzemeltetnek egy hálózatot, amely Európára és a világ más részeire terjed ki. A Snowden-féle dokumentumok alapján az is megállapítható, hogy az cégek önállóan is fejlesztettek szoftvereket, amelyek a GCHQ munkáját segítik, vagyis a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata „kiszervezte” a munka egy részét magánvállalkozásoknak – áll a beszámolókban.
A cégek többsége az NSA titkos anyagaiból származó információkra reagálva jogszabályokra hivatkozott, amelyek szerint bizonyos esetekben kötelesek adatokat szolgáltatni kormányzati szerveknek. A Viatel azt közölte, hogy nem működik együtt brit titkosszolgálatokkal, és nem biztosít számukra hozzáférést az ügyfelek adataihoz.(MTI)