Osztrák cégeket büntetett a PSZÁF

Két osztrák céget büntetett meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), a vállalkozások befektetési életbiztosítások felmondására bírtak rá fogyasztókat, majd az így felszabaduló összegek befektetését ígérték magas hozammal – közölte a felügyelet kedden az MTI-vel.

A PSZÁF 30 millió forint bírsággal sújtotta az SMK Vermögensverwaltung GmbH-t, további 3 millió forinttal az SMK Service Hungary Kft.-t , és megtiltotta a visszafizetendő pénzeszközök engedély nélküli gyűjtését, illetve a pénzügyi közvetítési tevékenység engedély nélküli folytatását.
A PSZÁF bejelentés, illetve társhatósági jelzés nyomán indított piacfelügyeleti eljárást az osztrák cégek ellen.
A vizsgálat megállapította, hogy a felügyeleti tevékenységi engedéllyel nem rendelkező – s tevékenységéért a visszavásárlási érték 1,5-5 százalékát kitevő jutalékot is felszámító – SMK Vermögensverwaltung GmbH az elmúlt időszakban több mint száz biztosítási szerződés felmondása révén több mint 100 millió forint és 160 ezer euró értékben gyűjtött visszafizetendő pénzeszközöket. A biztosítások felmondásának technikai lebonyolítását a fogyasztók megbízása alapján a függő kiemelt közvetítői tevékenységi engedéllyel nem rendelkező SMK Service Hungary Kft. végezte.
A PSZÁF a történtek kivizsgálása érdekében a nyomozó hatóság eljárását is kezdeményezte. (MTI)

Scroll To Top