OTP Jelzálogbank: hároméves csúcson a budapesti újlakás-eladások

Több mint ezer új társasházi lakást értékesítettek Budapesten idén az első hat hónapban, ami hároméves csúcs – közölte az OTP Jelzálogbank legfrissebb Értéktérkép felméréséről szerdán az MTI-nek eljuttatott összegzésében.

„Bár messze vagyunk a csúcsidőszaktól, hiszen 2005-2006 táján ugyanez a féléves érték Budapesten rendre meghaladta az ötezret, a tavaly elindult lassú, de immár trendszerűnek tekinthető keresletélénkülés mindenképpen örömteli” – idézi a közlemény Valkó Dávidot, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzőjét.
A legtöbb új lakást, 200-at a XI. kerületben értékesítették, ezt követi száz-százötven tranzakcióval a VIII., a IX. és a XIII. kerület. Tíznél kevesebb új lakást értékesítettek az I., V., XII., XVII., XIX., XXI., XXII. és a XXIII. kerületben az első félévben.
A kínálat árak nagy eltérést mutatnak kerületenként. A 2014-2015-ös átadású beruházások közül a legolcsóbb kerületek a XV., XVII., XVIII., XX. valamint a XXIII., ahol az átlagár négyzetméterenként 300 ezer forint alatt marad. A legdrágábbak az I., II., V. és XII. kerület kis társasházi, vagy tetőtér-projektjei, amelyeknél a négyzetméterenkénti 6-800 ezer, sőt luxus társasházaknál az egymillió forintos árat is elkérika vevőktől – ismerteti az OTP Jelzálogbank közleménye.
Az OTP Jelzálogbank adatbázisa szerint 2014 első félévében 59 új társasházi projekt értékesítése kezdődött el, amiből 11 a XI. kerületben található. Az egyes projektek átlagos lakásszáma 17-re nőtt, amihez hozzájárult a VIII. és IX. kerületben néhány nagyobb, 100 lakás feletti beruházás is.
Az átadott, de eladatlan lakáskészlet 1500 darabra zsugorodott a néhány évvel ezelőtti négyezerről, ami egyre több ingatlanfejlesztőt vonzhat a piacra az elemzés szerint. A legtöbb azonnal költözhető lakás a III., a XI. és a XIII. kerületben található.
Az OTP Csoport tagjaként az OTP Jelzálogbank a hazai jelzálogpiac legjelentősebb szereplője, egyben a bankcsoport értékbecslési tevékenységét ellátó szakmai kompetenciaközpontja. Az OTP Jelzálogbank 2011-ben alakította ki az OTP Értéktérkép termékét, amely a piacon egyedülálló, közérthető információs bázist teremtett – írja az OTP Jelzálogbank közleménye.(MTI)

Scroll To Top