Országos aláírásgyűjtést indít a korkedvezményes nyugdíjrendszerért a szakszervezeti szövetség

Hétfőtől egy hónapon át országos aláírásgyűjtést indít tagszervezetei kezdeményezésére a korkedvezményes nyugdíjrendszer megmentéséért a mintegy 250 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az akció célja, hogy felhívják a figyelmet: a kormány éppen megszüntetni készül a rendszert, amellyel évente több tízezer veszélyes munkát végző, vagy éppen időselbocsátott dolgozót lehet megmenteni.
A szakszervezeti szövetség október 7-én, a tisztes munka világnapján demonstrációt tervez a Nemzetgazdasági Minisztérium elé, ahol a korkedvezményes nyugdíjrendszer megmentése mellett a köztisztviselők bérének befagyasztása ellen is tiltakozik.
Az MSZSZ szerint a korkedvezményes rendszer a veszélyes munkát végzők – egyebek mellett a járművezetők, a bányászok, a röntgenesek, vagy az atomerőműben dolgozók – mentsvára, akik az öregségi nyugdíjkorhatár előtt vonulhatnak vissza úgy, hogy a munkáltató ezért magasabb járulékot fizet utánuk.
A szakszervezetek régóta tiltakoznak az idő előtti nyugdíjazás teljes befagyasztása ellen, a szövetség javaslata megoldás lehet a veszélyeztetett emberek számára – írták.(MTI)

Scroll To Top